Érdekes lesz az EB a csapatok fele leszarja, másik fele elvileg komolyan veszi...
Szerbek edzőjének Dejan Udovicsicsnak a nyilatkozata: "Azt nem mondom, hogy a februári sítúrám jobban érdekel, de majdnem. Most őszintén: mi a tétje ennek az EB-nek? Semmi! Az első nem megy direktben az olimpiára, a legjobbaknak, amúgy is van kvótájuk, most már az i kijött, hogy innen nem a legjobb öt, hanem a legjobb hat kvalifikál a selejtezőtornára, azaz a tizedik is, ami azt jelenti, hogy a törökök mellett kiesnek a macedónok, így még hátul sincs feszültség. Elöl meg épp annyi, amennyi az egymás közötti meccseket szokás, de nem egyszerű a motivációt találni."
Nekem mára Görögország és Magyarország sikere tetszik a legjobban. 1.30 illetve 1.80-ért (jobb helyeken, mixen 1,28 és 1,81 volt még délelőtt). Nekünk ez az 1 fontos meccsünk van a csoportban, ha megnyerjük a csoportot (ami kötelező), akkor csak az elődöntőben fogunk játszani nagy valószínűséggel a horvátokkal, vagy, ha a szerbek leszarják teljesen a csoportot talán velük.
A fiúk az eindhoveni edzéseken nagyon pörögtek, elvileg mi nagyon komolyan vesszük ezt a versenyt, hiszen Peking óta nem sikerült érmet nyernünk...