Nagyon ráfaragtam ezzel az Afrikai Nemzetek Kupájával. Tudtam én, hogy előbb-utóbb jönnek a remik, és ráhúztam a 6 legutóbbi meccsből 4-et ikszre, de pont az a kettő lett remi, amelyik kettőt nem éreztem annak. Így nincs más hátra, mint előre, le kell dolgozni a felhalmozott mínuszt. Vagy legalább megpróbálni.

A Barcelona-Real Madrid azért egy olyan meccs, ahol nem vakon tippelünk. Ezeket a csapatokat, játékosokat ismerjük, milyen stádiumban várják a találkozót, edzőket, nagyjából mindent. Én tegnap foglalkoztam már a meccsel, és arra jutottam, hogy ha minden úgy alakul, ahogy várni lehet, akkor ez egy jó tipp lesz.

A Barcelona a Messi-era utáni első évében (nekem úgy tűnik, mintha már minimum két éve elment volna) kapaszkodik. Próbál BL-indulást érő pozíciót kiharcolni, de az a probléma, hogy nem megy a játék, és főleg nem megy idegenben. Közben a Real Madridnak azért sokkal-sokkal jobb az idegenbeli mérlege, de hogy a fenébe ne lenne jobb. Mind szinten jobb most a Madrid. Stabilabb anyagilag, de ami számít, hogy a keret egységesebb, mélyebb, és még a Real Madrid igazolásai is jók, ellentétben a Barcával, amely csapat képtelen jól igazolni. Legutóbb Umtitinek ajánlottak egy 2026-ig szóló szerződést, szerintem a világ legnagyobb királya a francia, hát nem elül még a padon 4 évet, miközben eurómilliók csorognak a számlára. Igazi király! Lényeg a lényeg, most annak örül a Barca, hogy Umtiti fizuját picit csökkentették (miközben több pénzt visz majd el, de hagyjuk), így Ferran is játszhat mind most, mind a ligában. De lényegtelen is, mert a foci csapatjáték. Ferran meg eleve nincs is játékban, idő kell, mire összeérik egy mag, hisz mondjuk egy Depay, Pedri, Ferran, Fati négyes mikor játszott együtt? Soha. És ismerve ezen játékosok sérülékenységét, talán soha nem is fog...

Közben a Madridnál Camavinga egy pillanat alatt beilleszkedett, Alaba szintén, Militao egyedül elvégzi a melót, mióta Ramos és Varane elment, és még ráadásul szabályosan, mert piros lapok nélkül hozza le a meccseket a Madrid. Az öregek mint a jó bor, Kroos, Modric meg főleg Benzema, ahogy öregszik, nemhogy visszaesne a teljesítmény, még javul. Ez a Madrid most megint nagyon jó, egy kész csapat, ahol a covid sem vetette vissza a játékot, sérültek sem nagyon vannak. Sokan sérülés után játszanak, ha egyáltalán játszanak, Pedri, Fati és Depay, Dembélé fejébe pedig szerintem sokan belenéznénk, de valószínű, hogy az a kobak kong az ürességtől. Nagyon jó kis játékos lehetne, de nyaktól felfelé a srác kuka, márpedig aki nyaktól felfelé kuka, a Barcában nem nagyon csinált karriert.

Ami még érdekesnek tűnik, a múlt és jelen találkozója, kíváncsi vagyok, mihez kezd Alves Vini Jr-ral...

FC Barcelona - Real Madrid: Döntetlen esetén a tét visszajár - Mérkőzés tipp