Noha a tabella alapján egy igazi ki-ki meccsről kéne beszélni, én azt gondolom, ez csak egy, a Fradi kötelező győzelmei közül... mert ha belegondolunk, ez a Ferencváros jelenleg utcahosszal lóg ki felfelé ebből a magyar mezőnyből. Persze voltak, vannak és lesznek is botlások, hiszen kettős terhelés alatt játsszák a szezon őszi részét az EL csoportkör miatt, de hosszú távon a zöld-fehéreknek könnyedén kéne hoznia az aranyat. Motivációs gondok is akadhatnak ugye, hisz tegnap még a skót bajnok ellen játszottak egy szenzációs hangulatú nemzetközi kupameccset, vasárnap pedig például épp Kisvárdára kell utazniuk bajnokit játszani... Játékos legyen a talpán aki ilyenkor ugyanazzal a motivációval tud pályára lépni... Nem egyszerű feladat... és úgy tűnik, Stöger sem a legjobb motivátor. Alaposan kikezdték a szurkolók a Celtic ellen a Groupamában, pedig a csapat egyik legjobb EL-meccse volt idén... no de a laikus csak annyit lát, hogy vereség... Ettől függetlenül tény, hogy talán többet is ki lehetne "erőszakolni" ebből a keretből...

Mindenesetre úgy tűnik, a vezetőség türelmes, nem pedzegetik a menesztést egyelőre... ki tudja meddig... Tegnap viszont az eldőlt, hogy az európai kupaszereplésnek erre a szezonra búcsút inthet a Fradi, így beleállhat rendesen a bajnoki meccsekbe. Ezt meg is kell most tennie Kisvárdán, hiszen alaposan megnehezítheti a saját szezonját, ha újabb pontokat veszít. A játékosok sem akarnak füttykoncertre tusolni vonulni, magukért is játszanak már és a kispad is kellően motivált... Bajnokin játszhat Marin és Besic is, minden adott, hogy hozzák a kötelezőt. Engem meglepne, ha botlana vasárnap a Fradi.

A hazaiak teljesítménye természetesen megsüvegelendő, de ebben a mezőnyben ez talán nem akkora csoda, hogy hoztak egy ilyen rajtot, nekik jött ki a lépés... ugyanakkor szerintem ez a lendület nem tart ki végig, lassan jönnek a botlások. Játékosállomány ügyileg nagyon nem mennék bele összehasonlításokba, azt kell tudni, hogy itt minden a Fradin múlik majd... hogy ők mennyire akarnak majd focizni, és hogy mennyire engedik majd a kisvárdaiakat... Bármennyire is tűnik a tabella alapján másként, itt ez egy egy tényezős egyenlet, a Fradi a kulcs.. márpedig nekik nem fér bele most a botlás. Vendég győzelmet várok.

Kisvarda - Ferencváros: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp