Részemről erre az FC Schalke 04 - Borussia Mönchengladbach német bajnoki mérkőzésre való tippelés amolyan "dupla vagy semmi" dolognak tűnik, ám mégis megteszem azt, hogy a vendégek győzelmére fogadok. Leginkább talán azért tűnhet lutrinak ez a Borussia Mönchengladbach idegenbeli sikerére való tippelés, mert a német Bundesliga csapatai ezen a hétvégén fognak visszatérni a tavalyi esztendő utolsó hónapjának közepe óta, egészen pontosan a Karácsony előtti napok óta tartó pihenőjükről és most ezen hét utolsó napjaiban fogják lejátszani idei első bajnoki mérkőzésüket. Szóval egyelőre még nem lehet tudni, hogy mennyire pihenték ki magukat a játékosok, hogyan sikerültek a szezon folytatására való felkészülések és még sok egyéb másik dolog mellett azt sem lehet tudni, hogy jelenleg milyen formában lehetnek a csapatok. Tehát ez a mostani amolyan "tapogatózás a semmibe" jellegű forduló lesz.

Ezeket - mármint az előbbieket - figyelembe véve ezúttal csak annak látom értelmét írni, hogy szerintem mit kellene tenniük a csapatoknak. Vagyis, pontosabban, hogy mit kellene tennie az általam győzelemre "kipécézett" vendégcsapatnak. Mert hiszen amúgy arról szólna a történet, természetesen, hogy mindkét csapatnak győznie kellene. Főleg a csapatok vezetői és szurkolói szerint nyerniük kellene. Ja, és mielőtt elfelejteném, azt is megemlítem, hogy az FC Schalke 04 - Borussia Mönchengladbach találkozó rangadónak számít, hiszen a német élvonal 5. helyezettje fogadja otthonában a 2. helyezettet.

Márpedig a Borussia Mönchengladbach olyannyira 2. helyezett a maga jelenlegi 35 pontjával, hogy a 37 ponttal éllovas RB Leipzig mindössze csak 2 pontra van tőle. Vagyis az a helyzet van, hogy amennyiben a Borussia Mönchengladbach győzni bír, miközben pedig az RB Leipzig nem bír nyerni, akkor helycsere lesz a német Bundesliga élén. Ez az előbb említett helycsere szerintem nem fog bekövetkezni ebben a fordulóban, ugyanis a listavezető lipcseiek saját pályájukon fognak játszani az újonc Union Berlin ellen. Már csak az azon a meccsen várható hazai siker miatt is győznie illene idegenben a Borussia Mönchengladbach, hiszen a bajnoki címért zajló versenyfutásban csakis úgy maradhat talpon az együttes, ha nagyon sok meccset fog tudni nyerni. Ha nem teszi ezt, akkor bizony nagyot fog bukni a Borussia Mönchengladbach. Ugyanis ott van közvetlenül mögötte a 33 pontos Bayern München, a 30 pontos Borussia Dortmund és a mostani rivális, a szintén 30 pontos FC Schalke 04. És bizony mindegyik csapatnak jó lenne a lehetőleg minél korábbi helycsere.

Ez a mostani tippem igazából csakis arról szól, hogy a vendégcsapatnak illene győznie, mert tényleg győznie kellene. Ennyi.

Tipp: győz a Borussia Mönchengladbach.

FC Schalke 04 - Borussia Mönchengladbach: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp