Vasárnap délután 15:00-lás kezdéssel rendezik meg a Kisvárda - Budaörs másodosztályú találkozót! A tendenciák alapján igazi futballcsemegének ígérkezik a mérkőzés semleges szemszögből, ugyanis egyik csapatra sem jellemző az unalmas, teszetosza játékstílus! Nem véletlen, hogy az M4 Sport is élőben közvetíti a párharcot! Kérdés, mire megy a Pest megyei kiscsapat az élvonalba vágyódó szabolcsiak otthonában? Illetve a csapatok két gólvágója, Horváth Zoltán és Sajbán Máté vajon most is megzörgeti majd az ellenfél hálóját? Vasárnap délután megkapjuk a válaszokat!

Jó sorozat szakadt meg a közelmúltban

Két héttel ezelőttig a Kisvárda együttese elmondhatta magáról, hogy a 2017-es naptári évben nem talált még legyőzőre a Várkert stadion gyepén! Azonban általános igazság, hogy minden - jó vagy rossz - sorozat megszakad egyszer, s ez a szakadás elérte Kondás Elemér csapatát. Az ünneprontónak a Szolnok gárdája bizonyult, akik 2:3-as sikerükkel komoly bravúrt hajtottak végre! A vereséget követően Kondás nem szórakozott sokat, felfrissítette a csapatot a múlt heti Budafok elleni találkozóra. A kapuból kivette például Molnár-Farkas Tamást, s helyére a mindössze 19 éves Zöldesi Illést állította. Horváth Zoltánt is padon pihentette kezdetben, hogy aztán mesteri időzítéssel az 58. percben pályára küldje, hogy rá két minutummal később megszerezze a vezetést, amit rá két perce újabb kisvárdai gól követett. A kegyelemdöfést pedig a duplázó Horváth Zoltán adta meg a 90. percben Prukner László csapatának. 0:3-as magabiztos kisvárdai siker lett a vége, s a Szolnok elleni hazai vereség úgy tűnik, apró kisiklás volt csupán. Lényeg a lényeg, hogy Kondás láthatóan jól rotál, tudja mikor kell bizonyos lépéseket megtenni, s emellett a rendelkezésére álló keret is mélynek, illetve minőséginek mondható. Tudomásunk szerint egyedül Oláh Gergő nem áll harcrakészen, viszont Délczeg Gergely lassacskán visszatérhet a támadósorba.

Lucas Kisvárda 011

Lucas, a kisvárdai középpálya motorja! (Fotó: kisvardafc.hu)

Igazi adok-kapok csapat a Budaörs

Tavalyhoz hasonlóan úgy tűnik az idei évben is jórészt az alsóházban fog tartózkodni Bognár György együttese. A javarészt tehetséges fiatalokból álló Pest megyei csapat eddig 11 mérkőzésén 3-3-5-ös mérleggel rendelkezik, s leginkább "otthoni" publikum előtt gyűjtögeti a pontokat. Ezt rögtön az idegenbeli szereplések tabelláján is láthatjuk (1-1-3). Jelenleg a 15. pozícióban tanyáznak, tehát a kiesés szele akár még el is érheti őket egy-egy hullámvölgy esetén. Még rosszabb lehetne a helyzetük, ha a 21 éves csatáruk, Sajbán Máté nem játszana élete formájában! Az agilis csatár eddigi 11 fellépésén 10 gólt szerzett, s emellett 4 aszisztban játszott szerepet! Teljesítményével vezeti jelenleg az NB2 góllövőlistáját, s ha hasonló formát produkál az ősz hátralévő részében, kérdés, hogy tavasszal vajon továbbra is a zöld-fehérek soraiban láthatjuk-e majd? Annyi bizonyos, hogy alaposan fel kell kötni a nadrágszíjat minden budaörsi játékosnak, ha vasárnap akárcsak egyetlen pontot el szeretnének hozni Szabolcs megyéből. Mint fentebb már írtuk, nem sűrűn távoznak onnan sikerélménnyel a vendégegyüttesek.

Szurkolókkal sörözik és fogat is húz Izland kapitánya! Tovább ITT!

Mire fogadjunk?

Természetesen a gólokra! Két olyan együttes lesz a pályán, akik általában felvállalják az őszinte támadófocit. Most ennek ellentmondóan valószínűleg Bognár 1-3-2-4-es defenzív felállásban fogja fiait pályára küldeni, ahol Sajbánnak jó részt egyedül kell három védővel megküzdenie majd, viszont ha esik egy korai - első félidős gól - valamelyik oldalon, akkor még inkább jó tippnek érezzük a 2.5 overt (1.50)! Erősíti megérzésünket, hogy az NB2 góllövőlistájának 1. és 2. helyezettje a két csapatban játszik Sajbán Máté (11/10) és Horváth Zoltán (11/9) személyében, továbbá az a tény sem elhanyagolható, hogy a Kisvárda legutóbbi négy hazai meccsén két-három gólt mindig lőtt a vendégeknek, míg a Budaörsnél öt idegenbeli meccsen kilenc gól a termés, tehát majdnem 2.0-ás gólátlaggal rendelkeznek! Kimenetel terén egyértelműen hazai sikert várunk (1.33). Nem sűrűn fordul elő, hogy Kondásék egymást követő két hazai meccsen is pontokat hullajtsanak, s amilyen érdeklődés övezi helyi szinten a csapatot, biztosak vagyunk benne, hogy a piros-fehérek mindent meg fognak tenni a pályán, hogy szurkolóik előtt kiköszörüljék a Szolnok elleni hazai fiaskót! Továbbá legutóbbi kisvárdai találkozójukon decemberben óriási meglepetésre 1:3-ra nyert a Budaörs! Valószínűsíthetően ez a vereség is élénken él még a fejekben, s akár ez a tény plusz motivációt is jelenthet a hazaiak számára a visszavágáshoz!

  • NB2 tipp

    Kisvárda - Budaörs (gólok száma 2.5 felett)

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés