Július 3-án Wuxiban elrajtol a Snooker World Cup, azaz a sportág csapat-világbajnoksága. A torna legnagyobb kérdése, hogy Anglia, Skócia vagy Wales képes lesz-e megálljt parancsolni a két bombaerős kínai csapatnak?

Kevés ilyet láthattunk

Azt nem lehet mondani, hogy a csapat-vb új keletű dolog lenne, de az tény, hogy Steve Davis, Stephen Hendry vagy éppen Ronnie O'Sullivan nevét nem ezeken a versenyeken ismerhettük meg. A 80-as években viszonylag nagy hagyománya volt ennek a versenynek, a 2000-es években viszont mindössze kétszer rendezték meg, 2011-ben és 2015-ben. Hat esztendeje Bangkok, tavalyelőtt pedig ugyanúgy ahogyan most, Wuxi látta vendégül a játékosokat. Kína ezen részén is jól ismerik egyébként a sportágat, jó néhány éven keresztül a Wuxi Classic-ra rendre a világ legjobbjait tudták elcsábítani. 

Ding Junhui 002

Ding Junhui (Fotó: Wikipédia)

Davis Kupa és NBA playoff lebonyolítás

Nem könnyű néhány mondatban összefoglalni a torna lebonyolítását, de azért megpróbálkozok vele. A legfontosabb, hogy minden csapatot két fő alkot. Összesen 24 csapat vesz részt a tornán, akiket négy 6 fős csoportba sorsoltak. Minden csoportból az első kettő jut tovább, a negyeddöntőktől pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek. A csoportkörök alatt a tenisz Davis Kupából jól ismert lebonyolítást alkalmazzák, vagyis négy egyéni meccs mellett egy páros derbire kerül sor, a győzelmet pedig az a csapat szerzi meg, aki 3 meccset nyer. A negyeddöntőktől már nincs páros, csak egyéni, a két játékosnak négy mérkőzést kell nyernie. 

Britek vs. Kína

Két éve óriási meglepetésre Kína a B csapatával otthon tartotta a World Cup-címet. Zhou Yuelong és Yan Bingtao most is együtt indul, de ezúttal már sokkal jobban figyelnek rájuk a bukik. Két brutálisan tehetséges játékosról beszélünk, akik még mindig csak 19 és 17 évesek. A nagyobb média figyelem nem valószínű, hogy az előnyükre válik, de lesz idejük belerázódni, hiszen a csoportjukban Brazília, Malajzia, Norvégia és Finnország sem képvisel túl ütős játékerőt. Papíron a Mark J Williams és Ryan Day fémjelezte walesi csapattal küzdhetnek majd meg a csoportelsőségért. Walesre egébként érdemes lesz odafigyelni, két borzasztó rutinos játékos, Day számára ráadásul álomszerűen indult a 2017/18-as szezon, hiszen néhány napja megnyerte a Riga Masterst. 

A B csoportban kapott helyet Kina A csapata, Ding Junhuival és Liang Wenbóval. A 2011-es kiírás győztesei, azóta pedig Liang szintet tudott lépni és tavaly megnyerte karrierje első pontszerző tornáját. Valószínűleg a továbbjutás nekik sem okoz majd különösebb problémát. A második helyért viszont nagy csata alakulhat ki Íroroszág és Hongkong között, de akár még Belgium is beleszólhat. Különösebb meglepetésre ugyanakkor egyik csapatot sem tartom esélyesnek.

Judd Trump 002

Judd Trump (Fotó: Wikipédia)

A C csoportban találjuk a topfavoritnak kikiáltott Angliát, akit ezúttal Judd Trump és Barry Hawkins képvisel majd. Tény, hogy egy erős párosról beszélünk, de kicsit indokolatlan a 3.75-ös szorzó, miközben Dingékre 6.00-ot adnak. Két éve egyébként nagyon csúnyán megégtek, akkor a Mark Selby-Stuart Bingham duó még a csoportból sem jutott tovább. Még egyszer ez a csúfság aligha esik meg az angolokkal, amúgy se túl vészes a csoportjuk. A másik továbbjutó helyért viszont elég nyitott a csata, Ausztrália lehet a befutó, ahol Neil Robertson klasszis szintet képvisel. De Irán is okozhat meglepetést Hossein Vafaei-jel a soraiban. 

Az utolsó szextett messze a legkiegyensúlyozottabb az összes közül. Ha a neveket nézzük, akkor John Higginsszel és Anthony McGillel Skócia a legerősebb, de Mark Allennel Észak-Íroroszág is ütőképes, Thailföld és India pedig simán bekavarhat a két szigetországi párosnak. Főleg előbbitől kell tartaniuk, Thepchaiya Un-Nooh és Noppon Saengkham két tehetséges játékos, akik sok rutint szereztek az elmúlt években a Touron.

Alapvetően azért az a kérdés, hogy Anglia, Skócia vagy Wales képes lesz-e legyűrni a két kínai duót. Nem lesz egyszerű dolguk a briteknek, hiszen Kína mindkét csapata borzasztó erős. Ami a többi nemzetet illeti, azt nehéz elképzelni, hogy a végső győzelemért az említett öt országon kívül más harcban legyen, hiszen egy-egy klasszis játékos kevés az üdvösséghez.

Számlanyitási ajánlat

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Kína A nyeri a B csoporto
    1.66 Bet365
  • Anglia nyeri a C csoportot
    1.40 Bet365