Óriási művészetnek tűnik 1500 karakterben körülírni azt, amire elég három szó: Baráth Botond eligazolt. Ez a fő érvem, és igazából az egyetlen. Baráth volt számomra a Kispest, nem Eppel, nem Lanzafame, senki, csak ő. Ő volt az, aki tartást adott ennek a csapatnak, aztán persze, amikor bajnokságot nyertek, kellett hozzá egy remek edző meg a két ék, de ha Baráthék nem stabilizálják hátul a dolgokat, akkor Messi is játszhatott volna a csatársorban. Mocskosul kemény volt az a srác, sőt még mindig az, csak már nem a Honvédnál. Kicsit azt képviselte ő a Honvédnál, mint pl. Godin az Atletinél. Sőt a Honvéd is kicsiben az Atletire emlékeztetett, erőfocit játszott, és érvényesülni tudott vele. Abból a Honvédból már nem nagyon van olyan mezőnyjátékos, aki az akkori csapat karakterét adta. Le lett butítva ez a Honvéd, és igazából amikor megtudtam, hogy Baráth eligazol, egyből ez a tipp jutott eszembe. Na nem azért, mert el lennék ájulva a Rebrov-féle FTC-től. Viszont azt nem lehet elvenni a zöld-fehér mezes együttestől, hogy a vezetés szintjén mindent megtesz az erősítésért. Azért ez brutális erős keret, amivel Rebrov dolgozhat. Csak a csatársorban ott van Böde, Lanzafame, Varga, érkezett Signevich aztán Petryak bár nem csatár, gólérzékenységét nem kell ecsetelni, és igazából Szerető is erősítés, bár jó kérdés, mikor juthat ő szóhoz... Nekem már évekkel ez előtt tetszett a letisztult focija U17-ben, nekem picit a Valenciás Solerre hajaz, kedvelem a játékát. De visszatérve a tippre, igazából azzal, hogy Baráth Botond eligazolt, azzal a bajnokcsapat utolsó karakteres mezőnyjátékosa is távozott. Ez akkora érvágás, amit kisebb csapatok ellen is érezni fog a Honvéd, és csak azért nem 2,5 overt húzok a Fradira, mert igazából biztos vagyok benne, hogy Supkáék végig sündisznózni fognak. Azt viszont tartom, hogy a Fradi így 'idény eleji' formájában is összehoz két gólt, ráadásul Skvorc sem játszhat majd az FTC ellen, így Vargáék azért minimum két dugót biztosan összehoznak otthon.

Tavaly februárban is volt egy bajnokijuk, ahol Baráth csak a padon kapott helyet, 5 gólt vert az FTC a Honvédnak. Baráth nélkül a Honvéd nem lesz ugyanaz, pont úgy meg lesz tömve, mint megvolt tavaly februárban, amikor Botond nem kezdett. Már akkor csalódott lennék, ha félidőre ez a tipp nem jönne le.

Gólok száma hazai csapatnál - Felett/alatt