Elgondolkoztam, vajon érdemes-e hozzászólni a videóhoz, de a fickó elmondta, aki nincsen azon a szinten, ahol ő, az maradjon kussban. Egy véleményvezérről van szó, hiszen 10 ezer követővel rendelkezik, átlagban 10-20 ezer nézővel.
Kezdeném azzal, ami örömteli: az emberek végre elkezdtek ébredni. Tény, hogy ehhez hosszú évek kellettek, de most már érezhető, hogy világszerte látják, nem vezet sehova ez a Putyin által megálmodott politika (amit több vezető átvett). Dezinformációk, ellenségeskedés, egymás ellen uszítás. Itt a fórumon is olyan viták alakultak ki az elmúlt években (elsősorban politika miatt), amikor még privátban is szidták egymást az emberek.
Szeretném tőletek megkérdezni: 15-20 évvel ezelőtt volt ilyen? Nem volt, ahogyan Oroszországban sem volt 20-25 évvel ezelőtt. Az embereket ugyanis meg kell osztani, mert akkor nem tudnak figyelni a részletekre. Agresszív módon kell beszélni, támadólag fellépni. Az egy más dolog, ha valaki védi az igazát és az igazsággal érvel, illetve az is egy más dolog, ha valaki homokba dugja a fejét és hazudik, megmásítja a történelmet és a jelent. Ezek az emberek az utóbbit teszik. Itt is egy rendkívül agresszív stílusú embert láthatunk, aki káromkodással próbálja az igazát nyomatékosítani, ráadásul tényeket hallgat el.
Tekintsünk el attól, hogy szerinte a délszláv háborúban Milosevicék népírtása semmi volt, ellenben az erre adott NATO-bombázás, mint reakció, az felháborító. Ez a személy beszél objektív szemléletről, miközben már az első 4 perc folyamán olyan ellentmondásba kerül, amiből rögtön kiderül: képtelen objektív módon szemlélni egy eseményt.
Első ellentmondás: "maskirovka", vagyis hadszíntéri megtévesztés csináltak az oroszok, majd egy mondattal később: amúgy utána támadtak az oroszok, szóval végül igaza volt Nyugatnak.

Magyarul nem megtévesztés volt (vagy ahogyan próbálta magát itt nagy orosz-szakértőnek beállítani: maskirovka), hanem tényleges gyakorlat volt, felkészülés a háborúra.
Mindössze egyetlen kérdést tettem volna fel ennek az embernek, amit először pár szerinte evidens állítással kezdenék:
Nyugat rossz, maga a fertő, hazudnak. Rendben, így is van. Ukrajna nem is létezett, többiek sem, csak most hozták létre. Oké. Oroszország a jó, Putyin csak a jogos akaratát érvényesíti, megvédi az oroszokat. Ukrajna csak egy ütközőzóna. Rendben.
Kérdés: Ha a Szovjetunióból kivált országokban valóban sok az orosz, valóban inkább az oroszok felé húznak, valóban nem is akarnak önállóak lenni, akkor hogyan lehetséges az, hogy sem Észtország, sem Litvánia, sem Lettország, sem Grúzia, sem Moldova, sem Ukrajna kapcsán nem merült fel sohasem, hogy ÖNKÉNT visszamennek az oroszokhoz? Azokat az oroszbarát politikusokat, akik pedig kiszolgálták Putyin rendszerét, gyűlölte az ukrán nép, okkal választották Zelenszkijt elnök. A lehetőség adott volt az oroszokhoz való visszatérésre 30 éven át, senki egy rohadt szót nem szólt volna, lehetett volna népszavazazást is kezdeményezni, ja, hogy ilyenek sem merültek fel? Krímben szintén nem merült fel ilyen 20 éven át, majd jött Putyin: az orosz terület, oroszoké, akik szóltak, tegyek rendet. Jaa, oké.
Ez olyan, mint Csecsenföld helyzete volt. Őszintén szólva, 20 percet néztem a videóból, addig nem esett róla szó, lehet később sem. Csecsenföld azt akarta, hagyják békén. Óriási volt az utálat az oroszokkal szemben. Jött Putyin, kreált egy háborút (ezt be is bizonyították, mert maguk Putyinék szólták el magukat...), majd mi történt? Minden szavazáson Csecsenföldön 100%-os a támogatottság, mindenkinek kötelező menni szavazni, aki nem megy, az Kadirov kivégzi. Jaa, hogy erről csönd van?
Kétségtelen, rengeteg a fake news, ilyen világban élünk, viszont gondolkodni szabad. Ennek az embernek sem ártott volna, mielőtt csinál egy 60 perces videót és lejáratja magát. Arról nem beszélve: fogalmam sincs, beszél-e erről, de Ukrajnán belül a NATO-hoz való csatlakozási kedv nem volt túl magas, mit ért el Putyin? Minden ukrán az EU-hoz és a NATO-hoz akar csatlakozni.