Snooker-Darts-Tenisz

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


#135 január 18, 2014, 14:45:58, CarlosGitanillo
The Masters 2014.

Neil Robertson - Stephen Maguire                 01.17   20:00
1.40                                   3.00

Sokszor találkoztak már egymással számszerint 18x,
170 framet hoztak össze ezen a 18 meccsen, ezek aránya 82-88 a skót javára. Igazán kiegyenlített párharcot mutatnak a számok, de a statisztikát nem elég nézni, látni is kell! 2001-től 2009-ig 8-1 Maguire, 2009-2013 között 7-2 Robertson. Ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a fiatalabb Robertsont többször móresre tanította az akkori Maggi, ám az elmúlt évek határozottan Robertson dominanciáját mutatják. Mivel nem a múltban élünk, így csakis arra kell alapozni, hogy most mit tudnak felmutatni mentálisan, játéktudásban. És ez mindenképp Neil győzelmét alapozná meg, na de ne rohanjunk ennyire előre!
Érdekes, hogy döntőt sosem játszották egymás ellen, de a maival együtt már harmadszor kerülnek egymás útjába a Masters-en.
2007-ben egy negyeddöntő során 6-2-es győzelem a skótnak!
2009-ben szintén negyeddöntő 6-3-as győzelem a skótnak! Fontosnak tartom megemlíteni ez egy kiváló mérkőzés volt ÖT 100-as breakkel, egy ilyennel mára is kiegyeznék......de még a felével is!
a 170 lenyomott frame során 28 százas breaket löktek, ami 6 framenként jelent 1-t ...

Amiben biztos vagyok, hogy 6-3-nál jobban nem nyer a továbbjutó. Így az első tippet már fel is lehet írni 8.5 frame felett 1.44 Innentől meg vadabb dolgokban gondolkozom a meccsre, hátha leesik, Döntő Frame? -Igen 4.00 || Sok 100as break...LIVE LIVE LIVE ||

Mi a jó szó? Elkente a száját Robertsonnak .. : D 2-6

#136 január 18, 2014, 17:35:33, CarlosGitanillo
The Masters 2014.

Mark Selby - Shaun Murphy                 01.18   14:15
1.50                                   2.62

Selby-re van egy Tippmix szelvényem 1.48-ért 4000 Ft-tal + O'Sullivan 1.25-n mellette! Már 1-0 Mark-nak és breakel a másodikban, címvédő.. Hozni kell, és Murphy nem fogja könnyen megadni magát, ha asztalhoz kerül biztos bemutat szép frame-győzelmeket, de magát a meccset Selby behúzza!

6-1  :ok:

Semi-Final

Ronnie O'Sullivan - Stephen Maguire

Nagyon komoly meccs van kilatasban! Tobb helyen es tobb szelvenyen is Kell THE ROCKET
Aki teheti nezze !!!!

Idézetet írta: CarlosGitanillo Dátum január 18, 2014, 20:12:47
Semi-Final

Ronnie O'Sullivan - Stephen Maguire

Nagyon komoly meccs van kilatasban! Tobb helyen es tobb szelvenyen is Kell THE ROCKET
Aki teheti nezze !!!!

The Masters 2014.

Ronnie O'Sullivan - Stephen Maguire                 01.18   20:00
1.22(1.30)                                   4.33(3.00)

6-2  :king_125:

annyira nem lett komoly, de a lényeg meg van.a skót csak első frameben volt igazi ellenfél.


#140 január 22, 2014, 20:57:16, CarlosGitanillo
The Masters 2014.

Ronnie O'Sullivan - Mark Selby                 01.19   14:30
1.40                               3.00

Két részletben játsszák a fiúk a már-már klasszikussá váló Ronnie-Selby Masters-döntőt! Az alábbiak szerint: 14:30tól 2x4Frame Majd 20:00-tól a folytatás, amit már élőben nyomon követhetünk az Eurosporton. Mint látszik a hosszából, ez már nem 6 nyert framere megy, hanem 10-re. Ez fontos lehet abból a szempontból, hogy egyik sem fog végig ugyanazon a szinten teljesíteni, így 3-4 frame-t sorozatban nyerhet egyik is másik is(-->"szoros" döntőt várok).
Ronnie lenyűgöző, aki kicsit is követte a Snooker-t az elmúlt hétben az tudja, hogy mindenki róla áradozik, Egyáltalán nem véletlen, már fordulókkal ezelőtt, úgy éreztem a végső győztest látom, és senki nem állíthatja meg! Ezt továbbra is így gondolom, De Selby Murphy ellen mutatott elődöntőjében(6-1) azért már elővette a győztes mentalitást És mint címvédő nem fogja könnyen adni magát, bármilyen jó formában is van a Snooker-Isten O'Sullivan.
20x találkoztak ebből 12 szer Ronnie győzedelmeskedett, 7x Selby, és 1 PL döntetlen...
Többnyire döntőkben elődöntőkben találkoznak, Legfontosabbnak a Masters döntőiket tartom, ezek 2009 és az utána következő évben estek meg. Ronnie papa 10-8cal abszolválta első Masters-döntőjüket, a meccsen 4 db százast gurítottak. A Revans pedig következett 10-9 és őrült sok 5db 100-százas!
Fontos, amit már több alkalommal is hangoztattam, hogy Rocket a torna után szünetre megy és nem indul tornákon, tudtommal a VB-ig, ahol címvédő. A Masters a 2. legrangosabb Snooker-torna, így igazán vagány lelépés lenne a Snooker-világtól a győzelem! Erre hajt, átgázolt mindenkin, ma úgy érzem nem lesz ilyen könnyű dolga. Selby 6-7 Frame-t nyerni fog, láthattuk jó a safety-játéka, távoli golyó belökési aránya, break-ek így-úgy mennek... Fejben mindig a döntőre erősödik meg, mert sokszor előfordul, hogy a torna elején nem elég éles, ahogy itt is történt... Százas breakekből 3-mat biztosnak érzek, Ronnie is ember hagy állást, és Selby már nem az a játékos aki büntetlenül hagyná!
Mindent összevetve O'Sullivan győzelem, ami 1.40ért kevés lehet, de többet nem adhat rá egy iroda sem, mert Rocket összeszedett, motivált, nagyon lazán lök, önbizalma az egekben, magam sem tudom elképzelni, hogy ne nyerjen!

Ronnie 10-4

Australian Open 2014


Rafael Nadal - Roger Federer


Zheng és Lipsky - Mladenovic és Nestor

2014.01.25
1 Hetes Hónapvégi Rohanás
2014.02.01


/ Ennek még nincs neve, a december végi ugyanilyen tervben (Xmas Run) 10szeres pénz elérése volt a cél /
Ahogy még neve sincs a mostaninak, úgy a kívánt profit sincs meghatározva! De ez nem 10 nap, hanem 6 és fél, így a 10x pénz nem tűnik reálisnak. Már ma feladtam az első szelvényt, (ezt éppen TippMixen) ezért meg kell kezdenem a naplózást ezek megálmodása előtt. valójában csak külalaki lényege van, de így még jobban bele tudom élni magam és elősegítheti a végső győzelmet


Ami motivál és még erősebb koncentrálásra sarkall: Hivatalos vagyok egy óriási szülinapi bulira(pont egy hét múlva már teljesen italban leszek :pimp:..) + kinéztem egy fasza csukát + néhány ruhát, és hát, ami Mo-n alap: hó végén már nincs pénzed de ötleteid bőven, hogy mire költenéd..

Úgy 50 ezer Ft profittal boldog leszek kb. mindent tudnék fedezni, amire szükségem van
No, haladunk, már ezt is sikerül meghatározni Cél: 50.000 Ft Maximálisan 10 ezer Ft-t tudok rászánni az egészre. Annyiban változtatok, hogy most sokkal kevesebb lesz a LIVE, napi kevés tipp lesz mivel hétfőn, kedden bőven elég 1-1 (max1-2) tipp, remélhetőleg időben idekerül minden. Sportágakat tekintve: Australien Open Férfi döntő, Vegyespáros döntő, ami érdekel teniszből, WTA Párizs viszont valszeg' Nem || Jan.29. Szerdától Snooker German Masters ||, NBA -t jan 27-től már fogadhatnék(1hónapig pihentettem és ezáltal csak felületesen követtem)/kiesik a szórásból/.., de Kosárlabdából lesz néhány ínyemre való Európai kupa összecsapás(euroleague,eurocup)! plusz 1 Alba-Atom összecsapás szerda 20:00kor, amire jó lesz hétfőn megváltani a jegyét, annak, aki be akar jutni az új fehérvári csarnokba. || Labdarúgás.. Premier League hétközi forduló, spanyol kupa(K-Sze-Csüt). Egyelőre ezek amik Izgatják a fantáziámat és kiadhatnak napi pár tippet.

#143 január 26, 2014, 00:19:10, CarlosGitanillo
Nadal Győzelméhez nem sok kétség fér, 1 szettet hozhat Stan, de kapásból úgy gondolom, hogy az a szett nem az első szett lesz.. onnantól meg "semmi" esélyt nem adok a svájcinak.

A Mladenovic / Nestor Vegyespáros A tavalyi RG óta nyomul együtt, és igazán figyelemreméltó kettejük közös munkája, RG: Döntő, Wimbledon: Döntő és Győzelem, US Open: Elődöntő.. AUS Open: Döntő
Nestor-ról nem kell sokat mesélni annak aki követi a férfi páros teniszt. Csak az idei eredményei itt Ausztráliában Brisbane-ben Fyrstenberg-gel Bajnok, Sydneyben régi-új partnerével Zimonjic-csal Bajnok
elmúlt 4 évből 3x Garros-bajnok, de 11 és 12-ben Australian Open Elődöntős is.10-ből pedig döntős..03-ból bajnok... Mixben: 11-ben Srebotnik-kal Bajnok.
FFI ellenfele az a Horia Tecau, akit mindenképp a legjobbak közé kell sorolnunk, lassan 30 éves, 3 elbukott wimbledoni döntő áll a háta mögött.
Idén a címvédőt búcsúztatták Mirza-val, 12-ben Bajnok volt Mattek-Sands-cal...
Jelenlegi partnerével Wimbledon óta van együtt, ott 3. körben mostani ellenfelük ellen pottyantak ki(6-7,6-7), USOpen 1. körös búcsú, Itt Melbourne-ben szépen masíroznak első és utolsó meccsükön is szetthátrányból nyertek..
Könnyen lehet 3 szettes.. 2:1-re 3.30-t fizet Bet365

Tie-Break nagy eséllyel lesz(de nincs rá fogadás Most), Nestor-ék mindössze 3x, Ellenfelük 4x buktak adogatást 4-4meccsük alatt..

Barcelona...


#145 január 27, 2014, 23:04:37, CarlosGitanillo
(csak tekerj le ha nem akarsz olvasni.. : D )
Nem kalkulált dologgal indult a tegnapi nap a Hó végi rohanásban, nevezetesen Rafa Nadal megsérült a második szett közepén, és még mindig úgy gondolom, hogy bár zseniálisan játszott Stan, Nem nyerte volna meg a bajnokságot, ha Egészséges Nadal ellen kell játszania végig.
No sebaj, jól fel is csesztem magam már a meccs közben, de nem nyúltam hozzá, elment. elment!

Volt egy fasza kis 3/4-es kombi Rapport Ricsi veretése 2.80-ért szinte biztos volt, elfáradhatott a torna végére,második felére, Naiditsch meg épp egy Caruana elleni győzelemből jött. Itt még szerepelt egy Francia győzelem a dánok ellen, de sajnos itt ki is fújt a szelvény, mert két baromság volt még mellettük...

(1.csatolmány)Délután csak úgy tv-zgettem Eurosport... Bowls.. Feltűnt, hogy baromi jól kezd játszani a "piros" King nevezetű úriember, mivel nem vagyok jártas ebben a sportban nem tudtam ki-kicsoda de az ő nevét már többször láttam.. Küldtem 1000 Ft-t a köv. End-re(Telefonról játszottam). Néhány cm-rel, de meg lett az end..Ki is rohantam sz.géphez, hogy lássuk a Snooker Shoot-out-ot amin nem szívesen fogadtam eddig, mert többször ball-in hand volt a fogadott snookeresemnél és még is elszúrta.. Stevens.. 2.00oddsért pont rosszkor nyomtam, mert azonnal alan mcmanus került fölénybe. Andrew Higginson-t már "tuti" állásnál húztam 1.20ért elég jó volt. Ryan Day-t sokáig vártam a tornán, Mark King-t lenyomva negyeddöntős, talán 1 esélyt adott a kopasznak..
Egy orosz röplabda meccset követtem már jó ideje és mikor már a 4. vagy 5. Yugra szettlabda jött akkor meg is nyomtam őket az addig nyert teljes összeggel, sajnos a 4. szettben már nem volt ennyire bátor h fogadjam, de azt is lehozták, az iroda oddsai, nem ezt vetítették előre, de drukkoltam nekik...
Egy kis tenisz még becsúszott kora estére, Lorenzi-Falla 2.szett 1-5, 40-40-nél. Az igazsághoz tartozik, h ebben már nem nagyon hittem és beijedtem mikor az első szett és meccs labdát hárította Paolo, úgyhogy két ezerrel visszafogadtam 2.75 oddson 7.5 game felett-re

Hamar 13-14 ezer körül találtam magam, de ahogy annak lennie kell egy kis szar került a palacsintába és többek között a dán kézi +8.5-ös hendivel szívtam, bár nem tudom megérteni most sem, hogy 40mp-vel a vége előtt a franciák támadnak és gólt dobnak, a dánok 20-30-cal a vége előtt felmenni se akarnak igazán.. persze, hogy már nem tud nyerni, de legalább ne hagyjon a néző fejében egy ilyen ellentétes képet, hogy a Francik még ilyenkor is belövik ők meg ilyenkor sem a kb 0 védelem ellen.
(2.csatolmány)Felocsúdva az érthetetlen vesztésből..Megjátszottam a tutimat, Stevens-nek annyiszor volt szerencséje a Shoot-Out alatt, hogy úgy gondoltam nem verheti meg a jól-breakelő, taktikusan játszó Bingham-et, Igazam is lett bár a 34-33-as eredmény a kívülálló számára sem sugall egyszerű meccset..nem is volt az..üvöltések közepette nyertem Következő Ryan Day Maflin ellen nyomott egy 101-es bréket, szerencsére még akkor nyúltam hozzá 1.25ért amikor lehetett egyáltalán fogadni..
Találtam egy "tuti"t amire nem volt viszont közvetítés, így elég sokat hezitáltam, de végül a szerb vízilabda kupa döntőben 3.negyed 8-6-os állásnál megtoltam a Zvezda-t hogy elsőként éri el a 10 gólt. 9-8 nál a radnicki támadott az egyenlítésért itt kicsit beparáztam, de kivédekezték, megkaptam túl oldalon az emberelőnyt és jött az áhított 10. gól!!! öröm bodottá... :ok:
Persze még nem ért véget a nap..Volt egy baró próbálkozásom Fiorentina-Genoa meccsen Fio első 9 corner.. kissé zavart, hogy utolsó 5-7 percben minden labda az szögletzászló mellett csak bedobásra került.. de végül 8ig elmentek így izgalmassá vált a vége számomra is, mert talán 8 ezer körül fizetett volna az 1200-as tétemre.. No elment, de a Knicks-Lakers még javában zajlott,, 3. negyed, szemet szúróan kevés pont, és egyre gyorsuló támadások, húztam az 57.5 over-t 2-3 percen belül elintézték timmy hardaway triplák.. meeks.. gasol hibátlan.. melo hibátlan.. meg volt az öröm és pillanatokon belül 65ös határ az irodától, nem basztattam, under jó megoldás lett volna, de azért izgulni kellett volna még.
Ma.. késői ébredés, ágyban ebédelés...Egy kis edzés és nézzük a kínálatot, Zhang-Kuznetsova..2.szett 2-1 svetlana adogatás 40-40-nél ki ér először 5 game-t.. elég erős odds volt, ahhoz képest h 92%-ot nyert az első adogatásaiból, az ellenfél 57 körül tarthatott, bár fals kissé mivel 0-6 volt az 1.szett Kuznetsovának.. 2-1ről hamar 2-4 innen meg volt a történet, bár úgy feljött a kínai, hogy tie-breakig mentek, és zhang 2-1 minibreak-nél 2.20-on megfogtam a szettet, jött zsinórban 5 pont Svetlana-nak, közte 2 ásszal, úgyhogy minden sínen volt..és 2.meccslabdából hozta, a kívánt eredményt !
Hmm.. ez gusztustalanul hosszú lett  :spaz:
Végülis halad a terv igaz, hogy nem élőzéssel akartam itt tartani, de szerdától úgy is kelleni fog a pénz az irodához, mert German Masters!!!

Dechawat !!!
4-2ről 4-5 8)

3-1 állással mentek szünetre, Már itt is simán állhattak volna 2-2re sajnos 1500-as tétet buktam is a 4. frame-n bár magas oddson fogtam, de végül meg volt a sansza a thai-nak, amit azonban elszúrt.. így már kissé bosszús voltam. De Carter folytatta a rá eddig is jellemző pontatlanságot, főként fehér golyó pozicionálásnál, de golyó belökéssel is akadtak gondjai, tehát mindhiába vezetett a tavalyi bajnok.. Érezhető volt, hogy Poomjaeng-ban ott van a potenciál és 1 lehetőség elég neki, mert végigbrékeli vagy, ha ront is, akkor sem nagyon hagy állást! Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a 7. frame-ben valami óriásit lökött az utolsó rózsára jobbközépre, és a feketére alsó falról a thai.. úgy lett 4-3 ahonnan nem volt megállás, és már éreztem, hogy nem kell Ali-re visszafogadni, mert ha helyzetbe is kerül a döntő-frame-ben.. akkor sem tudja végiglökni, így is történt Dechawat Poomjaeng goes to 2nd round

#147 január 29, 2014, 14:07:14, CarlosGitanillo
Délután 3-kor folytatás, EuroSport a Selby-Jimmy Robertson mérkőzést közvetíti..
Erre kapjuk a LIVE lehetőséget Bet365-től Illetve a ben Woollaston- Greame Dott összecsapásra.. az már egy kevésbé egyértelmű párosítás..

German Masters   2014 01 29 15:00

Mark Selby - Jimmy Robertson
1.12            6.00


Tavalyi tornán úgy bizonyult, hogy Ronnie távollétében is volt egy versenyző akit a német közönség jobban buzdít mint a többieket és nagyobb szurkolást kap, ez nem más volt mint Mark Selby, aki első körben Joe"GentlemenJoe" Perry-t ütötte meg 5-2 re majd 5-3ra Dinget, ám Hawkinst nem tudta megállítani és 5-1el kiesett... Érdekes... Idén sem érzem, hogy ő volna a totál esélyes bajnok.. Pedig az irodák Rá és Neil-re hozzák a legkisebb oddsokat, egyelőre nem tartom őket akkora esélyesnek, legalább 4-5 játékos van akit csak néhány százalékkal kell alattuk említeni.. Igaz 2011-ben döntőt játszott(7-9MarkWilliams) Egy Bond,Hendry,Ding,Dott útvonallal..ami veretes kis névsor, szóval érzi a berlini Tempodrom légkörét, de egyelőre látni kell játszani. Épp ezért - és mint az eddigi meccsek eredménye is mutatja(fu out,carter out) - nem nagyon érdemes látatlanba fogadni, jobb egy kicsit felmérni a helyzetet. Selby-nél ez akkor érdekes, ha 5-0 győzelmet szeretnénk jobb oddsért v összesített frame-fogadás(6.5a határ), mert csak ebben számít, hogy nyer-e az ellenfél frame-t, amúgy nagyon biztos Selby továbbjutása.
5x találkoztak ez alatt 26-6 a framek aránya, ebben volt két 4-0 és egy 10-1, de 4-3 is.
A lényeg, ha tudunk akkor élőben játsszunk és látva Selbyt egyből eldönthető, hogy hendikeppel vagy más fogadással érdemes-e a nagyobb oddsokra hajtani, amennyiben nem: az 1.12-t tudom ajánlani olyannak, aki +1-nek betenné, vagy tud magas téttel játszani. Pinnaclenél 1.16ért fogadható

Tippek amik még szóba jöhetnek a 15:00-s meccseknél..:
Tom Ford - Kurt Maflin  Ford+1.5       1.61
Woollaston - Dott        7.5 felett       1.83
Morris- Mark Williams    3-5               5.50
Hamilton - White          7.5 felett       1.72

Egy Selby illetve egy Williams győzelmet tettem. Köszönöm utólag is!  :beerchug:

Telefonrol irok ezert csak a lenyeg:
joe perry 1.44
dom dale 1.53  ezek mar a szo szerinti zuhanas utani oddsok
van -1.5 hendivel mindkettore szelvenyem
neil 1.10 tuti tovabbjuto..eloben kiderul mennyire biztos jatekkal
allen es higgins sem kell szenvedjen siman kell tjutni...meglatjuk a valosagban h tudjak ervenyesiteni elonyuket 1.33 es 1.25...