December 15, 2019, 01:31:41 am CET

Szerző Téma: TippmixPro  (Megtekintve 225743 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

georgeboyd

Re:tippmixPro
« Válasz #330 Dátum: Október 24, 2013, 21:48:19 pm CEST »
"A játék során a fogadók nem járultak hozzá a nevük nyilvánosságra hozatalához, ennek értelmében még a nevük kezdőbetűit sem jelentethetjük meg."

Bármennyire is tiszteletben tartom a Szrt. véleményét, azért a pofátlan hazudozástól tartózkodniuk kellene. Ezzel pont azok alá adnak lovat, akik kételkednek a játék tisztaságában.
Emlékeim szerint a regisztráció során senki sehol nem kérdezte meg, hogy ha egyszer majd esetleg lesz egy Riói játék, ahol esetleg még nyerek is, akkor nyilvánosságra hozhatják-e a nevem. Ugyanezt a játék előtt és közben sem kérdezte meg senki. És ahogy olvashattuk az egyetlen nyertes által kapott levelet, abban sem volt erre utaló kérdés. Vagyis innentől kezdve a levelük ezen része - a legfinomabb megfogalmazás szerint is - szöges ellentétben áll a valósággal.
Először megjegyzem, hogy nálam jobban biztos senki nem utálja ezt a cigány bandát, nem is védeni akarom, de ez amit írsz, még éppen az ő verziójukat is bizonyíthatja. Simán lehet olyan, hogy elfelejtették odaírni a promócióba, ahogy szokták kisbetűvel, hogy  a "nyertesek az akcióban való részvétellel hozzájárulnak a nevük közzétételéhez" stb.

georgeboyd

Re:tippmixPro
« Válasz #331 Dátum: Október 24, 2013, 21:50:02 pm CEST »
Ha már fogadási fórum, akkor ennek fényében fogalmazom meg a válaszom. Bármennyibe le merném fogadni, hogy még közelében sem jár a regisztráltak aránya a 30 ezerhez. Sőt, meggyőződésem, hogy amíg ugyanennyi energiával regisztrálhat bárki a bwin-re, a bet365-re stb. stb., addig soha nem is fogja elérni a 30 ezret a regisztráltak száma.
A régi szrt-s regisztráció érvényes egyébként ide? (az enyém tuti nem, mert ott nem usernév volt a usernév, hanem szám, mert nagyon régi).

Ha ez érvényes, akkor egészen biztos, hogy több, mint 30 ezer regisztráció van.

Nem elérhető Latzka

Re:tippmixPro
« Válasz #332 Dátum: Október 24, 2013, 21:56:00 pm CEST »
A régi szrt-s regisztráció érvényes egyébként ide? (az enyém tuti nem, mert ott nem usernév volt a usernév, hanem szám, mert nagyon régi).

Ha ez érvényes, akkor egészen biztos, hogy több, mint 30 ezer regisztráció van.

A regisztráltak száma ebben az ügyben lényegtelen, hiszen ott volt a min. 5 000 Ft-os fogadási követelmény. (arról már nem is beszélve, hogy szerintem innen mindenki megcsinálta a 10 000-et is azaz dupla esély)

georgeboyd

Re:tippmixPro
« Válasz #333 Dátum: Október 24, 2013, 22:03:12 pm CEST »
A regisztráltak száma ebben az ügyben lényegtelen, hiszen ott volt a min. 5 000 Ft-os fogadási követelmény. (arról már nem is beszélve, hogy szerintem innen mindenki megcsinálta a 10 000-et is azaz dupla esély)
Jaja, értem, ez a 30 ezer egy másik vonal a társalgásban:-)

Nem elérhető Latzka

Re:tippmixPro
« Válasz #334 Dátum: Október 24, 2013, 22:12:40 pm CEST »
Jaja, értem, ez a 30 ezer egy másik vonal a társalgásban:-)

Ja, oké :)

Más:
A Swansea - Kuban meccset melyik csatorna adja? Csak azért kérdezem, mert van rá live, de hiába kapcsolgatok, ezt nem találom.

Nem elérhető spongyabob

Re:tippmixPro
« Válasz #335 Dátum: Október 24, 2013, 22:32:30 pm CEST »
Sajnos olyan helyen vagyok, ahol egyetlen sportcsatorna sem fogható, úgyhogy erre nem tudok válaszolni, de nekem az ügyfélszolgálatos írta korábban (amikor rákérdeztem a kevés lehetőségre), hogy jelenleg még csak az idehaza látható mérkőzésekre lehet élőben fogadni.

Más.
Olvasva itt az elmúlt napok hozzászólásait, kezdem magam úgy érezni, mintha én lennék a csúnya, rossz fogadó, aki megtámadja szegény, becsületes Szrt.-t. :) Pedig tényleg nem ez a szándékom. Egyszerűen csak arról van szó, hogy egy cég meghirdetett egy játékot, ami azóta is hemzseg a furcsaságoktól. Amikor pedig azok az emberek, akik "pénzt fektettek" ebbe a játékba, szeretnének választ kapni egy-két számukra érthetetlen dologra, akkor a játék szervezője vagy megtagadja a választ, vagy pedig küld egy gépi sablont, amivel az ég világon nem mond semmit.
Esküszöm, nem az a 2500 Ft zavar, amit nem nyertem meg, hanem először is az, hogy hülyének néznek, másodsorban pedig, hogy mindezt egy olyan cég teszi, aki úgy hirdeti magát, hogy "a tiszta sportfogadó". Nem beszélve arról, hogy emlékezzünk csak rá, az induláskor csupa olyan hirdetésük jelent meg mindenhol, hogy ne a külföldi fogadóirodákhoz tegyék be a pénzt az emberek, mert azok csak átverik őket, esetleg lenyúlják az összegeket, hanem inkább hozzájuk, mert ők az egyetlen tisztességes cég. Nem tudom, hogy itt mások hogy vannak ezzel, de engem még egyszer nem vert át sem a Sportingbet, sem a bwin, sem pedig a bet-at-home (a többieknél még nem próbálkoztam). Ezzel szemben a TippmixPro-nál már az első játéknál "zavar támadt a rendszerben".

Köszönetek ezért a hozzászólásért:

Nem elérhető CarlosGitanillo

Re:tippmixPro
« Válasz #336 Dátum: Október 25, 2013, 12:53:19 pm CEST »
A következő sorsolási időszak után minden kiderül, ha megint nem nyerünk semmit akkor elég szerencsétlenek vagyunk..:D
Faszok amúgy mert ha tényleg fel akarná lendíteni az iroda forgalmát legalább adna 1 első befizetési bónuszt, nem ilyen találomra kiosztható szarságot.

Hogy ne lenne 1.000 regisztrált játékosuk az teljességgel kizárható, csak a saját ismeretségi körömből 20-25 embert tudnék mondani, az már más kérdés hogy hány teljesítette a feltételeket. De ha ezek megírták többünknek, hogy a nyereményeket kiosztották.. akkor volt kinek kiosztani mégiscsak. Nem kerültünk a szórásba.. Érdekesnek érdekes, szerintem nem csaltak tényleg semmi értelme nem lenne, hogy a saját rossz hírűket keltsék.
Egy szónak is száz a vége, várom az A3-ast novemberben....  :redchug:

georgeboyd

Re:tippmixPro
« Válasz #337 Dátum: Október 25, 2013, 17:40:18 pm CEST »

Semmi értelme magyaroknak befizetési bónuszt adni, csak a sok kavarás, meg sumákolás lenne belőle, és lehet olyan is lenne, aki az anyját megbaszná a bónuszért, szerintem érthető, hogy így döntöttek, nem akarnak a Blikkbe kerülni:-)

Köszönetek ezért a hozzászólásért:

Nem elérhető sipista

Re:tippmixPro
« Válasz #338 Dátum: Október 25, 2013, 19:24:41 pm CEST »
Üdv Aki Olvassa!
Hát régen olvastam ennyi idétlen hozzászólást,mint ebbe a fórumba. szerintem az írók többsége még nem is élt (vagy legalábbis nincs tapasztalata az annó újonnan indult "nyugati" fogadóirodák ajánlatával,oddsaival) Kritizálni a legkönnyebb ez tény. Marha nagy szerencsénk nekünk fogadóknak,hogy nem kötelező itt játszani senkinek. Várom kritikus véleményeteket. Ja,és ha nyersz az adózott nyeremény ne felejtsük el. üdv sipista

Nem elérhető afrikailajos

Re:tippmixPro
« Válasz #339 Dátum: Október 25, 2013, 19:28:06 pm CEST »
Semmi értelme magyaroknak befizetési bónuszt adni, csak a sok kavarás, meg sumákolás lenne belőle, és lehet olyan is lenne, aki az anyját megbaszná a bónuszért, szerintem érthető, hogy így döntöttek, nem akarnak a Blikkbe kerülni:-)
még hungarocell szobrok is regelnének a bónusz miatt  :beerchug: ;D :redchug:

Nem elérhető Vilagos

Re:tippmixPro
« Válasz #340 Dátum: Október 28, 2013, 12:18:54 pm CET »
Egy pár hete nem fogadtam online, csak tippmix papíron. Ma úgy gondoltam nincs kedvem a lottózóba menni, és játszok online. Beléptem hogy töltök fel, 10.000 Ft van a számlámon :D  Útána elolvastam az e-mailt, Rioi nyereményjátékon nyertem. Kivenni nem lehet, bár nem is akarom. Milyen követelmények vannak, hányszor kell megforgatni hogy kivehessem, mert erről sehol sem találtam infót?

Nem elérhető Knapp

Re:tippmixPro
« Válasz #341 Dátum: Október 28, 2013, 12:46:17 pm CET »
Üdv Aki Olvassa!
Hát régen olvastam ennyi idétlen hozzászólást,mint ebbe a fórumba. szerintem az írók többsége még nem is élt (vagy legalábbis nincs tapasztalata az annó újonnan indult "nyugati" fogadóirodák ajánlatával,oddsaival) Kritizálni a legkönnyebb ez tény. Marha nagy szerencsénk nekünk fogadóknak,hogy nem kötelező itt játszani senkinek. Várom kritikus véleményeteket. Ja,és ha nyersz az adózott nyeremény ne felejtsük el. üdv sipista

Most téged kell kritizálni?  :)
Elég trollos felütés volt...

Mivel folyamatosan lépnek be a piacra irodák a mai napig is - ezekről olvashatsz "idétlen" hozzászólásokat a fórumon - így megvan az összehasonlítási alap és senki nem vár irreális dolgokat a tippmixpro-tól.
Ugyanakkor elvileg ezzel az irodával akarják "kitolni" az országból a többi online irodát, így érthetően a legjobb bukik lesznek az összehasonlítási alapok. Így jártak.  :)
(ráadásul szerencsejáték szervezésben nem kezdő a cég és évek óta készülnek az online működésre. Ehhez képest lehet nézegetni a "gyermekbetegségeiket")

Azt azért el lehet mondani, hogy egy sima nyereményjátékban is beleírják a szabályzatba, hogy a nyertesek hozzájárulnak a nevük vagy akár a fotójuk (!) megjelentetéséhez is, ők meg erre sem képesek.
Az is elmondható, hogy ha egy buki belép egy piacra, akkor bónuszokat osztogat, a tippmixpro ezt csak azért spórolhatja meg, mert bízik abban, hogy eltüntetik a konkurenciáját.  :)

Nem elérhető mgabesz07

Re:tippmixPro
« Válasz #342 Dátum: Október 28, 2013, 21:22:09 pm CET »
Egy pár hete nem fogadtam online, csak tippmix papíron. Ma úgy gondoltam nincs kedvem a lottózóba menni, és játszok online. Beléptem hogy töltök fel, 10.000 Ft van a számlámon :D  Útána elolvastam az e-mailt, Rioi nyereményjátékon nyertem. Kivenni nem lehet, bár nem is akarom. Milyen követelmények vannak, hányszor kell megforgatni hogy kivehessem, mert erről sehol sem találtam infót?

Én ahogy értelmezem, egyszer kell és részletekben is lehet.

Nem elérhető Anti1229

Re:tippmixPro
« Válasz #343 Dátum: Október 29, 2013, 07:00:20 am CET »
Gratula.. :great:

Nem elérhető Suugger

Re:tippmixPro
« Válasz #344 Dátum: Október 29, 2013, 17:28:29 pm CET »
Üdv Aki Olvassa!
Hát régen olvastam ennyi idétlen hozzászólást,mint ebbe a fórumba. szerintem az írók többsége még nem is élt (vagy legalábbis nincs tapasztalata az annó újonnan indult "nyugati" fogadóirodák ajánlatával,oddsaival) Kritizálni a legkönnyebb ez tény. Marha nagy szerencsénk nekünk fogadóknak,hogy nem kötelező itt játszani senkinek. Várom kritikus véleményeteket. Ja,és ha nyersz az adózott nyeremény ne felejtsük el. üdv sipista

Ember,komolytalan vagy.

Köszönetek ezért a hozzászólásért:

Sportfogadas.org

Mi ezt ajánljuk neked:
« Válasz #344 Dátum: Október 29, 2013, 17:28:29 pm CET »