Na bakker, végre egy olyan tipp, amiben bízom is. Mert átfutottam itt a listán az előző 7 találkozót, és egy olyan tippet nem találtam, amiben picit jobban bízom, mint 50 százalék. Itt azért egy jó 70-80 százalék esélyt adok ennek a tippnek, ami nekem már elég.

Hogy ez-e minden idők leggyengébb kerettel bíró női válogatottja, azt nem tudom. De kb már 3-4 torna, vb és Eb óta ezt kérdezgetjük magunktól. Talán jogosan, mert azok a lányok, akik utánpótlás szinten oktatják Európát (és a világot), valahogy felnőtt szinten elszürkülnek. Legutóbb talán Háfra volt az a játékos, akire pár éve még úgy tekintettünk, mint pl. Reistadra, hogy ő aztán klasszis lesz, aztán hogy miért nem lett az, és miért alakult úgy a pályafutása, ahogy, az egy dolog. Csalóka az is, hogy a légiósok mellett ezek a lányok sokkal jobb játékosnak tetszenek, de amikor így összekerülnek, azért pl. látszik, hogy nem Nze Minko vagy Oftedal passzol szélre. Nem tudom, ki látta és ki nem a hollandok elleni első meccset, ha 10 eladott labda nem volt, egy sem, és kb Kliviniyék futószalagon adták oda a hollandoknak, mintha az lett volna a cél, hogy Bíró lerohanás ziccereket védjen (Egyébként sokszor megtette).

Úgy gondolom, a magyar együttes az első két meccsen, de főleg ezen nyeregben érzi majd magát. Itt főleg, mert az afrikaiakról azért tudjuk, hogy képzetlenek, ellenben fizikálisan van bennük erő, szóval az nem lesz kellemes ütközet. Itt Paraguay amatőr lányait (páran azért vannak pl. spanyol kettőből) illik akkor is verni, ha a csapatunk a legrosszabb arcát mutatja. Igazán stabil az a védekezés ne ma legyen, egyrészt a tippem miatt, másrészt pedig azért, hogy legyen hová fejlődni. Ma pár benyelt gól nem számít, holnap és főleg Grbic-ék ellen majd igen. Nekem a kedvencem Insfrán, ő egy egész ügyes kis játékos azon a szinten. Bízom benne, hogy védekezésben vakon leszünk,és kellően nagy teret hagyunk érvényesülni Paraguay lányainak. Remélem, hogy majd akkor leszünk igazán kemények, amikor arra szükség lesz.

Magyarország (n) - Paraguay (n): Paraguay (n) által szerzett összes gól száma - elsõ félidõ - Felett/alatt tipp