Nem éri be a portugál klasszis az Európa Ligával és az élmezőny mögötti harccal a Premier League-ben, amit jelenleg a Manchester United jelent. Több forrás, mint például a The Athletic, az átigazolások főistene, Fabrizio Romano, de még a Times is arról számolt be, Cristiano Ronaldo klubot akar váltani!

Az állítólag kezdetű cikkeket, még ha híres újságírók is közlik, akkor is csak találgatások, mindenesetre a sajtóban megjelentek alapján, Ronaldo távozási szándékát közölte a Manchester United vezetőivel, és azzal indokolta, hogy az együttes csak az Európa-ligába kvalifikálta magát, ezért 19 év után először maradna le a Bajnokok Ligájáról. Az átigazolására fogadhatunk is az Unibetnél lévő kínálatnál, amit a Labdarúgás - Speciális - Átigazolások menüpont alatt találhatunk. Folyamatosan változnak a szorzók az éppen aktuális hírek hatására, emiatt is van lehetőség jó oddsokat fogni vagy épp teljes lutrira is tippelni, hiszen egyik pillanatban még képben volt a Bayern München is. "Cristiano Ronaldo egy nagyszerű játékos és lenyűgöző a karrierje. De ennek a hírnek semmi valóságalapja nincs" - magyarázta a bajor csapat sportigazgatója, Hasan Salihamidzic.

Szerződése jövő nyárig még a Manchesterhez köti, ezért valahogy meg kell győznie a klubot is távozási szándékáról. Talán ennek első mozzanata, hogy nem kezdte meg a felkészülést, az előre meghatározott, hétfői időpontban, és családi okokra hivatkozva távol maradt. Miután fogta magát a Bayern, és eloszlatta a pletykákat, jött a Chelsea, mint lehetséges opció. Nyitottak a londoni csapat vezetői és állítólag, ugye megint az állítólag, Ronaldo is elgondolkodott a Chelsea történő igazoláson. Ez a lehetőség is tartalmaz némi ellentmondást, a vezetőedző, Thomas Tuchel megvan a portugál nélkül is, nem is gondolt a megszerzésére. Szóval könnyen lehet, hogy egy ügyes médiahekk részesei vagyunk, amit Ronaldo mögött álló médiaszakemberek generálnak, történt már ilyen az Aranylabdás játékos körül nem is egyszer. Te mit gondolsz, elhagyja a Manchester Unitedet?

Ronaldo klubcsapata szeptember elsején:

Chelsea - 2.00  Manchester United - 2.10  Bayern - 4.50

Az írásban közölt szorzók az Unibettől származnak és 2022. július 5-én voltak érvényben.

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Cristiano Ronaldo (Fotó: Christian Bertrand/Shutterstock.com)