Rómában folytatná győzelmi menetelését a Napoli

Mozgalmas szombatra számíthatnak Rómában, hiszen a fővárosi gárda, az AS Roma az eddig még veretlen Napolit fogadja. Az utóbbi hetekben elkezdett nyerni Eusebio Di Francesco csapata, de vajon mire lehet elég ez a kiváló formában lévő vendégek ellen? 

Valami megváltozott Nápolyban

Az elmúlt években elkezdődött a felemelkedés a Napolinál. Aurelio De Laurentiis elnök szeretne végre bajnokcsapatot, ennek egyik legfontosabb alapját pedig 2015-ben rakta le, mikor érkezett edzői posztra Maurizio Sarri. Talán még két év elteltével sem mond túl sokat az olasz edző neve, pedig egy zseniről beszélünk a személyében. A munkája 2017-re kezd beérni, mostanra találta meg a megfelelő játékosait és keretét. Hét mérkőzés a bajnokságban, hét győzelem, főtáblásak a BL-ben. A mester nem az Olaszországban őshonosnak tekinthető védekezésre helyezi a fő hangsúlyt, hanem a sokpasszos támadójátékra. Azonban ellentétben a Barcelonával, a nápolyi csapatnál tényleg sokpasszos a játék, hiszen jóval többet passzolnak a katalánoknál, sokkal inkább cselek és különböző trükkök nélkül oldják meg a támadásépítést. A Napoli feláldozta az egyéni technikai képességeket a csapatjáték oltárán. Nincsenek tehát cselek, viszont mégis hatékonyak, mivel rengeteg az elmozgás az üres területekbe, szinte folyamatosan lendületben van a csapat. Sarri nagyon jól építette fel ezt a rövidpasszos játékot. Ezt megspékelte egy hatékony és fojtogató letámadásai szisztémával és máris kész a tökéletes taktika. Ennek megfelelően építette fel a csapatát. Ha megnézzük, elől jól passzoló és önzetlen játékosok vannak: Insigne, Callejón és Mertens. Főleg utóbbi a kulcs, aki Messihez hasonlóan hamis kilencest játszik. A támadóhármas tagjai nem restek egymásnak passzolni, így nincs kvázi egypólusú csatársor, hanem mindenki potenciális veszélyt jelent az ellenfél kapujára. Egy masszív középpálya támogatását élvezik, akik okosan háromszögelnek a hátvédsorral vagy a támadókkal.

Maurizio Sarri Napoli 004

Maurizio Sarri. Fotó:Marco Iacobucci EPP/Shutterstock.com

Apropó védelem: a Napoli egy labdabiztos hátvédsorral rendelkezik, főleg Albiol vagy a feltörekvő Faouzi Ghoulam révén. Utóbbi nevét érdemes megjegyezni, nem hiába van Pep Guardiola kivánságlistáján. Mi ennek a csapatnak a gyengepontja? A kapus, Pepe Reina. Nem mai gyerek már, elkövet hibákat, amik komolyabb ellenfelek ellen már a meccsbe is kerülhetnek. Ezt használhatja majd ki a Roma is hazai pályán. 

Komoly hétközi meccsek előtt

Mindkét csapat előtt ott a jövőheti Bajnokok Ligája forduló is: a Roma Londonba repül a Chelseahez, míg a Napoli szintén Angliában vendégeskedik, még pedig a Manchester Citynél. Egyik csapatnak sem lesz egyszerű dolga, és mind a ketten győzelmi kényszerben vannak a továbbjutás szempontjából. Emiatt is érdekes a szombat esti mérkőzés. Egyrészt küzdeni kell, másrészről viszont kedden már bizonyítani kéne a BL-ben a Napolinak. A fentebb említett Ghoulam játéka kérdéses csak náluk, ő az algériai válogatottban sem tudott szerepelni, kiesése nagy érvágás lenne.

» Regisztrálok

1.500Ft-s ingyenes fogadások naponta

Tegyél meg a Sportingbetnél minél több kombinált fogadást 2 vagy több fogadással legalább 3.000Ft értékben, fogadásonként minimum 1.50 szorzóval és ingyenes fogadást szerzel.

18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősen!

De foglalkozzunk a hazaiakkal is, hiszen kezdenek magukhoz térni. Eusebio Di Francesco vette át nyáron a fővárosi csapatot, ő is, ahogyan Sarri egy 4-3-3-as rendszerrel dolgozik, de más elvek mentén. Dzeko a "célember", akit keresnek a labdákkal. Hol fejre érkezik neki a zsuga, hol lábra, de tőle várják a gólokat, illetve a labdatartást, amíg felérnek a társak. Defrel sérülése után Florenzi már nagyon kellett a jobb szélre, hiszen egy gyors és jó beadásokra képes játékos kezdhet, ami meg is látszódott az eredmények folyamatos javulásán.

Alessandro Florenzi - AS Roma 004

Alessandro Florenzi (Fotó: bestino / Shutterstock.com)

Bal oldalon Perotti egyelőre egészen jó, de az eddigi gyengéje főleg a védekezés volt a Romának. Mivel a szélsők nem léptek vissza az ellenfél akciónál, illetve hiába volt egy ránézésre masszív deffenzív középpályája Di Francescónak, nem tudott vele élni, ugyanis De Rossiék nem zártak rendesen vissza. Igaz kényszerből (Strootman megsérült), de Pellegrini kezdővé avanzsálása jó döntésnek bizonyult, hiszen új lökést adott a csapatnak. Mivel lehet megverni a Romát? Azzal, ha az ellenfél nem hagyja, hogy felépítsék a támadásaikat. Miben jó a Napoli? Épp ebben. Miben gyenge még a Roma? A területek levédekezésében, így könnyedén be lehet ívelni a kicsit lassúbb játékosok mögé a labdát Hamsikéknak. Az elmozgásokban kiváló a vendég csapat, így fel kell kötnie a gatyát a hazaiaknak. Számomra nagyon sablonosan játszik a Roma, ugyanakkor célravezetően (ez nem Di Francesco hibája). Mivel Reina nincsen éppenséggel csúcsformában, ezért a gólváltás könnyedén elképzelhető (1.44), de a nagyobb érték itt a vendég sikerben van. A hazaiaknál ugyanis egy komoly sérüléshullám van. Lehet nincsen valami rendben az orvosi stábbal? Sérüléssel bajlódik Strootman, aki szinte biztosan nem tud játszani, ahogyan El Shaarawy sem. A csapatkapitány De Rossi játéka is kérdéses, de elvileg visszatérhet a 10 napos kényszerpihenőből Pellegrini. Ez azért egy komoly lista, főleg a középpályának nagy érvágás, hogy sokan sérülésből visszatérve játszanak. Ugyanakkor Di Francesco mester nagyon fogadkozott, hogy ez számára különösen fontos meccs lesz. Kicsit az érződött a szavaiból, hogy felnéz Sarrira és valami hasonló karriert akar felépíteni a Románál, mint ami a Napolinál sikerült Sarrinak. A taktikai érzéke megvan hozzá, viszont a játékosai még nincsenek. Emiatt én a megfelelő fogadási opciónak a vendég sikert tartom, mivel a Napoli két évvel előrébb jár a csapat építésében, mint a Roma, ráadásul egy jól működő rendszerük van, viszont a biztonság kedvéért egy DNB-vel toljuk csak meg a tippet, mert benne van egy döntetlen is a derbiben (3.40).

Tipp: Napoli DNB @ 1.70 Sportingbet helyes

100%-s üdvözlő bónusz

Első befizetésedért a Sportingbet egy 100%-s bónusszal ajándékoz meg, akár 15.000Ft értékben.

18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősen!


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások, legyél te az első!

Regisztrálj vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz!