Bő egy hónapja nem igazán néztem rá a Dinamo Bukarest együttesének teljesítményére! Emlékszem akkor az éllovas FCSB elleni városi rangadón +1.5-ös hendivel még nyerettem a piros-fehéreket, ám ezt napjainkban aligha tenném! Akkor még a felsőházi rájátszás esélye is megvolt a fővárosiaknak, ám pár hét leforgása alatt ott tart Ionel Gane vezetőedző csapata, hogy az alapszakasz végéhez érkezvén mindössze 14. helyen tanyázik a gárda, mindössze 4 egységnyire a Nagyszeben előtt!

Ugyan a kupában még mindig harcban áll a Dinamo, ám a bajnokságban január 31-e óta képtelen nyerni, így e tekintetben kijelenthető, hogy nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket a december elején kinevezett fiatal román tréner. Az elmúlt öt fordulóban mindössze két döntetlent tudott lepakolni az asztalra a Dinamo. Legutóbb a szintén alsóházas Voluntarii otthonában csíptek meg egy pontot (1:1), illetve hazai pályán februárban bosszantó módon pont a Sepsivel osztozkodtak az egységeken (0:0).

Látva tehát a Dinamo vergődését akár mindhárom pontért is a fővárosba utazhat a szintén idén feljutott Arges Pitesti együttese! A lila-fehérek sokáig rosszabbul szerepeltek az aktuális riválisuknál, ám 2021-ben feléledtek a "Sasok". A két fordulóval ezelőtti 5:0-lás komoly vereségüket leszámítva 12 meccse veretlenek a bajnokságban, s ha azt nézzük, hogy a méretes zakó a bajnoki trófeáért őrült versenyfutásban lévő Kolozsvári Vasutas otthonában történt, akkor ez akár még elfogadható kisiklás is lenne! A vereség mindenesetre nem zökkentette ki talán az Argest, hiszen az elmúlt fordulóban ismét a győzelem ösvényére léptek sereghajtó Jászvásár elleni sikernek köszönhetően (2:1).

Adott tehát két újonc élvonalbeli klub, akik közül a bajnokságban megfigyelhető eredményesség éppen fordítottja a másikénak! Míg ősszel a Dinamo szerepelt meggyőzőbben, addig 2021-ben az Arges az egész mezőnyt tekintve is az egyik legjobb formában lévő együttesnek számít! Mindez nagyrészt az év végén történő edzőváltásnak köszönhetően, hiszen a kiemelkedő szereplés azóta tart, mióta Mihaita Ivanovschi ül a klub kispadján! Amondó vagyok mindezek alapján, hogy a hétfő esti meccsnek az Arges a favoritja az előjelek tekintetében! Ezzel szemben a bukik a fővárosi Dinamot protezsálják. Lehetséges, hogy abból indulnak ki, hogy december elején a Dinamo idegenben tudta legyőzni az akkor még teljesen más színvonalon focizó Argest 0:1-re. Itt ez most teljesen más mérkőzés lesz, ahol véleményem szerint mindhárom egységre, de egy pontra mindenképpen jónak tűnnek a lila-fehérek! Erre az eshetőségre pedig dupla esélyben egész korrekt szorzót kínálnak nekünk az irodák!

Tipp: 0:1-re nyer az Arges

Dinamo Bucureşti - FC Argeş: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp