A 2019-es Darts German Mastersen az első körben volt két vaskos meglepetés, az egyiket a világranglista 162. helyén álló Kurz okozta. Ő Gary Andersont verte el 6-4-re, egész jó játékkal. Tény, 180-as dobása nem volt, de például a 100+-os dobásából többet hozott, mint Anderson, és ebben a sportban a stabilitás sokszor jobb, mint a hullámzás. Márpedig Kurz elég stabil volt, és bizony ami azt illeti, talán az 5. legben kifogta a Big Fisht, azaz a 170-es kiszállót, a dartsban dupla kiszálló esetén a legnagyobb érték, amelyről ki lehet szállni. Szóval ihletettt napja volt Nicónak, 11.00-es oddson nyert, és most sincs veszíteni valója a tarajos ellen. Én úgy számolok, hogy mivel itt 8 legig mennek a srácok, azaz 8-at kell nyerni, így talán itt Kurz is nyer legrosszabb esetben négyet, azaz egy 12 leget biztos játszanak. Abból a 12-ből meg csak lesz egy olyan leg, ahol egyik vagy másik spíler ki tud szállni mondjuk 120-ról vagy magasabb értékről. Például a 120-as is egy olyan kiszálló, ahol úgymond hibázni is lehet egyet, hisz T20-ra dobsz, de ha nem megy bele az első, akkor belemehet a második. Lehet így dobni 130-at is bullal befejezve, de igazából ezen a szinten azért ők három nyilat azért szériában ők oda tudnak dobni, ahová akarnak. Wright is képes bármikor nagy kiszállóra, de tényleg bárki ezen a szinten, ez sokszor szerencse kérdése is. Kell hozzá, hogy az ellenfél is kiszállón legyen, de én úgy vélem, hogy ezen a meccsen is lesz bravúr kiszálló, ha Kurz tegnap 170-ről is kiszállt, hát egy 120-as csak összejön valakinek. Azért azt még itt az én full amatőr szintemen is meg-megdobom néha.

A mérkőzés legmagasabb Checkout-ja - Felett/alatt