Na, csak-csak eljutottak idáig a felek. Nagyon nehéz, hosszú és rögös volt ez az út, ám mégis sikerült. Ez az utolsó fordulóban rendezendő Universitatea Craiova - CFR Cluj mérkőzés szó szerint a román élvonalbeli bajnokság döntője lesz, hiszen nem csak a szomszédos ország focibajnokságának 1. és 2. helyezett csapatai fognak egymás ellen játszani, s nem csak erőben és színvonalban hasonlóak, hanem még de pontszámban is közel azonosak a felek (1. helyezett: Kolozsvári Vasutas (CFR Cluj) 46 ponttal, 2. helyezett: Universitatea Craiova 44 ponttal).

Konkrétan ki lehet jelenteni, hogy ennek a mérkőzésnek a győztese lesz Románia focibajnoka és az ezen a meccsen győztes együttes fog indulni a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Ha nem bír majd nyerni a pályán valamelyik csapat, hogy megkérdőjelezhetetlenül legyen Románia focibajnoka, akkor döntetlen esetén a román fociszövetség fog dönteni a továbbiakról. Bár, ahogyan én ismerem ezt a nációt, akkor döntetlen esetén majd nagyon nagy valószínűséggel a Nyugat-Európában székelő Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) fog majd dönteni.

A fentebbiek - bármilyen furcsán is hangozhat - számomra a hazai csapat sikerét vetítik előre. Persze, az is igaz, hogy én aztán egyáltalán nem szurkolok nekik, hanem éppenséggel az ellenfél kolozsvári csapatnak szurkolok, de hát a sportfogadás nem az érzelmekről szól. Vagyis, helyesebben, a sportfogadásnak nem az érzelmekről kellene szólnia.

Rengeteget számít ebben a hőségben, hogy a hazai csapat pihentebb, mert az előző mérkőzése elmaradt, a fertőző betegség miatt nem kellett lejátszani. A másik oldalon ott van az a sok oldalról "kifacsart" kolozsvári együttes, ahol rövid idő alatt annyi minden történt, hogy megjegyezni is nehéz ezeket. És, persze, majdnem mindegyik történés alkalmas a bajnoki cím befolyásolására. Nagyjából a kolozsváriakat sújtó főbb történések: huszonvalahány játékosnál és stábtagnál diagnosztizálták a fertőzést, elkülönítették és elzárták a világ elöl a kolozsvári focicsapatot és megtiltották a focistáknak, hogy edzéseken vegyenek részt, majd néhány nap múlva kiderült, hogy "tévedés" ez az egész és egyetlen játékos vagy stábtag sem fertőzött, mindenki teljesen egészságes ás alkalmas a munkavégzésre, ezután volt újra egy kis "korrigálás" és a kolozsváriak vezetőedzőjét kórházba dugták, majd arra kötelezték a Kolozsvári Vasutas játékosait, hogy edzés nélkül játszanak le néhány nap alatt több mérkőzést. És, ezt már én teszem hozzá, védjék meg a bajnoki címüket, ha tudják.

Szerintem abszolút semmi sem szól a kolozsváriak győzelme mellett, ám, persze, én mindettől függetlenül nekik fogok szurkolni. Viszont itt és most sportfogadásról van szó, ezért a fentebbiekre való tekintettel a hazaiak győzelmére tippelek.

Universitatea Craiova - CFR Cluj: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp