Az olasz kupa küzdelmei tovább folytatódnak és valami hasonlóra számíthatunk ma is mint tegnap történt, miszerint az esélyesek továbbjutnak könnyedén a következő körbe. Ez a Milan számára azért is lenne kedvező mert már csak egy mérkőzést kéne utána megnyerniük, egy nem verhetetlen Torino ellen, hogy ismét az olasz kupa elődöntőjébe jussanak. Egy éve azt a feladatot már nem sikerült megugrani, de mostmár itt van a svéd félisten, Ibra is aki a Cagliari elleni győztes meccsen ismét megvillantotta klasszisát. A csapat így végre újra gólokat szerzett és mondhatni simán behúzta azt az igen fontos három egységet.

Az ellenfélnél szerintem fontossági sorrendben nem a kupa az első. Már két szép győzelem van a hátuk mögött, amivel kiharcolták a nyolcaddöntőt, viszont a Milan már nagyon más kávéház mint a Lecce vagy FeralpiSalo voltak. Csont utolsók a bajnokságban, de még nincs minden veszve hiszen másik három-négy csapat hozzájuk hasonlóan harmatgyenge. A góllövéssel hadilábon állnak miután Petagna az egyszemélyes gólfelelőse a csapatnak, ráadásul többen hiányozni fognak különböző sérülések miatt ezzel még inkább csökkennek esélyeik. Ahogy az sem kedvez nekik hogy a Milan egyik legkellemesebb ellenfele éppen a Spal, akit mindig sikerült legyűrniük így vagy úgy.

Pioli közel a lehető legjobb összeállításban küldi pályára a csapatot elmondása szerint mindenképpen szeretnének továbbjutni és meghálálni a szurkolóknak azt hogy a nehéz időkben is kitartanak a csapat mellett. Az előzetes kezdőben jelenleg Ibra nem kapott helyett, viszont ha kell cseréként beállva varázsolhat a svéd.

Tipp: 2-0

AC Milan - Spal: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp