Kezdenek egyre jobban teljesíteni a török óriások, úgy mint a Galata, a Fener illetve a Besiktas is hetek óta egyre jobb teljesítményt nyújt.

Bevallom, hogy nem a szívem csücske a hazai csapat, több alkalommal is megszívattak már a gyenge teljesítményükkel. Most azonban Jorge Jesus csapata igen jó formába lendült és a 2013/14-es szezon után talán újra bajnokcsapatot ünnepelhetnek Istanbul Fener szurkolói. A Fener a bajnokságban a második helyen áll a Galata mögött, hátrányuk négy pont, illetve a Basaksehir előtt is négy pontra vannak. A legtöbb gólt szerezték a bajnokságban, illetve az Európa Ligában is továbbmentek, miután megnyerték a csoportjukat. A kupában ma az a Caykur Rizespor lesz az ellenfelük, akik jelenleg a másodosztályban vannak, miután az előző szezon végén kiestek a Super Ligből.

A vendégek 7-10-2-es mutatóval állnak a nyolcadik helyen, hátrányuk mindössze négy pont a második helytől, ami a szezon végén feljutást érhet. Hétvégén a kiesőhelyen álló Denizlispor ellen lépnek majd pályára, az ott megszerezhető 3 pont szerintem sokkal többet érhet, mint az, hogy akár 120 percig pályán legyenek. Egy visszafogottabb vendégcsapatot várok, akik ugyan megpróbálják majd megnehezíteni a Fener dolgát, de a cél szerintem a csúnya vereség elkerülése lesz.

Tavaly két mérkőzésen összesen 10-0-ás gólkülönbséggel hozta a hazai csapat az egymás elleni mérkőzéseiket, ráadásul azóta jelentősen gyengült a Rizespor. Nem lennék meglepve, ha ma is kiütéses vereséget szenvednének.

A Fenernek nem fontos ez a találkozó, nem kötelező számukra három fronton küzdeni, így én egy teljesen felforgatott hazai együttest várok, kispadon Valenciával és Batshuayival. Itt jön egy de, hogy még a cserék is sokkal jobbak, így pedig legalább ők is játéklehetőséghez jutnak, ha továbbmennek, ezért azt gondolom, hogy alaposan odateszik magukat. Olyan támadójátékosokkal rendelkezik az élvonalbeli együttes, hogy bármelyikük képes bármikor gólt, gólokat szerezni.

Legalább 3 hazai gólt várok.

Fenerbahçe - Çaykur Rizespor: Fenerbahçe által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp