Barcelona - Real Madrid - El Clasico 003 Barcelona - Real Madrid - El Clasico (Fotó: charnsitr / Shutterstock.com)

El Clásico: Érdektelenné vált?

SPF Team 2018 máj 3. 12:17 Szólj hozzá!

Foci fc barcelona real madrid cristiano ronaldo Lionel Messi LaLiga

Egy kicsit rendhagyó írás jön, amelyben elsősorban nem korunk két legjobb csapatát méltatjuk, hanem épp ellenkezőleg, kritizáljuk. A hétvégi derbijük ugyanis kis túlzással, de már semmiről nem szól, mert a bajnoki cím eldőlt, itt maximum csak az egók harca lehet, amely a pályán durvaságokban és agresszív játékban manifesztálódhat. 

Hová tűntek a saját nevelések?

Emlékszünk még a 8-10 évvel ezelőtti Barcelonára? Akkor még közel 10 saját nevelésű játékos volt a keretben, mára ez a szám 5, következő szezontól pedig már csak 4 lehet, mivel Iniesta is távozik. Egyre inkább kiöregednek az egykori La Masia tanítványok és nincsen utánpótlás. Vagyis lenne, mivel a Barcelona megnyerte az ifjúsági BL-t, de a 2014-es győztes csapatból sem került fel senki Messiék mellé és a mostani bajnokok szerződését sem kívánja meghosszabbítani a klub (pedig olyan játékosaik vannak, mint Riqui Puig, akinek hatalmas jövőt jósolnak). A katalán klub sokáig hirdette, hogy " Több, mint egy klub"  (Més que en Club), de vajon tényleg több? 

Tényleg különbek egy PSG-től? A világ öt legdrágább igazolásából kettő a Barcáé, most már nem fiatal tehetségeket képeznek, hanem vásárolnak, hogy feltudják venni a versenyt a legjobbakkal. Már nem a La Masiára támaszkodnak és várják, míg beérik az újabb Xavi vagy Iniesta, hanem megveszik inkább Coutinhót. Mi lesz velük kettő vagy három év múlva, ha Messi vagy Piqué 33-34 évesek lesznek? Kire fognak támaszkodni a hazai játékosok közül? Egy beszédes adat: a Celta Vigo otthonában több, mint 16 év után saját nevelésű játékos nélkül állt fel a katalán klub áprilisban. 

Ousmane Dembele (Fotó: Christian Bertrand / Shutterstock.com)

Természetesen ez nem csak Valverde hibája, hanem a vezetőségé is, akik teljesen inkompetensek. Sok botrány tarkította mostanság a klub életét és látszik, hogy a mostani elnökség nem tudja megoldani a kialakult helyzetet. Képtelenek megtartani világsztárokat (lásd Neymar-saga), megfelelő jövőt biztosítani a saját nevelésű tehetségeknek, ellenben az új stadion építése rendületlenül halad, csak az a kérdés, hogy a Messi utáni korszakban kiért lesznek oda a katalánok? Mert nekik szükségük van egy "hazai termékre", akit imádni lehet. Hiába volt ott Ronaldinho, Rivaldo vagy épp Romário az elmúlt évtizedekben, az igazi kedvenc Puyol, Xavi vagy épp Guardiola volt. 

Beleszürkülnek a mezőnybe

Az is problémát okozhat a közeljövőben, hogy a csapat játékstílusa komoly változásokon megy át. Ez egyfelől jó, hiszen haladni kell a korral és a tiki-taka már a múlté, másfelől viszont a Barca is csak egy lesz a sok közül. A tiki-taka megosztó stílus volt, de az biztos, hogy beszéltek róla világszerte, míg a mostani játékstílus ugyan hatékony, mert veretlenül vezetik a bajnokságot, de beleszürkültek a mezőnybe. Nincs meg az a látványos játék, ami 2000-es évek vége felé jellemezte a csapatot, sok esetben idén a védekezés dominált Valverdénél. Igyekeztek minél biztosabb középpályára építeni, illetve elkerülni a bekapott gólt. Kicsit ironikus, hogy pont ez lett a vesztük az Roma elleni elődöntőben. Ugyanazt a hibát elkövették, mint Emery és a PSG tavaly.

 

Mindig csak a bírók!

Egy újabb történelmi siker küszöbén vagyunk. A Real Madrid duplázni tudott elsőként a Bajnokok Ligájában és rögtön jöhet a triplázás is. Egy fantasztikus teljesítmény, mely mögött kemény munka áll. Azonban a nemzetközi sajtó és a szurkolók nem ezzel, hanem a bírókkal vannak elfoglalva. Normális dolog ez ilyenkor? A mostani helyzet kapcsán tekinthetjük annak is. Ugyanis ennyi kedvező anomália már arra utalhat, hogy lejt a pálya a királyi gárdának. Miért van erre szüksége a Madridnak? Miért van szüksége erre egy olyan csapatnak, ahol temérdek klasszis játszik és egy jól felépített rendszer működik, ahol a kezdőcsapat tagjait alig bolygatják meg? Talán mégsem annyira jó a Real?

Toni Kroos (Fotó: Ververidis Vasilis / Shutterstock.com)

A szezon elején válságban voltak Zidanék, eredmények nem jöttek, inogni kezdett a kispad a francia tréner alatt. Aztán a BL és egy jó adag szerencse mentette meg az egykori Juventus legendát a bukástól. Neymar sérülése, kedvező bírói ítéletek, illetve az is nagyban segített neki, hogy míg a többi elit klub a bajnokságra is koncentrált, addig a Real Madrid már decemberben kiszállt a küzdelmekből. Párszor a B-csapatot küldte fel az elmúlt időben a mester, Ronaldót is pihentette, aki így visszanyerte formáját és csak a fontosabb találkozókra koncentrált. 

Az viszont kétségtelen, hogy a jelenlegi Madridnak nincsen sok ideje hátra. Teljesen érthetetlen, hogy sem Zidane, sem Florentino Pérez elnök nem akar igazolni és változtatni. Az egykor szinte minden világsztárt megvevő Pérez, most épp fukar urat játszik. Ellenben elengednek olyan játékosokat, mint Morata vagy épp Mariano Diaz, akik a jövőt jelenthetik. Szó esett róla, hogy Asensio is a távozását fontolgatja. A mostani kezdő 30-32 év körüli, persze ott van Casemiro, Varane vagy Kovacic, de ha nem figyelnek, akkor egyik pillanatról a másikra kiöregedhetnek. Szó volt ugyan nyáron Neymarról vagy épp Courtoisról, de tavaly is cikkeztek pár klasszisról, aztán senki sem érkezett. 

Tisztelegj!

Eléggé nagy mizéria lett egy viszonylag egyszerű hagyományból. Általában az aktuális bajnoknak sorfalat szokott állni a soron következő ellenfél, de idén erre nem kerül sor, mert Zidane erre utasította a játékosait. Emögött a "vita" mögött az áll, hogy anno a Barcelona nem állt sorfalat a Real Madridnak, mikor megnyerték a klub-vb-t. A probléma csak az, hogy az nem hagyomány, de hála Ronaldónak, eléggé felfújta a sajtó azt az ügyet is. Mi lenne a jó döntés? Ezt jelen pillanatban nehéz megmondani, de érdekes, hogy egy bevett szokást dob el a madridi klub. A sorfal sztori kapcsán az ugrik be az embernek, hogy a sajtó már mindenáron össze akarja ugrasztani a két tábort, ezzel vitát generálva, csak hogy az előszele meglegyen egy amúgy teljesen érdektelen mérkőzésnek. 

Van itt érték?

Az is könnyedén előfordulhat, hogy gondolva a BL-döntőre, Zidane nem a legerősebb kezdőjével lép pályára a Nou Campban. Nem hiányzik neki sem egy esetleges sérülés mondjuk Ronaldo vagy Ramos kapcsán, ahogyan az sem, hogyha véletlenül elkapja a Barca a fonalat, akkor megint 3-0-át kapjanak, mint decemberben. Az nem tenne jót jelen pillanatban az összhangnak. Természetesen az is előfordulhat, hogy Ramosék felszívják magukat és kiütik a katalánokat, ezzel még nagyobb motivációt adva maguknak a szezon hátralévő részére. 

Ami a taktikát illeti, a hazaiaknál azért Coutinho révén jóval mélyebb lett a lehetőségek tárháza, de azt is hozzá kell tenni, hogy mostanság nem megy a Barcának. Elfogytak kicsit a szezon végére, de nekik nem kellett szerdán a BL-ben élet-halál harcot vívni a német bajnokkal. Ez azért sokat kivehetett a vendégekből és a München rávilágított a királyi gárda gyengeségeire is. A széleken továbbra is gyenge a vendégek védelme, Carvajal pótlása nehézkes lesz, így itt simán élhet a Coutinho-Alba-Suárez hármas. Másik oldalon Dembélé használhatja ki Marcelo kalandozásait. A Realnál a győzelmi faktor Asensio lehet, aki kiváló formában van, illetve Ronaldo is rendre parádézik az El Clásicókon. 

Nincsen érték a hazai sikerben (1.73), ahogyan a mindkét csapat gólt szerez opcióban sem (1.34). Beszéltünk a durvaságról, de a lapoknál is egy 6,5-es határt állapítottak meg (1.90), ami magasnak mondható, ugyanakkor reális. Mint ahogyan a kiállítás is, látva a felfokozott hangulatot (2.90).  

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Barcelona - Real Madrid - El Clasico (Fotó: charnsitr / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

  • Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia útmutató
Betinia regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Spanyol Foci Fogadások 2017/18

Pozzato hozzászólt
2018 aug 2. 16:21
Zidane és Ronaldo után Modric is távozhat. Egyre több olasz sajtóorgánum vette át a hírt, miszerint az Interhez kerülhet. Szombaton eldől a sorsa. Az látszik, hogy Perez egyelőre nem tudja kezelni a helyzetet. Van egy olyan érzésem, hogy nem feltétlenül azért nem igazol sztárt, mert sokat kérnek értük. Oké, tudom egy új irány volt Zidane miatt az elmúlt években, de az igazi Perez nem félt kiadni abban a korszakban sem 100 millát, amikor ez még nem volt divat. Egyszerűen nem akarnak a játékosok Madridba menni. Tudom, sokan mást mondanak, de Coutinho is kiharcolta magának a Barcát, szóval Hazard is megtehetné, ha annyira távozni akarna, de jó eséllyel nem akar. Látja, hogy a csapatához hoztak egy jobb edzőt, míg a Realból mennek el a sikerkovácsok. Hiába nyert zsinórban három BL-t a Real, annyira jól nem cseng a nevük, hogy mindenki ugorjon a hívószavukra, mint a 2000-es években.

Mbappé tavaly visszamondta őket és inkább a PSG-be ment (mint ahogyan idén is inkább maradt a franciáknál), pedig elvileg példaképe volt Ronaldo plusz a kedvenc csapata a Real (gondolom annyit nem nyomott latba a sok pénz), aztán ott volt Neymar, aki már sokadjára kosarazta ki őket. Inkább marad ő is, minthogy ott játsszon. Lewandowski sem akar hozzájuk menni. Érdekes lehet a helyzet, mert ha Perez nem figyel és nem lép időben, akkor hiába a nagy tehetségek (Isco és Asensio), könnyen bajba kerülhetnek. Oké, most újra szó van Courtoisról, talán majd őt el tudják hozni. Persze kezdetben mindenkivel összeboronálták őket, aztán utána mikor senki sem jött, akkor jött az infó, hogy amúgy Lopeteguinek az a célja, hogy Iscora építsen és Bale legyen Ronaldo utódja. Kicsit sántít a dolog, de legalább ez a Vinicius Junior gyerek nem rossz.

Gondolom ott van az is, hogy sokan félnek a Ronaldo örökségtől, hogy valakit a helyére hoznak és nem úgy teljesít, az egy életre eláshatja magát. Lopetegui nem volt rossz a spanyol válogatott élén, de azért a Portóval két év alatt nem tudott semmit sem nyerni, míg Sergio Conceciao már az első évében bajnok lett. Oké, 15-ben negyeddöntős volt a BL-ben, de ennyi. Pedig azzal a kerettel kötelező lett volna legalább egy portugál kupát összehozni (Quaresma, Martins Indi, Jackson Martinez, Casemiro, Danilo, Alex Sandro). Rengeteg feltörekvő fiatal tehetség, plusz egy-két rutinosabb játékos.
TiB hozzászólt
2018 jún 15. 16:49
Megúszta a börit, pedig ott is nagy kedvenc lett volna! ;D

http://www.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/real-madrid-cristiano-ronaldo-ket-ev-felfuggeszett-bortont-kapott-sajtohir-2641497
Pozzato hozzászólt
2018 jún 1. 17:20
Olvasgattam Realos oldalakat, hogy kik merültek fel, mint következő edző. Nekem Wenger vagy Pocchetino ilyen vicc kategória. Wengert szerintem már a modern edzők lazán lemeccselnék, Pocchetinonak meg ha nincsen meg a renoméja a Tottenhamnél, és ilyen Dele Allik cselezgetnek meg sarkazgatnak egy BL egyenes kieséses meccsen, mikor koncentrált játék kéne, akkor a rutinos Realosok szétkapják őt.

Contéval lehet meglenne a bajnoki cím, de ő mindig felsül a BL-ben. Itt se lenne másképp szerintem. Löw szerintem nem vállalja, ő majd jövőre (ha nem válik be Kovac) megy a Bayernhez. Sarri nem lenne rossz, itt végre meg is van a kerete, hogy ne 12-13 játékossal keljen letolnia egy szezont, de ő meg inkonzisztens, plusz amire ő kényszerítené a csapatát, arra alkalmatlan a Real. Oké, Kroos vagy épp Modric van olyan képzett, de a jelenlegi keretet nem erre találták ki szerintem, hogy rövid passzos játékkal, meg hatalmas presszinggel játszanak.

Guti viszont nem lenne rossz. Őt értelmes labdarúgónak tartottam, iszonyatosan kreatív volt, olyan meglátásai voltak a pályán, amik nagyon keveseknek. Az viszont kérdés, hogy nulla edzői tapasztalattal (bár Zizounak se volt sok) mire megy, illetve mennyire fogadják el őt az öltözőben. Vele szerintem Kroos még inkább kiteljesedne.

Amúgy egy ötlet, ami lehet kicsit elvetemült, de így, hogy BL-t nyert a Real, Kroos mint aranylabdás? Tudom, nincs olyan marketingje, mint Ronaldónak vagy Messinek, illetve kicsit háttérben van, de az egyik, ha nem legfontosabb játékosa a Realnak. Németekkel akár megint eljuthat a top3-ig, ott is az ő zsenijén múlik majd a támadójáték. 251-es szorzó van rá.

Még több Foci