A két csapat először találkozik egymással női válogatott találkozón. Az Európa Bajnokság-selejtezőjének A csoportjában szereplő holland csapat nyolc fordulón van túl, Koszovónak még három mérkőzése lesz. A két csapat első, áprilisi találkozóját el kellett halasztani a kialakult helyzet miatt.

A holland válogatott 100%-os mérleggel vezeti a csoportot, 36-3-as gólaránnyal. Nagyon meggyőző teljesítményt nyújtanak a selejtező sorozatban, egyedül az oroszok ellen játszottak szoros találkozókat. A harmichat gólból három játékos összesen huszonötöt vállalt, Spitse 10, Miedema és van de Donk nyolcat illetve hetet. Spitse egyébként a tíz gólja mellett még kiosztott öt gólpasszt is, nagyon jó formában játszik. A Barcelona csatára, Lieke Martens eddig két találkozón szerepelt, ezeken nem sikerült betalálnia. A most futó szezonban eddig három találkozón szerepelt, ezeken két gólt szerzett, talán ma is sikerülhet betalálnia. Sok jó gólszerző játékosa van a hollandoknak, reméljük nem pihentetik ma őket.

A koszovói válogatott jelenleg a negyedik helyen áll, hátrébb már nem kerülhet csak előre. Jó szerepléssel és nagy adag szerencsével akár még a második hely is meglehet. A hét forduló alatt hat gólt szerzett eddig koszovói válogatott, tizennégyet kapott. Észtországot oda-vissza legyőzték, de a 2-0-ás, illetve az idegenbeli 1-2-es találkozó minden volt, csak meggyőző nem. A legutóbbi találkozót emberhátrányban fejezték be, hazai pályán a hatalmas török nyomás nem érett góllá. Nem védekeznek rosszul, de úgy gondolom, hogy ez a holland válogatott nagy falat lesz nekik és minimum hat találkozó fog esni a mérkőzésen.

Kosovo (W) - Hollandia (n): Gólok száma - Felett/alatt tipp