Ahogyan az várható volt, Jocelyn Gourvennec vezetése alatt nem jönnek az eredmények. Még mindig érthetetlen, miért lett ő a csapat edzője. 

2021 szept 18. 17:00 Közvetítés: Unibet

Lens is átgázol rajtuk?

Ahogyan az várható volt, nem tudott nyerni a Lille a Bajnokok Ligájában sem, pedig 30 percet játszottak emberelőnyben. A Wolfsburg azonban állta a sarat, hiába jutott 16 kapura lövésig a Lille, mindössze 4 találta el a kaput. Szó se róla, próbálkoztak, távoli lövések, szorongattak az első játékrészben, majd a második elején megszerezték a vezetést. A labda azonban kint volt az oldalvonalon túl. Burak Yilmaztól pedig egyetlen mozdulatot megtanulhattunk az elmúlt hetekben: két kezét a fejére teszi, hogy megint kihagyott egy ziccert.

A Lens nem szerepelt az európai kupákban, tudtak pihenni. Összességében nagyon elégedettek lehetnek, hiszen még nem kaptak ki idén, pedig játszottak a Monaco - Bordeaux - St. Étienne - Stade Rennais négyessel. Tegyük gyorsan hozzá, hogy szerintem óriási szerencséje van a csapatnak, ugyanis ezeket a klubokat abban a pillanatban kapták el, amikor rendkívül messze voltak a csúcsformától, ahogyan a Lille is jelenleg. 

A hazaiak vezetőedzőjének jó hír, hogy az első négy bajnokin két gólt szerző, Ignatius Ganago visszatérhet. A Lens stábjának nyilatkozataiból kitűnt, hogy rendkívül elégedettek a helyzetttel (sérülésből felépülő játékosok, jó bajnoki rajt), de tisztelettel beszéltek Gourvennec együtteséről, többször is kihangsúlyozták, hogy Lille az uralkodó bajnok. Mindezek ellenére azt mondom, hogy rendkívül fásult a vendég csapat. Nem tett nekik jót a BL-kudarc sem. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy javulnak a játékuk, így DNB-vel a hazai sikert érdemes inkább támogatni, mint a vendéget. 

  • Lens - Lille tipp

    Lens DNB-vel
    Bet365
    1.80

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org