A felső ágon már a nyolcaddöntőket rendezik meg vasárnap az Australian Openen, és azért a legjobb 16 között már összefutnak a nagyobb nevek is egymással, Nadal kiesésével gyakorlatilag itt megnyílt az út mindenki számára.

Hurkacz ebben az évben nem az igazi, a United Cupon verte Berrettini és Fritz is, az Australian Openen pedig Sonego és Shapovalov ellen is szenvedett egy sort, ez a két ötszettes amit az utolsó két meccsen összehozott biztosan számítani fog fizikai szempontból, láthattuk ma Murray is már alig bírta a meccs végét. Hurkacz egy magas srác, jókora adogatásokkal, na most ezen a két ötszettes meccsen 12 alkalommal is elbukta az adogatását, valahogy úgy tűnt, mintha nem találná a játékát, szerencséjére Shapo és Sonego még nem élt a lehetőséggel, Korda viszont most más tészta.

Korda bekezdett idén, Adelaideben döntőig, sőt meccslabdáig is jutott Djokovic ellen, de simán verte Bautistát, Sinnert és Murrayt is azon a tornán. Ezt a jó formát az Australian Openre is átmentette, Garint 3:1-re verte, majd Watanukit, és Medvedevet is szettveszteség nélkül hozta. Az amerikai tenisz kicsit megváltozott az évek alatt, a nagy szerva nagy tenyeres mellett a fiatalok már egy egész komoly fonákot is összehoznak, Korda simán tartotta alapvonalról Medvedev alapütéseit. Jó ütemben színezte a játékot, sokat rövidített, jól húzta meg a tenyereseket, ez Hurkacz ellen is elég kell, hogy legyen.

Korda jelenleg sokkal türelmesebb, és sokkal stabilabb teniszt játszik, nagyobb a merítési lehetősége. Holnapra viszonylag szolid 24-25 fokot jósolnak, ami egy kicsit lassabb játékot hozhat, így Hurkacz adogatásaiból sem várok annyi ingyen pontot, és az idő is ellene dolgozik, ahogy nő a játékidő, úgy nőnek Korda esélyei is.

Hurkacz, Hubert - Korda, Sebastian: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp