Nem megy a top csapatok ellen Fonseca együttesének, de most a Fiorentinához látogatnak, jön a kötelező győzelem?

Muszáj nyerni

Nem hittem volna, de idén a Roma a BL-t érő helyekért küzd. Azért sem gondoltam erre, mert van 4-5 jobb csapat Olaszországban, realitás a 6-7. hely lett volna. Fonseca együttese a kisebb meccsekre tud felkészülni normálisan, hozza a kötelezőket, míg a nagyok ellen jönnek a pontvesztések. Ők abban bízhatnak a szezon hátralévő részében, hogy a riválisok majd pontokat veszítenek egymás ellen, ők pedig majd szépen besurranak a top4-be. 

Az idei 8 rangadón 3 pontot szerzett összesen a Roma, míg favoritként 13 győzelem, mindössze 2 döntetlen. Most is favoritok, Fiorentina nincsen jó formában, de a római csapatnál akadnak fontos hiányzók: Edin Dzeko és Roger Ibanez. Egy fontos hátvéd, illetve a középcsatár. Borja Mayoral próbálja pótolni a bosnyákot, egyelőre felemás teljesítménnyel. A másik probléma Fonseca szemszögéből, hogy az Európa Ligában is érdekeltek, szóval kissé túl van terhelve a csapat. 

Rick Karsdorp (Fotó: Marco Iacobucci Epp / Shutterstock.com)

A Fiorentina érdekes csapat, mert a helyzetek megvannak, de a kihasználásban nem remekelnek. Dusan Vlahovic 9 gólt szerzett, mindezt 54 lövésből. Borja Mayoral esetében ez 6/22-es mutató, ami lényegesen jobb, igaz, ő sokat volt csere, de sok esetben élni tudott a lehetőségeivel. Hazai pályán bármire képesek, leikszelnek kiscsapatok ellen, szűken, de kikapnak a nagyok ellen. 

Nem lehet tudni, melyik arcukat veszik elő, de mi inkább a Romára koncentrálnánk. A vendégeknek most kell hozniuk a kötelezőket, erre pedig alkalmas a csapat, elfigyelve az elmúlt éveket. Hiába sérült Dzeko, nélküle is összejött ez a mutatvány ebben az évben négyszer is. Ha megfigyeljük, Fonseca edzősködése alatt, ritkán veszített favoritként meccset a klub (10%). 

Borítókép: Sportfogadas.org

Esély a hosszabbításban

Minden rögbi liga és rögbi unió mérkőzésen, ahol hosszabbítanak.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org