Az Euroliga 20.fordulójában csap össze egymással az Anadolu Efes és a Khimki Moszkva.Az utóbbi 5 találkozásuk alkalmával mindig a törökök győztek.

Az Euroliga bokszzsákja ebben az idényben az orosz alakulat. Két győzelemmel a tabella legalján állnak természetesen. Az utóbbi meccseken már tíz pont feletti vereséggel mennek zuhanyozni. A múlt héten a Zalgiris Kaunas ellen kitűnően kezdett a moszkvai csapat a 2.negyedben 83% mezőnykísérleti mutatót produkáltak. Aztán ahogy már megszokott módon lenni szokott jött a 2. félidő és összeomlottak. A védekezés még csak nyomokban sem volt megfigyelhető. A 3.negyedben konkértan védekezésben egy lepattanót nem tudtak összekaparni. A kosárba mondhatni még véletlenül se tudtak beletalálni. Gyakorlatilag egy negyed alatt elintézték,amiért két negyeden keresztül dolgoztak.A Barca ellen szinte ugyanez a forgatókönyv hiszen az első félidőbe még szoros volt a meccs azután vagy az erő vagy a koncentráció hamar elillant.

A törökök éppen a rájátszást érő pozíció alatt állnak a a ligában. Az Efes jó formában van az utóbbi hónapban. Mind a hazai mind a nemzetközi porondra igaz. Két vereség ugyan van a neve mellett ha a formákat nézzük,de hát a Real Madridtól kikapni azért nem akkora fiaskó.Azonban a Barcelonát hazai környezetben legyőzték valamint a Lyon-Villeurbannét idegenben több ,mint húsz ponttal legyőzték akik hasonló játékerőt képviselnek a szezonban,mint a Khimki. A legutóbbi meccsen az Alba Berlin ellen a második negyedben rendesen bealudtak a törökök,de a harmadik negyedbe egy huszáros hajrával magabiztos előnnyel mehettek az utolsó negyedre amit természetesen már meg is tartottak.A nagyarányú győzelemhez most is kelleni fog, Mircic és Larkin jó teljesítménye és ha hozzájuk még tud valaki csatlakozni eredményességben nem hinném,hogy probléma lesz a győzelem. Kulcsjátékosok mind a ketten,mert ha mindkettőnek megy garantált a siker.

Az oroszoknak semmi motivációja nincs már ebben az idényben,csak teljesítik a kötelezőt. Az Efes számára viszont kulcskérdés az ilyen kötelező győzelmek megszerzése, a rájátszásba kerüléshez. A pillanatnyi erőviszonyok alapján nem ez a találkozó lesz ahol esélyük lesz bármilyen pontszerzésre a moszkvaiaknak.

Hendikep - Hosszabbítással - Hendikep