Zárt kapuk mögött játszik Budapesten majd a román válogatott, mert mit ad Isten, a magyar szövetség jóban van Fehéroroszországgal. Hazai környezetben nem léphetnek pályára, nézők pedig nem lehetnek a meccseiken, így aztán a csendes Szuszában nézhetnek szembe a szomszédainkkal. Veretlenek még a románok, kevés gólosak ugyan, de egyértelmű esélyesei ennek az összecsapásnak.

Románia 6 meccsen 9 gólt szerzett

Meg kell szoknia a zárt kaput a románoknak, mert Andorra ellen is csak gyerekek mehetnek majd a bukaresti nemzeti stadionba. Köszönhetően annak, hogy a Koszovó elleni meccsen Koszovó Szerbia molinó mellett rigmusokkal is keltették a feszültséget. Az ellenfél levonult a pályáról, Nicolae Stanciu nyugtatta csapatkapitányként a román szurkolókat, végül folytatódott a meccs. Egy zárt kapus büntetés, előtte meg az ukrán-orosz háború miatt lesznek távol a nézők, Fehéroroszországnak köszönhetően.

Nem csak lenyugtatásban volt jó Stanciu, hanem gólszerzésben is, hiszen ő szerezte az első találatot Koszovó ellen. A végén jött a két román gól, mely végül 2:0-s eredményt hozott, tegyük hozzá hogy a 42. perctől emberelőnyben voltak szomszédaink. Nem annyira acélosak támadásban, de védelmüknek köszönhetően tavaly november óta veretlenek. Izrael, Svájc és Koszovó csapatával szemben is döntetlen. Biztonságra törekszenek az Európa-bajnoki selejtezők I csoportjában, életben a továbbjutási reményük.

Nicolae Stanciu - Románia 001
Nicolae Stanciu (Fotó: Erik Geiger / Shutterstock.com)

Fehéroroszország a román légiósok ellen

A fehérorosz válogatott nagyrészt olyan játékosokra épül, akik a hazai bajnokságban futballoznak hétről-hétre. Minimális kivétellel persze, mint például a DVTK-ban játszó Vladislav Klimovich vagy az Astana focistája, Max Ebong. Spanyol szövetségi kapitányuk van, Carlos Alós személyében, aki eddig két mérkőzésen ülhetett a kispadon. Andorra ellen egy gól nélküli döntetlen, illetve Izraellel szemben egy sovány 1:0-s vereség. A labdarúgásra történő fogadás során az első gól és első győzelem mindig jó téma, amikor egy új edző munkába áll, de lehet egyik sem jön még össze.

A román keretben lényegesen több a légiós, de vannak otthon játszók is. Utóbbira példa Mario Camora, aki ott volt nemrég a Rapid Bukarest - CFR Kolozsvár meccsen. Spanyol pontvadászatból hívták be Andrei Ratiut, Ianis Hagit, de már a románokat is utolérte a Cristiano Ronaldo által megindított szaúdi láz. Így aztán a csapatkapitány Nicolae Stanciu, a Damac FC-ben kötött ki, míg Denis Alibec a Muaither SC sorait erősíti.

Fehéroroszország - Románia kevés gólos lesz

Az eredményt illetően román sikerre tippelnék, amire 1.57-es oddsot adnak a bet365 kínálatában. A szorzók kevés gólos meccs felé húznak, nem véletlenül, egyik csapat sem szokott gólfesztivált rendezni. Inkább taktikusan, szervezetten védekeznek, így aztán rúg majd kettő Románia és csendes körülmények között megszerzi a három pontot.

A tippet alátámasztja a Szusza Ferenc Stadion aktuális pályaminősége, amiért a román szövetségi kapitány kiborult.

október 12., csütörtök

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 9. 12:6 UTC.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Nicolae Stanciu (Fotó: Erik Geiger / Shutterstock.com)