A helyzet nem egyszerű Norvégiában, hisz ez a G csoport a hollandokkal és a törökökkel igen erősre sikeredett, és még a montenegrói válogatott is kapaszkodik, ha a leteket megveri, még simán marad reális esélye a top2-re.

A hatost jelenleg fej-fej mellett Törökország és Hollandia vezeti, de ők épp egymást szomorítják Amszterdamban, így a norvég-válogatott akár a csoport élére is ugorhat. Ehhez kell egy iksz a holland-török meccsen (benne van), meg egy norvég siker Gibraltár ellen, ami meg egészen biztosnak tűnik.

Ami nem biztos, hogy Haalandék hány gólt tesznek közé. Szerintem a négy a minimum. Gibraltár minden selejtezőjén kapott minimum 3 gólt, ami nekem még kevés, de ha azt nézzük, hogy idegenben játszanak egy erősebb csapat otthonában, más időjárási körülmények között, akkor lehet ott közte 4-5, vagy több.

Ráadásul ne feledjük, hogy ez egy hármasugrás harmadik dobbantása. Egy szűk hét alatt kell három meccset letolni, nem kérdés, hogy a norvég keret a mélyebb, így őket kevésbé rázza meg.

Gibraltár az előző hármas szériája végén Hollandiát fogadta, ahol hét gólt kapott. Első meccsén a norvégokat még 3 gólon tartották, aztán Montenegró már 4-et vágott, majd Hollandia hetet. Most a norvégok játsszák az etap harmadik találkozóját.

FIFA torna lévén itt nagyon számít a lőtt és kapott gólok száma, mivel azonos pontszámnál majd nem az számít, hogy a norvégok mit játszottak a törökök vagy a Hollandok ellen, hanem az, hogy milyen a gólkülönbség. Márpedig gólkülönbséget leginkább Gibraltár ellen lehet javítani, így én amondó vagyok, hogy az 5-0 egy reális eredménynek tűnik. Ilyen 4-5-6 gólt várok közé, szóval a szorzó véleményem szerint rendben van, de még Lettország is 21-szer kísérletezett, és a norvég támadók azért picikét jobb kvalitásúak, meg a gibraltáriak eleve fáradtabbak lesznek. Ja, vállalható opció.

Norvégia - Gibraltar: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp