Ligue 1: Itt a vége

Lassan véget ér az összes nagyobb európai pontvadászat, így a hétvégén a Ligue 1 is befejeződik. Az élmezőnyben már nagyobb érdemi kérdések nincsenek, hiszen a Monaco már megnyerte bajnokságot. Így próbálunk a kisebb csapatokkal és az alsóházzal foglalkozni. 

Lille - Nantes 

A Nantes kiváló tavaszt produkált, köszönhető ez Sergio Conceicao mesternek. Az egykori portugál válogatott játékos felhozta a kieső helyekről a csapatot, és jó eséllyel 7. helyen végeznek. Jól volt felépítve a szezon második fele, szép fokozatosan lettek egyre jobbak. Hazai pályán kifejezetten jók lettek az idény végére, de idegenben is értek el kiváló eredményeket. Conceicao révén elkezdtek támadó felfogásban játszani, ugyan a védelemben voltak apróbb megingások, de kellemes meglepetés volt a Nantes. Mivel jövőre is marad a portugál edző és nagy tervei is vannak a csapattal, ezért érdemes lesz rájuk figyelni. Akár még az első öt sem elképzelhetetlen velük kapcsolatban. Legutóbb a Guingamp ellen otthon gáláztak, így szépen búcsúztak a közönségüktől. 4:1-re nyertek, szép akciókat vezettek, nem igazán forgott veszélyben a győzelmük. Érdemes megnézni Sala második gólját, kiváló összejáték előzte meg. 

A Lille idén egy középcsapat szintjére süllyedt vissza. Nem lehet megtippelni, hogy éppen milyen passzban lépnek pályára. Van, hogy idegenben nyernek nagyon simán, majd otthon kapnak kettőt és a védelmük egyik pillanatról a másikra botrányossá válik. A két csapat az elmúlt évekből a döntetlenekről volt híres, most is jó esély nyílik erre (3.30), ugyanis mindkét gárdának tét nélküli a találkozó. Talán biztosabb lehet egy gólok száma páros fogadás (1.85).

Toulouse - Dijon

A Toulouse edzője nagyon csalódott volt a szezon miatt. Pascal Dupraz nem rejtette véka alá, hogy ő bizony többet várt ettől a csapattól. A Toulouse szenvedett a bajnokság második felében. Voltak kisebb fellángolások, de ezek sem tartottak sokáig. Legutoljára másfél hónapja nyertek, de ha azt nézzük, akkor február óta nem győztek hazai pályán! Borzasztó teljesítmény, pláne annak fényében, hogy ők európai kupás helyekben gondolkodtak. Nem csodálkoznék, ha az utolsó fordulós meccsük teljes érdektelenségbe fulladna. Ugyan Dupraz elmondta a véleményét, ami lehet kicsit hatott a játékosokra, de nem tudom, hogy ez mennyire fog használni, az életükért küzdő Dijon ellen. Olvasgattam a Dijon játékosainak nyilatkozatait, Abeidtől Sammaritanóig mindenki azt nyilatkozta, hogy nem fogja érdekelni őket, hogy mi van a többi meccsen, ők meg akarják verni a Toulouse csapatát. Nagyon motiváltak és harcolni fognak a végsőkig a bennmaradásért. Ez látszott például a Nancy elleni meccsükön is egy hete. A probléma mindössze annyi, hogy a Dijon idegenben a liga leggyengébb csapata. Egy győzelmük van, olyankor teljesen más arcukat mutatják, mint otthon. Legutóbb mondjuk 2:0-ra verték otthon a már említett Nancyt. Ebben volt egy jó adag szerencse is, hiszen a Nancy 0:1-es hátránynál óriási kapufát rúgott. A Dijon védelme nem volt túl acélos (lehet többet kéne játszatni Lang Ádit..), szerencséjükre a Toulouse támadósora sem jó mostanság. Egy kis apróval lehet érdemes megpróbálni a DNB Dijont (2.00), mert ők az ambíciózusabb csapat, nekik van még tétje a találkozónak. 

Nagyokról

A Monaco - PSG - Nizza - Lyon négyes számára teljesen irreleváns ez a forduló. Mindenkinek megvan a biztos helye az első négyben, illetve a táblázaton elfoglalt végső helyezése is. Lyon a Nizzát fogadja, inkább a hazaiaknak lehet fontos ez a meccs, bár elvileg Gonalons és Rafael sem játszik náluk. No bet mérkőzésnek néz ki, mert ahogyan Favre (Nizza edzője) nyilatkozatát olvastam, ők már meg vannak elégedve ezzel a szezonnal. Kicsit szerintem el is kényelmesedtek. Ezt mutatja, hogy például Mario Balotelli el sem utazik az utolsó meccsre. A Monaco szerintem nem fogja szaggatni az istrángot a Rennes ellen, simán benne van egy döntetlen a találkozóban. A csapat sztárja, Gourcuff nem lép pályára. A PSG - Caen meccs is veszélyes, mert a Caen kiesésre áll, gyakorlatilag az életükért küzdenek, míg a PSG-nél teljesen motiválatlanok. A Marseille csapatára is elvileg egy könnyű győzelem várna, de a Bastia is bennmaradásért küzd, így jobb nem piszkálni ezt a mérkőzést sem. 

A következő szezonban újra érkeznek majd a francia előzetesek, erre az évre pedig köszönjük a figyelmet és hogy ennyien olvastatok bennünket!

324 megtekintés

Fórum: Francia Foci Fogadások 2016/17


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások, legyél te az első!

Regisztrálj vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz!