Talán a világbajnokság eddigi legkomolyabb párosítása ez a meccs. A két együttes teljesen életerő előjelekkel várja a derbit. A spanyolok egy lehengerlő 7-0-ás Costa Rica elleni sikerből érkeznek, ahol még pihentetni is tudtak játékosokat, mert elég hamar eldőlt a sztori... Szűk egy óra után már 4-0 állt az eredményjelzőn... Ezzel szemben a németek egy kínos, 2-1-es zakóval indítottak a japánok ellen, annak ellenére, hogy erőteljesen domináltak a meccs nagy részében.

Azóta az történt, hogy a japánok újabb, ezúttal negatív meglepetést okoztak és kikaptak Costa Rica-tól. Ez viszont a németeknek egy kis mentőöv lehet, hiszen így adott esetben egy esetleges vereséget követően a végén még három ponttal is továbbjuthatnak a csoportból.

Persze nem erre jatszanak majd a németek, de azt hiszem, nagyon is benne van a pakliban, hogy itt ma este ők pont nélkül maradnak... És nem feltétlenül a 7-0-ás spanyol siker miatt, inkább amiatt, ahogy ez a német csapat focizik az elmúlt időszakban. Noha úgy fest, minőségre megvannak, de valahogy nem akar összeállni ez a csapat... És ezt talán az eredmények sugallják leginkább... Elég a Nemzetek Ligája meccsekre gondolni... És az ott mutatott játékra... Ezzel szemben a spanyolok tudják tartani a játékfilozófiájukat és remek dominanciával játszanak... Azt gondolom mimdem adott, hogy ma este is főleg ők dominálják ezt a meccset, és nálam az oddsok által sugalltnál bőven nagyobb favoritok a győzelemre. Ennek megfelelően nekem ez a DNB hazai szorzó szimpatikus és nem hagyom ki.

Spanyolország - Németország: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp