Nyolc mérkőzés van még hátra a Lokomotivnak az idei alapszakaszból. A főcsoport 2. helye elég távol van tőlük, de némi szerencsével nem lehetetlen, sokkal fontosabb viszont a 3. hely megtartása, mert a Jokerit nagyon nyomul mögöttük. Szégyenkezni így sincs okuk a vendégeknek, hisz az utolsó 15 meccsükön csupán kétszer kaptak ki, egyszer az SZKA Szentpétervár ellen, egyszer pedig a Dinamo Minszk ellen. Kapusposzton és védelemben is remekelnek a vendégek, a védők közül főleg Jakub Nakladal. Meg is látszik a jó védelem, hiszen az emberhátrányos védekezésben a Jaroszlavl a legjobb a ligában, a 92%-os mutató toronymagasan az első. Támadásban is jó a csapat, Loktionov, Kozun és Averin emelkedik ki főleg, viszont ha Petri Kontiola visszatér sérüléséből, akkor ez még jobb lesz.

A Szeversztal is jó formában van az utóbbi időben, de nem voltak olyan túlzottan kemény ellenfelek. Ha volt is erősebb, attól majdnem mindig kikaptak. Ők nincsenek rájátszást érő helyen, nekik is 8 meccs van hátra, de kisebb csoda kéne, hogy odaérjenek a 8. pozícióra. Főleg, mivel a speciális játékhelyzetekben nagyon rosszak. A 74%-os Penalty Kill is nagyon gyenge, de főleg az emberelőny nem megy. A liga legutolsó helyén vannak picivel több mint 11%-kal. 180 előnyből csupán 21 gólt szereztek, ami több mint rossz. Ráadásul a Slovan után ők kapták a legtöbb gólt a főcsoportban, szám szerint 158-at.

Hendikepben nem merném bevállalni ezt a találkozót, de a vendég győzelem elég biztosra vehető. Főleg idegenben szokott magasabb hőfokon járni a Lokomotiv. A védelem és támadás részéről is magasan jobb a Jaroszlavl, persze meglepetés mindig lehet. A rendes játékidős vendég győzelem abszolút vállalható 1.65-ért, de a házat ne tegyük rá azért.

Severstal Cherepovets - Lokomotiv Yaroslavl: Rendes játékidő - Mérkőzés tipp