Augusztus 03, 2020, 22:18:21 pm CEST

Szerző Téma: Sportfogadas.org Infó  (Megtekintve 47469 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető SPF Admin

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #315 Dátum: Augusztus 25, 2019, 11:35:25 am CEST »
Tisztelt fórumtársak,

A fórumunk elsődleges célja, hogy sportfogadással kapcsolatos információkat, tippeket megosszunk egymás között. Szerencsére ezek mellett van lehetőségünk egy pár olyan versenyt, megméretettést is rendeznünk, ahol a fórumtagok pénznyereményben részesülhetnek.
Ez viszont nem kell elvakítson senkit, továbbra is a fórumunkon a kölcsönös tisztelet kell, hogy előtérben maradjon.

Az előbb említett nyereményjátékoknak van egy szabályzatuk, s a játék üzemeltetői eredményhirdetéskor ezt veszik figyelembe. Megtörténhet, hogy hibázunk, mivel mi is emberek vagyunk, s olyankor nyugodtan lehet szólni, főleg ha direkt módon érintettek vagytok.

Viszont itt és most kijelentem, s előre elnézést kérek a nyelvezetért: az "500 forintért saját anyukat megbaszó játékosok" a következőkben semmilyen magyarázat nélkül ki lesznek pakolva a fórumról.
Egy olyan fórumon, amelynek célja, hogy egymást segítsük, nincs szükségünk besúgó, fillérező patkányokra.

Köszönjük.

Greipel

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #316 Dátum: Augusztus 25, 2019, 11:40:28 am CEST »

Kb egyszerre írtunk különböző témákba, így értelemszerűen még nem láthattam, mit írtál most.

https://www.sportfogadas.org/forum/index.php?topic=16429.msg758310#msg758310

Ha ezzel a válaszommal esetleg baj lenne, töröld nyugodtan.

Nem elérhető SPF Admin

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #317 Dátum: Augusztus 25, 2019, 11:42:25 am CEST »
Kb egyszerre írtunk különböző témákba, így értelemszerűen még nem láthattam, mit írtál most.

https://www.sportfogadas.org/forum/index.php?topic=16429.msg758310#msg758310

Ha ezzel a válaszommal esetleg baj lenne, töröld nyugodtan.

Nincs ezzel semmi baj. A fórumtémát lehet használni játékon kívüli dolgokra is.  :ok:

prigioni1

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #318 Dátum: Augusztus 25, 2019, 12:47:52 pm CEST »
Én inkább ezt írtam volna:

Köszönjük, hogy vannak olyanok, akik veszik a fáradtságot és elolvassák a szabályzatot. Főleg, ha más fórumtársuknak jelzik ezt azért, hogy legközelebb ne essenek bele ebbe a hibába.

Nem volt szó semmi hibázásról, nem is érinti az aznapi végeredményt. Pusztán csak jeleztem Assassinek a dolgot.

Ui: Mellesleg az anyjukat szót "eny jével" írják.

Nem elérhető SPF Admin

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #319 Dátum: Augusztus 25, 2019, 13:13:29 pm CEST »
Én inkább ezt írtam volna:

Köszönjük, hogy vannak olyanok, akik veszik a fáradtságot és elolvassák a szabályzatot. Főleg, ha más fórumtársuknak jelzik ezt azért, hogy legközelebb ne essenek bele ebbe a hibába.

Nem volt szó semmi hibázásról, nem is érinti az aznapi végeredményt. Pusztán csak jeleztem Assassinek a dolgot.

Ui: Mellesleg az anyjukat szót "eny jével" írják.

Köszönjük, hogy tagja voltál fórumunknak. További sok sikert.

ui. Mellesleg pont úgy írom, ahogy akarom.
« Utoljára szerkesztve: Augusztus 25, 2019, 13:16:23 pm CEST írta SPF Admin »

Nem elérhető SPF Admin

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #320 Dátum: November 27, 2019, 10:39:01 am CET »
FIGYELEM!

Fórumszabályzatunkban van egy ilyen dolog:

"5.1. Pénz és egyéb dolgok kérése

A Sportfogadás.org az egy sportfogadással foglalkozó portál, s nem egy bank. Aki pénzt kér kölcsön a fórumon az ki lesz tiltva. Privátban mindenki azt csinál amit akar, de panasz esetén akár ott is intézkedhetünk.

Nem vállalunk semmilyen felelősséget ilyen téren!"

Szeretnénk közölni veletek, hogy ez a szabálypont érvényes a chatre is, és megkérünk benneteket, hogy legyetek óvatosak, NE küldjetek pénzt senkinek, mert lehet, hogy soha sem kapjátok vissza. Sőt, garantálom, hogy van/vannak olyan személy(ek) a fórumunkon akik erre hajtanak.
Ne dőljetek be a kamu szövegeknek (pl. van egy jó tippem, de pont nincs pénzem Skrillen, holnap visszaküldöm)!

Nem elérhető SPF Admin

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #321 Dátum: November 27, 2019, 13:05:21 pm CET »
+1 fontos dolog!

Számlát se vásároljatok senkitől!
1. Kibaszottul illegális (személyes adatok).
2. Kamu az egész. Elküldöd a pénzt, s kapsz egy nagy lófaszt.

Elnézést a nyelvezetért.
« Utoljára szerkesztve: November 27, 2019, 13:35:30 pm CET írta SPF Admin »

Sportfogadas.org

Exkluzív ajánlat!
« Válasz #321 Dátum: November 27, 2019, 13:05:21 pm CET »
5000 forint értékű ingyenes fogadás

Regisztrálj általunk az Unibethez és a regisztrációs bónuszod mellett egy 5.000 Forint értékű ingyenes fogadásban is részesülhetsz.

Kérdésed van ezzel kapcsolatban? Segítünk.

Nem elérhető SPF Admin

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #322 Dátum: November 28, 2019, 18:12:04 pm CET »
@Gorriaran , megvastagodott a Skrilles pénztárcád?

Köszönetek ezért a hozzászólásért:

Nem elérhető RedMunchen

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #323 Dátum: November 28, 2019, 18:30:11 pm CET »
Akkor mar tudom, h mit akart a mult, s azt megelozo heten. Mondjuk nalam nem jart sikerrel, tolem valaszt sem kapott.

Köszönetek ezért a hozzászólásért:

Nem elérhető Betman91

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #324 Dátum: November 28, 2019, 18:49:17 pm CET »
Engem letudott húzni pár euroval, viszont nem gondoltam volna róla ezt. Naiv dolog egy full ismeretlenben megbízni, de nem gondoltam volna róla.. néztem a naplóját, hozzászólt elég sok tippjátékhoz így nem feltétlen gondoltam kamunak a dolgot. Nyilván egy frissen regisztrált embernek nem adtam volna, meg ha nagyobb összeget kér akkor sem küldök csak úgy ismeretlenbe. Másodjára már amikor kért, akkor nem küldtem neki, hogy kifizessék a "bónuszát". Tény, hogy én vagyok a hülye, mert aki elviekben a naplója szerint milliókban játszik/játszott annak nincs 5 eurója az azért elég hihetetlen dolog..
Mindegy ezt benéztem rendesen, máskor nem lesz ilyen.
Good Job Gorriaran! :)

Köszönetek ezért a hozzászólásért:

Nem elérhető sunik29

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #325 Dátum: November 28, 2019, 19:05:09 pm CET »
Engem letudott húzni pár euroval, viszont nem gondoltam volna róla ezt. Naiv dolog egy full ismeretlenben megbízni, de nem gondoltam volna róla.. néztem a naplóját, hozzászólt elég sok tippjátékhoz így nem feltétlen gondoltam kamunak a dolgot. Nyilván egy frissen regisztrált embernek nem adtam volna, meg ha nagyobb összeget kér akkor sem küldök csak úgy ismeretlenbe. Másodjára már amikor kért, akkor nem küldtem neki, hogy kifizessék a "bónuszát". Tény, hogy én vagyok a hülye, mert aki elviekben a naplója szerint milliókban játszik/játszott annak nincs 5 eurója az azért elég hihetetlen dolog..
Mindegy ezt benéztem rendesen, máskor nem lesz ilyen.
Good Job Gorriaran! :)

Kuldtem en is , 5 eurot nem esik jol a lehuzos stilus,  de ugy gondoltam ezt is mint egy fogadast, sajnos nem jot be , szerncsere volt ennek forditotja is termeszetesen nem Gorriarannal  akkor sokkal tobbet kuldtek vissza . Ez van jo szive van az embernek , meg ha penze nincs is sok.

Nem elérhető Tomka

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #326 Dátum: November 28, 2019, 19:43:40 pm CET »
Basszus pont ma írtam neki, hogy visszaküldhetné a pénzemet. No meg gondoltam rá, hogy belövök ide egy röhögős fejet.  ;D
@sunik29 Én is így vagyok vele, sőt több emberrel volt már olyan, hogy küldött bankszámlámra egy nagyobb összeget és én küldtem neki skrill-en.

@SPF Admin esetleg privátban nem küldenéd el az IP címét?

Mondjuk nem tudom mit hisz, hogy ettől a 20 eurótól, hogy megszabadított akkor most magam alá pisilek?!
Azt szoktam mondani, ha nem tudok milliárdokat ellopni, akkor milliókat nem fogok.  ::)

Pacsi Skacok!
« Utoljára szerkesztve: November 28, 2019, 19:47:42 pm CET írta Tomka »

Köszönetek ezért a hozzászólásért:

pnzyfng

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #327 Dátum: November 28, 2019, 20:26:38 pm CET »
az szép :D pedig ő nyert milliót a naplójában, nem? vagyis képet nem láttunk, de azért hihető volt

még kezdő koromban azt hittem feltaláltam a spanyol viaszt, és lebeszéltem egy emberkével hogy megadja a számlája jelszavát, van rajta 15k, csináljam. be is léptem, fel is vittem 30ig, aztán az éjjeli nhl meccseken meg pont egy rossz széria volt, és le is nulláztam. de fizukor elküldtem neki a 15k-t :D

Elérhető zsivany20

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #328 Dátum: November 29, 2019, 09:22:55 am CET »
Basszus pont ma írtam neki, hogy visszaküldhetné a pénzemet. No meg gondoltam rá, hogy belövök ide egy röhögős fejet.  ;D
@sunik29 Én is így vagyok vele, sőt több emberrel volt már olyan, hogy küldött bankszámlámra egy nagyobb összeget és én küldtem neki skrill-en.

@SPF Admin esetleg privátban nem küldenéd el az IP címét?

Mondjuk nem tudom mit hisz, hogy ettől a 20 eurótól, hogy megszabadított akkor most magam alá pisilek?!
Azt szoktam mondani, ha nem tudok milliárdokat ellopni, akkor milliókat nem fogok.  ::)

Pacsi Skacok!

Tőled már 20-at kért?  :o  Vagy 4 x 5-öt?  :laugh: Eddig mindenkinél 5 volt a sarc...

Elérhető peshark

Re:Sportfogadas.org Infó
« Válasz #329 Dátum: November 29, 2019, 12:17:38 pm CET »
Majd neztek, ha megjelenik a skrillunkon 50e huf azzal a kozlemennyel, hogy bocsi de tenyleg nem adtak ki mashogy a bonuszt, na itt egy kis karpotlas... ;D

Betman szavaival szorol szora egyetertek, na meg persze mindenkivel..

Sportfogadas.org

Mi ezt ajánljuk neked:
« Válasz #329 Dátum: November 29, 2019, 12:17:38 pm CET »