Fokozatosan kezdetét veszi a végjáték a Blackpoolban zajló World Matchplayen! Csütörtökön már a negyeddöntőbeli párharcokat bonyolítják, ahol már 16 nyert legig küzdenek az elődöntőbe jutásért! Az este folyamán két összecsapásnak leszünk szemtanúi, ahol két rutinos róka mérkőzik meg két olyan játékossal, akik karrierjük egyik - ha nem a legnagyobb - sikerének küszöbén állnak! Sőt egyikünk tulajdonképpen már át is lépte ezt a határt! Nézzük a meccseket részletesebben!

Hihetetlen menetelés

Már most kijelenthetjük, hogy a torna abszolút meglepetés-embere Jeffrey de Zwaan (2.30)! A 22 éves holland az első körben a világelső, legnagyobb favorit Michael van Gerwent ütötte ki (10:6), majd kedd este a korábbi kétszeres világbajnok, Adrian Lewis volt az áldozat (11:9). Sikerének titka pedig a koncentráltság! Megfigyelhető, hogy minden egyes kör előtt nem rohan a táblához, hogy minél hamarabb szabaduljon a nyilaitól, hanem megfontoltan, odafigyelve enged el minden egyes dartot. Összeszedettségének köszönhetően pedig olyan magasságokba ért, mely jelenleg karrierje csúcspontjának számít!

Felkötheti tehát a nadrágot Dave Chisnall (1.61), bár Michael Smith elleni teljesítménye nem kevés reményre adhat okot az elődöntőbe jutást illetően! A sárga mezes angol ugyanis 7:1-es hátrányból állt fel honfitársa ellen, s húzta be a nyolcaddöntőbeli meccsét (11:8). Amellett, hogy a torna folyamán ő szállított első ízben 100 feletti átlagot (103.02), hajított 10 db 180-at, illetve ismételten egy 148-as magas kiszállót! Talán nem tévedek, ha kijelentem, hogy az utóbbi egy évben ez volt Chizzy legjobb mérkőzése, s egyértelműen a hullámvölgye előtti klasszis oldalát mutatta meg! Véleményem szerint amennyiben formáját őrizni tudja, ha nem is könnyedén, de a 16 nyert legig tartó ütközetben verheti az ilyen hosszú mérkőzéseken még rutintalan de Zwaant.

Chisnall nyolcaddöntőbeli teljesítményével képes lehet a győzelemre! (Fotó: Krispy Brown/Flickr)

A hollandnál megfigyelhető volt Lewis ellen, hogy a mérkőzés elején el tudott húzni, viszont ahogy haladtunk előre, úgy a rutinos angol egyre inkább fölébe kerekedett, viszont de Zwaan szerencséjére csekélyre apadt előnyét meg tudta őrizni a meccs végéig (11:9). Úgy vélem, hogy Chisnall ellen már elfogyhat a holland. Viszont érdemes megfontolnunk Chizzy kimeneteles szorzóján kívül az angol "több 180" opcióját is (1.61)! Bár Smith ellen az első pár legben nem ment a tömeg nála, de ahogy egyre inkább belelendült, szórta őket szinte minden körben! Vetélytársa aligha tudja majd ebben überelni!

Az első igazán kemény ellenfél

Jeffrey de Zwaan mellett Joe Cullen (4.50) produkcióját érdemes kiemelnünk, bár tény, hogy tőle kevésbé nagy meglepetés a legjobb nyolc mezőnye! Kijárt már az angolnak egy major-torna menetelés, s szubjektív énem szorít neki az elődöntőbe kerülésért, viszont a most következő Gary Anderson teljesen más dimenziót képvisel jelenleg, mint Cullen előző két áldozata. Gerwyn Price és Daryl Gurney sincs finoman szólva formában, így a vártnál könnyedebb Cullen-sikerek nem voltak meglepőek!

Ezzel szemben Anderson jó periódusban kapta el a Matchplayt, s előbb Stephen Buntingot (10:7), majd óriási küzdelemben Raymond van Barneveldet küldte haza (11:9). A klasszisok ütközetében a skót vállalt egy 104.17-es átlagot, 5 db 180-t! Hihetetlen, de a magát szépen meccsben tartó rutinos Barneveld 69.23/-os (9/13) kiszálló-pontossággal esett ki! Akárhogy nézem, nem tudom elképzelni, hogy az ilyen komoly presztízsű major-tornák végjátékához érve Anderson ne kapcsolna ellenállhatatlan üzemmódba! Pláne, hogy alig-alig van hozzá hasonló, igazán topjátékos a mezőnyben! Óriási rutin áll a háta mögött, ennél fogva nem meglepő alacsony kimeneteli szorzója (1.20). Véleményem szerint, ha nem is döngöli földbe az alapból tényleg jó formában játszó angolt, szerintem egy 16 nyert legig tartó maratoni ütközetben képes lehet pár breakre, így Anderson hendikepes sikerén is érdemes lehet elgondolkodni vérmérsékletnek megfelelő határokon. -3.5-ös (1.53) sikerétől felfelé egyre komolyabb oddsokat találunk a fogadóirodák kínálatában!

A beharangozóban feltüntetett szorzók a bet365 fogadóiroda kínálatából származnak, s ekkor voltak érvényben: 2018. 07. 25. 18:00 CET

Számlanyitási ajánlat

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • D. Chisnall - J. de Zwaan (Chisnall több 180)
    1.61 Bet365