Amikor egy szorzó nagyobb a kínálatban, mint amit te gondolnál az adott eseményre, akkor érték keletkezik számodra. Ez nagyon leegyszerűsített magyarázat az értékfogadásra, és ha jobban belemegyünk, rájöhetünk hogy szubjektív fogalom. Szóval mondjuk úgy, hogy az én értéktippem jön egy hétfői argentin bajnokira, a Defensa y Justicia - Argentinos Juniors összecsapásra!

Kevés góllal a tabella élén

Az egykor szebb napokat megélt, Maradonát is világnak adó Argentinos Juniors a legutóbbi idényben az utolsó, 26. helyen zárt, ezért is meglepetés, hogy most vezeti a Superligát. Nagyon szolid, inkább védekező foci jellemzi a csapatot, kevés gólt szereznek, még kevesebbet kapnak. Játékrendszerükben egy dolog biztos: a négy védő hátul. Előttük a védekező középpályások száma változó, van hogy 4-2-3-1-ben lépnek pályára, de volt hogy 4-3-3-as felállásban játszottak. A taktikai variációk ellenére stabil a kezdőjük, és igazi védekező csapatként a bajnokság egyik legrosszabb passzhatékonyságával rendelkeznek. Amikor támadnak, hosszú passzokkal hozzák fel a labdát, ami nyilván nem talált célt annyiszor, mint egy rövid átadás. Újabb defenzív tulajdonság, hogy pontrúgásokból veszélyesek, és uralják a légteret.

Maradona az Argentinos Juniors színeiben tör kapura. Fotó: Wikipéida

Csak nevükben defenzívek

Legyünk szőrös szívűek a Defensa y Justiciával, nem tartozik az igazán nagy argentin klubok közé. Elsőosztályban még nem voltak bajnokok, és úgy néz ki ebben a szezonban sem lesznek azok. Érdekesség, hogy az egészen furcsa kiesési rendszerben jobb a koefficiensük, mint a hétfői ellenfelüknek. Tehát hiába első az Argetinos Juniors, közelebb van a kieséshez, mint a 17. helyen álló Defensa y Justicia. Na de lépjünk is ezen túl, és mondjuk el, hogy a Defensa jelenleg csak nevében defenzív. Inkább birtokolják a labdát, szinte meccsről-meccsre változó felállásokban, és nem igazán tudják, mit kezdjenek vele. Többet volt náluk a labda az eddigi fordulók alatt, mint az Argentinos Juniorsnál, és mégis sokkal kevesebbszer jutottak el lövésig.

De hol itt az érték?

Vannak sérültek, de nincsenek igazán hatással a csapatok játékára, ezért is érdekes, hogy a listavezető győzelmére 3.40-es szorzót adnak. Érdemes hozzávenni még azt is, hogy a Defensa y Justicia hazai környezetben még nem nyert, ráadásul gólt sem szerzett. Nem túl veretes idegenben az Argentinos Juniors, de statisztikák, összefoglalók és közösségi médiás szurkolói vélemények alapján mindenképp jobb csapat, mint a Defensa. Előzetesen ezért én inkább rájuk tippelnék, de legyünk óvatosak, és válasszunk mást! Például dupla esély X2 1.55-ért vagy gólt szerez a vendég csapat 1.60-ért. A szorzók lehet, hogy változnak a meccsig, az írás pillanatában, szombat délután fél 1-kor ezek voltak érvényben az Unibet fogadóirodánál.

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Diego Maradona (Fotó: Julian Schlaen / Shutterstock.com)