Az angol bajnokságban ezúttal a két vasárnapi meccs mellett még hétfő estére is jutott nekünk egy West Ham – Chelsea. Előtte viszont még a Tottenham és a City is be kell, hogy húzza a maga papírforma győzelmét ahhoz, hogy legalább a matematikai esélyük még megmaradjon a Kékek befogására így a bajnokság hajrájához közeledve.

Tottenham – Everton

A Spurs az európai porondon elszenvedett pofonokat hazahozta egy nagy zsákban és múlt héten az útjukba akadó Stoke ellen mutatták meg, hogy nem véletlen vannak a PL 2. helyén. A félelmetes formában lévő Harry Kane triplájával lényegében felmosták a padlót a Stoke-al. Otthon egyébként is nagyon darálnak a srácok, 11-2-0-al állnak eddig és a 30 lőtt góljuk mellé mindössze 5-öt kaptak. Sérültek terén sincsenek különösebb gondjaik, egyedül Rose fog hiányozni a védelem bal oldaláról, Lamela ugyanis állandóan az orvosi szobában tölti az idejét, így ő már nem is igazán számít.

 

Kár viszont, hogy pont ez lesz az egyik TV-s meccs vasárnap, mert őszintén szólva nem túl sok gólra számítok. Az Everton védelme ugyanis majdnem olyan tökéletesen zár, mint a Tottenhamé, ők maguk viszont nehezen szoktak boldogulni, ha nincs előttük elég terület. Erre a közelmúltban három elég jó példát is láthattunk amúgy – az elég passzív Palace ellen csak egyet tudtak begyötörni, a Stoke ellen úgyszintén, majd a legutóbbi túrájukon a híresen defenzív 'Boro tartotta őket nullán. Ezek után talán nem is meglepő, hogy a Sunderland elleni múlt heti győzelmük alkalmával is a két labdaszerző/szűrő középpályás Schneiderlin és Gueye kapták a legtöbb dicséretet. Mert a támadásaik bizony általában lassúak, olvashatóak, 1-0 után meg hajlamosak még visszább venni a srácok, amire majdnem ráfáztak egy hete is.

2,00 alatt én biztosan nem akarnék pénzt tenni a hazaiakra, kombiba meg főleg nem raknám őket, annyira döntetlen szaga van ennek. Ha találnék fölösleges 200 Ft-ot a számlámon, akkor valószínűleg rádurrantanám a „Kane lövi az első gólt és 1-1 a vége” opcióra egy szolid 31-es oddson játszásiból.

Sunderland – Manchester City

Még csak a 27. fordulónál járunk, de én már most unom a Sunderlandet. Náluk ugyanaz a nóta hétről-hétre, nincs semmi változás, nincs semmi ok az izgalomra. Tükörsimán ki fognak esni, ebben nagyjából mindenki egyet ért – a kérdés már inkább csak az, hogy vajon hány évig fognak a Championshipben sínylődni mire az összes mélyen gyökerező problémájukat orvosolni tudják? A keret szűk, a sérültek száma a végtelent súrolja, Moyes nincs hozzászokva a kiesés elleni harchoz, legfrissebb élményük pedig egy 0-2 a középszerű Everton ellen, ahol megint egy jóféle 5-5-0-al álltak fel, és közük se volt a gólhoz kb.

A City meg valószínűleg bajnokesélyes lenne bármelyik másik top ligában – csak hát Angliában itt van a Chelsea, akik már valószínűleg bekötött szemmel is behúzzák ezt ekkora előnyről. Guardiola érkezése óta is nagyjából ugyanaz a recept amúgy a Citynél, mint mindig – világklasszisok egész sora a támadó harmadban, hátul pedig egy olyan védelem amit rosszabb napjain még az MTK ifi is mattolna háromszor. De hát mindez kit érdekel, ha még a francia bajnokságban vitézkedő Monacót is be tudják darálni a srácok a BL-ben egy kis űrfocival 5-3-ra az odavágók egyik legizgalmasabb 90 percével? Annyira nem tudják már mit csináljanak jó dolgukban Manchester kék oldalán, hogy Agüerónak kb. vért kell izzadnia azért, hogy ne cseréljék le valami brazil tinire, akinek véletlen pont jól sült el az első pár szigetországbeli fellépése egy kontinens váltást követően... Fura dolgok folynak arrafelé, annyi szent.

Lényeg a lényeg, ez akkora országos kettes, mint a ház. Ritkán mondok ilyet, de még 1,3-as odds környékén is viszonylag nyugodt szívvel tenném rá ezt valamelyik szelvényemre.

West Ham – Chelsea

Hétfő estére maradt egy londoni mini-derbi. Amikor megláttam a párosítást az volt az első gondolatom, hogy pakolni kell a meglepetést, ihaj! Aztán rá kellett jönnöm, hogy a West Hamnél idén az a meglepetés, ha éppen képesek 90 percet lehozni otromba védelmi hiba nélkül vagy ha vérbeli befejező csatár hiányában is be tudnak gyömöszölni egy gólt. Múlt héten is 70%-ban náluk volt a labda a Watford ellen, mégiscsak egy árva gólocskára futotta tőlük – sőt, emberhátrányba kerülve még a vereségükre is volt esély. A legnagyobb problémám mégis az velük, hogy teljesen szét tud esni a játékuk nyomás alatt/hátrányba kerülve, így sosem tudom mit is várjak tőlük.

Ellentétben a Chelsea-vel, akiktől pontosan tudom mit lehet várni – nyernek, még akkor is ha éppen gyengébb napot fognak ki. A végelszámolásnál pedig pontosan emiatt lesznek bajnokok, mert ők tudták a legtöbb pontot kihozni azokból a mérkőzésekből, ahol kicsit álmoskás volt a játékuk, vagy hiányzott Costa, vagy Hazardot épp kikapcsolták.

 

Ennek ellenére sem érzek túl sok késztetést, hogy 1,6-ért fogadni akarjak rájuk idegenben, főleg a hétvégi eredmények ismerete nélkül. A legjobb tippem itt az, hogy ha véletlen hátrányba kerül Conte csapata, akkor toljunk egy kis aprót a győzelmükre élőben. A Kalapácsosok bármikor képesek leadni előnyről egy meccset, a Chelsea meg a semmiből is képes visszajönni egy elveszettnek tűnő összecsapásba.

  • Anglia, Premier League tipp

    Sunderland - M. City, vendég

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés