Az EHF Európa Liga sorozatban is pörgetik a meccseket a csapatok. Nem cicóznak, akiknek van elmaradt meccse, azt igyekszik pótolni, és így tesz a Tatabánya is, amely most megmérkőzik a Rhein-Neckar Löwen csapatával, majd zuhany-kaja-alvás-busz-kaja-meccs, mert ugranak át a Schaffhausenhez, ahol pótolják az elmaradt meccset két nap múlva a svájci együttessel. A magyar csapat honlapján van egy picike cikk, amelyből nekem az jön le, hogy ezt a Löwen elleni találkozót lejátsszák, ahogy lejátsszák, de inkább a Schaffhausen elleni meccsre fókuszál a Tatabánya. Nekem tényleg az jön le, hogy megvan a kötelező kör, hogy ezt is komolyan veszik, legjobbat akarják kihozni, talán úgy fogalmaz a cikk, hogy a Tatabánya szeretné eladni magát, de én ezt szó szerint értem, eladja magát, méghozzá a Löwennek. Na, nem mintha a mannheimi csapat erre kényszerülne, tele a keret klasszis kézissel, meg Andy Schmiddel, aki nekem picit ilyen Giggs a kéziben, egyszerűen rossz országba született :D

Schmid a világ legjobb irányítója, ehhez nem fér kétség, legalábbis nyaktól felfelé mindenképp. Senki, mondom, senki nem látja úgy a játékot, mint ő. És akkor rajta kívül még rengeteg klasszis, csupa-csupa válogatott játékos, amerre nézünk a szélektől beállókig, nem beszélve a kapusaikról.

Nem gondlom, hogy Maticékat nagyon megzavarná az újabb zakó, fűtől-fától kikaptak itt ebben a sorozatban, pedig a Trebnje vagy a Pelister elleni meccsek egy mentálisan és fizikálisan jó Tatabányának nem okoztak volna gondot. Igen ám, de fizikálisan sincs jó formában a csapat, Wiso és Balogh sérült, de a nagyobb gond szerintem az, hogy a klub anyagilag a csőd szélén táncol, ez pedig alighanem megzavarja a fejeket. Aztán, ha fejben nincs ott egy csapat, ezt láttuk a Pelister elleni meccseken, akkor nincs esély. A Löwen hozzá van szokva a Bundesliga-tempóhoz, gyors kézit játszik, tele mozgékony játékossal, szerintem még akkor is összeugrik 34-35 gól, ha a Tatabánya próbálja majd lassítani a játékot. De az is lehet, hogy csak játszik egy jót, na akkor járnánk mi igazán jól.

Nem egy szint most a két csapat, ennek a Tatabányának simán a 3. helyen kéne állnia, ha minden szinten rendben lenne, de a jelen homályos, a jövő meg egyenesen sötét!

Rhein-Neckar Löwen - Tatabánya Carbonex KC: Rhein-Neckar Löwen által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp