Döntetlenek a sportfogadásban

...avagy végre egy nyerő szisztéma?

Gondolom minden fogadónak van tapasztalata az úgymond egyértelmű kimenetelű meccseken született meglepetés eredményekkel kapcsolatban. Mert engem legalábbis rengetegszer viccelt meg az esélyesebb csapat, mely mind aktuális formáját tekintve, mind az egymás elleni eredmények terén felülmúlta ellenfelét, mégis a zöld gyepen egy váratlan döntetlen lett az eredmény, az esélyesebb csapat pontokat hullajtott.


Hihetetlen eredmények születnek olykor a pályán, sok tényező befolyásolhatja a mérkőzés kimenetelét (egy váratlan kiállítás, büntető megítélése, rossz környezeti körülmények, pl. szakadó eső, esetleg a játékosok közötti összezördülések, elmaradt fizetések, stb.) így egy idő után már elege lesz az embernek, hogy a legtutibbnak tűnő meccs is elmegy. ( Nekem a legkisebb bukott odds Phil Taylor darts-os nevéhez fűződik, 1.05-ös oddsal adták és kikapott. De említhetném még mondjuk a Real Madridot is, tőlük idén én vettem el a bajnoki címet, mivel ebben a bajnokságban háromszor fogadtam rájuk, kétszer leikszeltek, egyszer kikaptak {a Zaragozától,otthon!!!}, úgyhogy ezúttal is elnézést a reál-fanoktól :-)

De szerintem minden egyes „sporttársamnak” van hasonló története.

Hányszor jártunk már úgy, hogy egy szelvényen a legkisebb odds ment el. Vagy említhetném azt az „aranyszabályt” is, ha a bajnokság első, vagy legalábbis dobogós helyezettje játszik az utolsóval, érdekes módon elég sokszor veszt pontokat az esélyesebb gárda.

Mindebből mindössze azt akarom kihozni, hogy már teljesen belefáradtam ezekbe a meglepetésekbe, és úgy gondoltam el kellene kezdenem valamilyen más szisztémán gondolkodni.

Hiszen miért válasszak a kínálatból mondjuk 1.5 körüli szorzójú meccseket, ha azok is éppúgy, vagy legalábbis közel olyan arányban mennek el, mint a nagyobb haszonnal kecsegtető mérkőzések.


Én akkor így gondolkodtam:

Hát akkor kezdjük az alapoknál: minden meccsen 3 féle eredmény születhet: hazai, döntetlen, vendég. És mivel sokszor az esélylatolgatás semmit sem ér, gyakorlatilag pár „egyértelmű” meccstől eltekintve mindhárom kimenetelnek 33,3 % az esélye (mintha beletennénk egy kalapba 3 golyót, egy H egy D és egy V feliratút, és csukott szemmel húznánk belőle egyet).

Akkor ezek közül, ha mindegyikre elméletileg ugyanakkora az esély, melyiket válasszam?

Nos, erre a kérdésre számomra egyértelmű volt a válasz: A legnagyobb odds-szal rendelkezőt.

És ez az esetek túlnyomó többségében, ha két közel hasonló képességű csapat játszik egymással, a döntetlen.
Leggyakrabban, ha egy átlagot veszünk ez kb. így néz ki: H 2.20 D 3.20 V 2.40.

De hát ezek közül se lehet mindet megfogadni, szűkíteni kellene valahogy a kört, kiválasztani a megfelelő meccseket, melyeken a többinél valószínűbb a döntetlen.


Itt több szempont is felmerült:

  1. Egyes csapatok idegenbeli mérlege elég gyenge, legtöbbször megelégednek egy döntetlennel is. Itt leginkább a nagy csapatokra gondolok, melyek nincsenek épp túl jó formában, de egy középcsapat ellen azért egy X-re jók. Az elmúlt szezonban jó példa erre a Manchester United idegenbeli 5-10-4 –es mérlege, vagy a Bordeaux 4-9-6-os mutatója, de említhetném az olasz Juventust-t (7-7-5), vagy az X-bajnok Fiorentinát is (3-9-7).
  2. Más, kisebb csapatok idegenben hihetetlenül gyengék, de otthon még a legnagyobbakkal is képesek egy számukra győzelemmel felérő döntetlenre. Gondolok itt pl olyanokra, mint mondjuk az Almeira, kik bár utolsó helyen végeztek a bajnokságban, de hazai pályán igyekeztek nem kikapni (3-10-6) és olyan csapatokkal szemben is sikerült legalább egy pontot otthon tartaniuk, mint az előző szezonban szárnyaló Villareal (0-0).
  3. Igen sűrűn fordulnak elő döntetlenek a nagy „rangadókon”. Lássunk erre is pár példát az előző szezonból: PSG – Lille: 2-2, Lille- Bordeaux 1-1, Arsenal- Liverpool 1-1, Roma- Milan 0-0, Real Madrid- Barcelona 1-1, de folytathatnánk még a sort a végtelenségig.
  4. Nem elhanyagolható szempont az egymás elleni eredmények értékelése is. Vannak csapatok, melyek egyszerűen évről évre nem bírnak egymással, és találkozóikon a leggyakoribb végeredmény a döntetlen.
  5. És végül, de nem utolsó sorban egyes bajnokságokban sokkal gyakoribb a pontosztozkodás, mint más országokban.

 

A következőkben ezen utolsó szempontot szeretném jobban megvizsgálni, hiszen ha az egész fogadási ajánlatból indulunk ki, szerintem az a legfontosabb, hogy már első lépésben leszűkítsük a kört, és ne kelljen az összes mérkőzés résztvevőit „átvilágítani”, hanem a már eleve esélyesebbnek ítélt bajnokságból szemezgetni.

Nekiálltam hát kielemezni a nagyobb bajnokságokat, és megállapítottam, hogy a mérkőzések hány százaléka döntetlen, mely csapatok azok, melyek viszonylag elég sűrűn elégednek meg az 1 ponttal. Az adatok az előző évből szerepelnek, ahol pedig most is zajlanak fordulók, ott azt külön jeleztem.
Leginkább a „top” bajnokságokat vettem górcső alá, de szerepelnek a statisztikában kisebb országok pontversenyei is, egyrészt mert ott meglepően magas az X-ek aránya, másrészt mert ezen elemzés célja, hogy ne kelljen megvárni a nagy bajnokságok beindulását, és már most is lehessen tesztelni a szisztémát.

 

Akkor tehát a számok:

USA MLS 2011

Eastern Conference

(Ez idei statisztika, a cikk írásakor 17, nem teljes forduló zajlott le)

17 forduló, 9 csapat, eddig összesen 68 meccs

Ebből: 28 X, 41 %

„Rekorderek”: Chicago, Toronto 9 döntetlen 15, illetve 17 meccsből

 

Francia 1. osztály 2010/2011

38 forduló, 20 csapat, összesen 380 meccs

Ebből: 130 X, 34 %

„Rekorderek”: Auxerre 19 !!, Valenciennes 18, Monaco 17 döntetlen 38 meccsből

 

USA MLS 2011

Western Conference

(Ez idei statisztika, a cikk írásakor 17, nem teljes forduló zajlott, le)

17 forduló, 9 csapat, eddig összesen 70 meccs

Ebből: 24 X, 34%

„Rekorderek”: Vancouver 8, Seattle, Colorado, Los Angeles 7 döntetlen 17 meccsből

 

Olasz Serie B 2010/2011

42 forduló, 22 csapat, összesen 462 meccs

Ebből: 157 X, 34%

„Rekorderek”: Varese 20, Modena 19, Empoli 18 döntetlen 42 meccsből

 

Brazil 1. osztály - Campeonato Brasileiro 2011

(Ez idei statisztika, a cikk írásakor 5 forduló zajlott, le)

5 forduló 20 csapat, eddig összesen 50 meccs

Ebből: 16 X, 32%

„Rekorderek”: Flamengo 4, Cruzeiro 3 döntetlen 5 meccsből

 

Japán 1. osztály 2011

(Ez idei statisztika, a cikk írásakor 11 forduló zajlott, le)

11 Forduló, 18 csapat, eddig összesen 96 meccs

Ebből: 31 X, 32%

„Rekorderek”: Sendai 6, Omiya, C-Osaka, Kofu, Niigata, Urawa 5 döntetlen 11 meccsből

 

Angol Premier League 2010/2011

38 forduló, 20 csapat, összesen 380 meccs

Ebből: 111 X, 29%

„Rekorderek”: Fulham 16, Everton, Wigan, Birmingham 15 döntetlen 38 meccsből

 

Angol League Championship 2010/2011

46 forduló, 24 csapat, összesen 552 meccs

Ebből: 148 X, 27%

„Rekorderek”: Reading, Hull City 17, QPR 16 döntetlen 46 meccsből

 

Olasz Serie A 2010/2011

38 forduló, 20 csapat, összesen 380 meccs

Ebből: 97 X, 25.5%

„Rekorderek”: Fiorentina 15, Juventus, Chievo, Parma 13 döntetlen 38 meccsből

 

Magyarország - NB I 2010/2011

30 forduló, 16 csapat, összesen 240 meccs

Ebből: 53 X, 22%

„Rekorderek”: Győr 11, Debrecen, Siófok 10 döntetlen 30 meccsből

 

Spanyol Primera Division 2010/2011

38 forduló, 20 csapat, összesen 380 meccs

Ebből: 79 X, 21%

„Rekorderek”: Gijon 14, Deportivo 13 döntetlen 38 meccsből.

 

Nos, nézzük tehát mit mutatnak a számok. A fenti bajnokságok ezért szerepelnek e kimutatásban, mert meglepően magasak a döntetlenre végződő meccsek aránya. Eltekintve az utolsó 2-3 országtól, ahol kevés az X, ezeket csak az összehasonlítás végett mutatom be.

Az adatok alapján kijelenthetjük, hogy a most is futó USA MLS a legkedvezőbb talaj a döntetlenek válogatásához, itt ugyanis kis túlzással minden második meccsen történik pontosztozkodás. Érdemes még válogatni a jelenleg is zajló japán és brazil bajnokság küzdelmeiből, illetve a jövőre nézve a francia, olasz B és angol csapatok kiválasztása is megfelelőnek tűnik, hiszen itt is a mérkőzések harmada döntetlennel végződik.

Érdekes, hogy a közhiedelemmel ellentétben a Serie A tabelláját elemezve kiderült, hogy az olasz első osztály meccsei közül mindössze alig több mint negyede lett X, bár a másodosztály már szépen muzsikált.

A magyar és a spanyol pontvadászat nem a legalkalmasabb e szisztéma kipróbálására, bár azért itt is találunk csapatokat, melyek szép számmal hozzák a nekünk megfelelő eredményt, de összességében nem jellemző rájuk hogy megelégednének az egy ponttal.

 

Véleményem szerint ezen statisztika segítségével, és a fentebb említett szempontokat figyelembe véve (egymás elleni eredmények, városi rangadók, stb.) már sikerült annyira leszűkítenünk a kört, hogy igen nagy eséllyel tudunk összeállítani egy nyerő szelvényt.

Én személy szerint leginkább kötésben ajánlom megjátszani a kiválasztott meccseket, leginkább a 3/ 4, 3/ 5 illetve a 4/ 5 a legkézenfekvőbb. Ezekkel a kombinációkkal már kisebb találati arány esetén is nyerhetünk, egy telibe trafált 3/5-tel pedig igen szépen kaszálhatunk.

Ez a szisztéma még jelenleg is tesztelés alatt áll, de már értem el vele az elmúlt 2 hónapban kétszer telitalálatot (mármint 3/5-ös kötésben mind az öt meccs bejött).

Ha 2 hónapot veszünk alapul és minden nap rakunk egy 3/5-ös szelvényt az 2* 30 = 60 szelvény napi 1000 forintos téttel az 60.000 Ft ráfordítás 2 hónap alatt.

 

És a haszon?

Ha átlagosan 3.00 –ás oddsokkal számolunk akkor egy 3/5-ös kombináció esetén 10*100= 1000 Ft-os téttel számolva:

  • • 3 találat esetén: 1000 Ft-ból 2.700 Ft
  • • 4 találat esetén: 1000 Ft-ból 10.800 Ft
  • • 5 találat esetén: 1000 Ft-ból 27.000 Ft

 

Tehát havonta egy telitalálat esetén már abból az egy szelvényből gyakorlatilag visszajön a befektetett összeg, és az összes többi 3 és 4 találat már nyereségnek számít.

De ha csak minden 3. szelvényünkön lesz csak 3 találat, akkor is pénzünknél vagyunk!

Arról nem is beszélve, hogy egyes döntetlenekre inkább 3-nál nagyobb a szorzó, így jelentősen megnövekedhet a nyeremény.


Ebben a hónapban a következő szelvényem jött telibe: (a második mérkőzés hendikep hazai, mert aznapra csak 4 döntetlent találtam). 3/5-ös kombináció:

Norvég II. osztály Hodd - Ranheim Meccs eredmény / X @ 3.30

Norvég I. osztály Haugesund - Viking Hendikep / 1 -1 @ 3.60

Norvég I. osztály Lillestroem - Odd Grenland Meccs eredmény / X @ 3.60

Izlandi I. osztály Thor Akureyri - Hafnarfjordur Meccs eredmény / X @ 3.50

Ír I. osztály Shamrock Rovers - Derry City Meccs eredmény / X @ 3.40


Ennél a kombinál a tét 1000 Ft (10*100 Ft) a nyeremény: 42.110 Ft, de ha bátor lettem volna és 4/5-be rakom, akkor 1000 Ft-ból (5*200 Ft) 146.415 Ft lett volna a nyeremény.

Nos, persze ehhez nagy szerencse is kell, de ha évente csak párszor bejön a telitalálat, egész szépen hoz a konyhára.

 

Természetesen nem ígérhetem meg senkinek, hogy ezzel a szisztémával milliomos lesz, de ha már belefáradtatok az egészen egyértelmű, kis szorzójú meccsek elbukásába, talán érdemes kipróbálni ezt a módszert is.

Egy kalappal mindenkinek, éljenek az eddig rettegett döntetlenek!

 

(Írta: Tonijani)

 

Fogadj te is a döntetlenekre ITT!