Lassan befejeződnek az alapszakasz küzdelmek az elit európai ligákban, most két Olasz meccsel foglalkozunk. A Pesaro és a Cremona célja is a bennmaradás, mindkettőnek nehéz dolga lesz, hiszen a Pesaro az első helyezett Milánót fogadja, míg a Cremona Varesehez látogat.

Pesaro - Olimpia Milano

Az Olimpia Milano megnyerte már az alapszakaszt, nyugodtan készülhetnek tehát Hickmanék a rájátszásra. Ennek fényében azért elég gyakorta rotál is Repesa mester, próbálja játékban tartani a keret összes tagját. Legutóbb a Reggio Emiliát verték 20 ponttal, de azért idegenben nem túl acélos ez a Milano mostanság. Bajnokság a Caserta is megszorongatta őket, majd kikaptak a Pistoiatól, illetve az Euroliga kiesés után a Brindisitől is. Továbbra is eléggé hektikus Repesa csapata, viszont úgy néz ki, hogy Mantas Kalnietis visszatér a sérülése után. Vannak viszont rossz hírek is, ugyanis Macvan és McLean sérülés miatt kihagyja a találkozót, így palánk alatt kicsit karcsú lesz majd a vendég csapat. 
A Pesaro kemény ellenfél lesz, ugyanis a bentmaradás a cél a hazaiaknál. Szezon végére össze is kapták magukat, hiszen idegenben verték hosszabbítás után a Brindisit, majd otthon a Casertát. Legutóbbi meccsükön a Pistoia ellen majdnem fel tudtak állni 10 pontos hátrányból idegenben az utolsó negyedben, de végül vereség lett a vége. Támadóoldalon volt fejlődés mostanában a csapatnál (ezt kiemelte az edző is), viszont a védekezés még bőven hagy kivánni valót maga után. Ez egy Milánó ellen eléggé veszélyes lehet, még akkor is, ha vannak sérültek a másik oldalon. Nagyon fontos lehet, hogy Kalnietis milyen állapotban tér vissza a csapatba, mert ha nincs még csúcsformában, akkor rajta is sokat nyerhet a Pesaro. 

Ricky Hickman  Armani Milano 001

Ricky Hickman. Fotó: Fabrizio Andrea Bertani/Shutterstock


Fontos még kiemelni, hogy a héten a Milano csapatánál intenzív edzéseket tartottak, mivel szeretnének a playoffra csúcsformába kerülni. Fontos számukra a Pesaro elleni meccs, legalábbis Repesa ezt mondta, viszont inkább a rájátszást helyezik előtérbe. A hazaiak edzője Leka mester kiemelte, hogy otthon a kiváló közönségük előtt mindent meg fognak tenni a sikerért. Főleg az agresszív játékra hívta fel a figyelmet, illetve hogy a palánk alatt védekezést kell megerősíteni, még jobban kell majd fogni Raduljicát például. Kiemelte még, hogy úgy fognak küzdeni, mintha ez lenne az utolsó meccsük. Úgy vélem tehát, hogy a Pesaro egy hendire jó lehet hazai pályán (+6,5 pont 1.76). Nem azt mondom, hogy ez a hét legbiztosabb tippje, mert azért mégis a Milano a liga legerősebb csapata, viszont hazai pályán a Pesaro bárkire veszélyes, pláne most, hogy a bentmaradás a cél.

Varese - Cremona

A bentmaradásért folytatott küzdelemben a legnagyobb riválisa a Pesaronak a liga utolsó helyzettje, a Cremona. Nagyon hajtanak ők is, hogy bentmaradjanak, legutóbb 11 ponttal verték otthon a Cantut, de előtte megszorongatták idegenben a jó formában lévő Avellinót is. A vendégek mester Lepore elmondta, hogy tudja, egy nagyon nehéz találkozó elé néznek, mert a Varese még harcol a rájátszásba jutásért, de ők is mindent meg fognak tenni a győzelemért. A Varese csapat kulcsa, az egykori Oklahoma játékos, Eric Maynor. Az irányító még mindig kiválóan játszik, őt kell kikapcsolni, ha nyerni akarnak. Van két atletikus játékosa a kezdőben a hazaiaknak, a kongói erőcsatár Eyenga és Anosika. Lepore kiemelte, hogy szükség lesz a jó védekezésre és még keményebb játéktól sem szabad visszariadni. 
A Varese feltámadt, a borzalmas szezonkezdés után szépen összeállt a gárda. Ha csak az elmúlt 10-15 meccset vennénk, akkor ott lennének a liga 5-6 legjobb csapata között. Caja edző tehát jó munkát végzett a csapattal, de a cél továbbra is a rájátszás, mely a Capo d'Orlando gyengéledése miatt újra látótávolságra került. Érdekesség még a meccsel kapcsolatban, hogy a Cremona még sosem nyert a Varese vendégeként, így a 2.20-as cremonai szorzó még inkább elgondolkoztató. 

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Ricky Hickman. Fotó: Fabrizio Andrea Bertani/Shutterstock