A Barcelona szurkolói megnyugodtak, amikor megválasztották Joan Laportát, hiszen korábban regnálása alatt óriási sikereket ért el a Barcelona. Mindenki elhitte a politikus ígérgetéseit, miközben egy komoly tervekkel rendelkező jelöltet a sociók többsége hülyének nézett, azt gondolták, hogy álomvilágban él. A valóság viszont az, hogy Laporta hülyére vette az embereket, most kezd látszani, hogyan is áll pontosan a Barcelona, aminek fényében érdemes megvizsgálni a Real Madrid jövőjét is. 

Haaland vagy Lewandowski?

Joan Laporta óriási ígéretekkel került hatalomra, megmételyezvén a szurkolókat, akik szinte egymást marták a választások során. Volt egy kisebb csoport, akik Victor Font elnöksége mellett kardoskodtak, de a többség hitt Laportának. Az egykori elnök tervei grandiózusak voltak, megtartani Messit, legenda köré építeni egy csapatot, egykori klasszisok az edzői stábban, pillanatok alatt BL-győztessé válás. Az egész viszont úgy kezdődött, hogy kiderül, Ronald Koeman mozdíthatatlan, Lionel Messivel képtelenség hosszabbítani, illetve csak fillérekért lehet új játékosokat igazolni. Laporta jó politikus, hitegette a szurkolókat, de ötlete sem volt, hogyan oldja meg a válságot. 

A nagykép kedvező volt, amit felvázolt, de a valóság kegyetlen. Xavi tűzoltónak érkezett, vele sokan elhitték, hogy a sikerek maguktól jönnek majd, de kiderült, hogy már az alapokkal is gond a katalánoknál. A csapart a tavaszi hajrára elkészült az erejével, kipukkadt a lufi, ha megvizsgáljuk Xavi teljesítményét (26 bajnoki forduló), akkor is azt látjuk, hogy Ancelotti Real Madridja lett volna a bajnok, viszont egy fokkal szorosabb hajrával. A következő szezonra így komoly erősítéseket terveztek a katalánok, először Haaland, majd Lewandowski neve merült fel, azonban az elmúlt hetekben kiderült az igazság, ha figyeltünk a részletekre. 

Ígérgetés és a valóság

Amikor egy politikus nyerni akar, esetleg megszilárdítaná a hatalmát, akkor mindent megígér, bemutatja úgy a helyzetet, mintha minden rendben lenne. Ilyenkor kell a részletekre figyelni. Ahogyan említettük, Laporta nem tudta megtartani Messit, nem tudta idejében lezárni a Koeman-sagát, illetve ahelyett, hogy világklasszisokat igazolnának, bércsökkentésbe kezdtek, gyakorlatilag a keret nagy részénél 50%-kal megvágták a béreket. Ez újabb problémákat vet fel, ugyanis hiába közelítenek a pénzügyi egyensúly felé, belső morál láthatja kárát, ugyanis nem mindenkinél törrtént bércsökkentés. 

Akik újonnan kötöttek szerződést, náluk nem, így majd mindenki próbál valamilyen újabb kedvezőbb szerződést kialkudni. A nagyobb baj, hogy az anyagi problémákat még így sem oldották meg, ezért több játékosnak távoznia kell, hogy egyáltalán az újonnan érkező Franck Kessié és Andreas Christensen fizetése beépíthető legyen a keretbe. Olyan fiatal tehetségekkel, mint Gavi, még mindig nem történt megállapodás, miközben Frenkie de Jong és Ousmané Dembélé távozása már biztosra vehető. Szó esett róla, hogy Bernardo Silvával erősítenek a katalánok, de jelenleg még arra sincsen pénzük, hogy a két rutinos hátvédet, César Azpilicuetát és Marcos Alonsót leigazolják. 

Robert Lewandowskiról már nem is beszélve, aki nem akar a bajoroknál játszani, gyakorlatilag biztos, hogy a Barcelona játékosa lesz, de egyelőre fogalma sincsen Laportáéknak, hogyan teremtik elő a fizetését és a leigazolásához szükséges 30-50 milliót. Könnyedén megeshet, hogy hiába akar a lengyel a katalánoknál játszani, ha végül más klubnak lesz rá pénze. A bértömeg tehát óriási a Barcelonánál, erről beszélt a LaLiga elnöke is, aki elmondta, amíg ezeket nem rendezik, addig nincsen igazolás. Patthelyzet, tudja ezt Laporta is, ahogyan tavaly nyáron Messi esetében is, úgy most is jött a valóság, amely újból meglepte őt és a Barcelona szurkolóit is. 

Madrid aranykora

Előfordulhat, hogy komolyabb változások nélkül, nagyon hasonló kerettel vág neki a 2022/23-as szezonnak a Barcelona, ahogyan a jelenlegit befejezte. Ez nem feltétlenül rossz, de látható, hogy nem elég egy bajnoki címhez, kettős terheléshez meg még kevésbé. A Real Madrid így megint páholyból nézheti, ahogyan a riválisok szenvednek. Atlético Madrid szétesett, Sevilla sosem volt komolyabb erő, Barcelona helyzetéről pedig írtunk. Tavasszal még ott tartottunk, hogy közel sem biztos, hogy Carlo Ancelotti marad nyáron a madridiak edzője, most pedig az olaszt ünnepli a világ, minden idők legsikeresebb szakvezetője lett. 

A csapat fejlesztése is tudatosan zajlik, hiszen szépen fokozatosan építik le a már kiöregedő (kiégő?) játékosokat, nyáron távozik Marcelo, Gareth Bale és Isco. Az ő bérük majd 100 millió a teljes évre, ráadásul a szabályok értelmében az eddigi okos gazdálkodásnak köszönhetően, nagyobb bértömegből gazdálkodhat Florentino Pérez. Ehhez jön bónusznak a BL-győzelemért kapott összeg (amely több százmillióra rúg). A klub így 200-300 millió eurót minimum költhet átigazolásokra, de lehet, hogy még ennél is többet. Már egy érkező biztosra vehető, hiszen Antonio Rüdiger már alá is írt a csapathoz. 

A védelem így erősödött, ráadásul a fiatalítás is jól sült el, hiszen a Carvajal - Alaba - Militao - Mendy négyes legidősebb tagja a spanyol, aki 30 éves. Középpályán megkezdődött a fiatal tehetségek beépítése, Federico Valverde és Eduardo Camavinga idén egyre több szerepet kapott (23 és 19 évesek), így elérkezett az idő Kroos és Modric leváltására. Ezeken a posztokon a keretet kell mélyíteni, ezért került a fővárosiak látószögébe a fiatal tehetség, Aurelien Tchouameni. A középpályás kiváló szezont futott, valószínűleg nyáron a királyiak játékosa lesz. 

A támadósor lehet az utolsó pont, ahová még érkezhetnek B-opciók, de az is megeshet, hogy a fiatalok kapnak egyre több lehetőséget. Az biztos, hogy ez a keret kellően rutinos, de nem lennénk meglepve, ha Florentino Pérez még a nyár folyamán leigazolna egy nagyágyút, mert pénz van rá. Sokan már a Bayern Münchennel boronálták össze, de Sadio Mané érkezése is realitás lehet, ahogyan mondjuk Lewandowski is, ha a Barcelona nem tudja elintézni az anyagiakat. Mindezek fényében, nem lenne meglepetés a címvédés a spanyol bajnokságban jövőre (2.10), sokkal nagyobb az esély rá, mint a katalánok bajnoki címére. 

  • LaLiga tipp

    2022/23 LaLiga győztese: Real Madrid

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Ansu Fati (Fotó: Stanislav Vedmid/shutterstock.com)