Telt ház, ezzel együtt fantasztikus futball hangulat várja majd a küzdő feleket a kiváló atmoszférájú De Grolsch Veste stadionban az FC Twente - AZ Alkmar párosítás kapcsán. Kicsit meglepődve nézegettem ennek a holland első osztályú találkozónak az induló oddsait, hisz a bukik már megint egy rossz formában játszó csapatot favorizálnak, ráadásul idegeben. Ilyenkor lehet érték a kontra tippben és én nem is tudok elmenni mellette szó nélkül.

Finoman fogalmazva is visszafogottan kezdte az idei pontvadászatot az enschedei alakulat. 3 forduló alatt mindössze 1 pontot sikerült összehozniuk, igaz azt pont a listavezető Ajax Amsterdam ellen hazai környezetben. Majd valami történt a piros-fehérek öltözőjében, mert varázsütésszerűen az utolsó két fordulóban két csodálatos győzelmet sikerült behúzniuk Ron Jans fiainak. Az Utrecht hazai legyőzése megspékelve egy Vitesse elleni gólzáporos sikerrel biztos, hogy helyretette a Twente játékosainak az önbizalmát. Furcsa, de tény, hogy a csapat legeredményesebb játékosa egy védő a maga 4 találatával. Robin Pröpper a nyáron érkezett a Heracles együttesétől és úgy látszik, hogy a védőmunkája mellett felér az együttese támadásaihoz is. Ha ehhez még a támadók is hozzátudják majd tenni a magukét, akkor egy nagyon erős, mindenki számára veszélyes csapat állhat majd össze Enschede városában.

Igaz, én már most is úgy gondolom, hogy megindultak ezen az úton és ennek mostani látogatójuk, az AZ Alkmaar látja majd a kárát. A "visszafogott kezdés" mint jelző a tavalyi dobogós-csapatra talán hatványozottabban igaz, mint a házigazdáikra. Egy véletlen siker a bajnokságban és más semmi, így jellemezhetnénk Pascal Jansen csapatának eddigi produktumát. Mondjuk nincs könnyű dolga a trénernek, mert sok minőségi játékos távozott az AZ -ból, és még mindig az új játékosok megfelelő helyre történő beépítése zajlik a vendég piros-fehéreknél. Kiegyenesednek Ők majd idővel, de az még odébb van. Ráadásul az olyan fegyelmezetlenségek, mint például Jordy Clasie kiállítása a legutóbbi mérkőzésükön sem nagyon viszi előrébb a csapata szekerét.

Nagy küzdelmet várok, de ha minden körülményt figyelembe veszek, akkor ennek a két-esélybe játszott tippnek realizálódnia kellene a 90 perc végére.

FC Twente - AZ Alkmaar: Dupla esély - Dupla esély tipp