Nehéz feladat az új NL-meccsek előtti fogadás, mert az átalakult körülmények miatt nagyon gyorsan változtatnak a csapatok szakvezetői. Képesek majdnem komplett csapatot cserélni (törökök), egyik meccsről a másikra teljesen más mentalitású gárdával kiállni (olaszok), s jönnek a meglepetések sorban: románok, svájciak vagy akár ide sorolhatnánk a Rossi együttesét is. Úgy gondolom, hogy egy francia-horváttal azért csak nem lehet mellé nyúlni, ha az overről van szó!

Megismétlődik a két évvel ezelőtti vb-döntő. Tulajdonképpen az edzők ugyanazok, a francia keret sem sokat változott. A horvát válogatott viszont gyengült, bár tőlük egy nagy kifutású eredmény volt a 2018-as döntő, és az utána következő visszaesés törvényszerű. Ha összehasonlítjuk a portugálok elleni kezdőt a világbajnokság alapcsapatával vannak szembetűnő változások. Elől Mandzukic, hátul Subasic visszavonult, Modric és Rakitic az ismert okok miatt nincs a keretben. A védelem tengelyében Lovren és a már egyszer visszavonult Vida megmaradt, de öregebbek, s lassabbak lettek két évvel. Viszont a csapat alapelvei nem változtak, a jelenlegi kerettel is felvállalja Dalic a nyílt meccselést. Horvátországnak nehéz kezdés jutott a Nemzetek Ligájában, mert az aktuális Európa-bajnoknál vendégeskedett (4:1 Portóban), s most az aktuális világbajnokhoz látogat.

Láttam a gallok svédországi meccsét, ahol egy roppant kezdeményező csapat benyomását tették rám az első 20 perceben. Már akkor eldönthették volna a meccset, de aztán a sárga-kékek felvették a ritmust, s érdekes taktikai csatába bonyolódott a találkozó. Végül egy szerepcsere (Mpappé feltűnt Digne oldalán, és balról szlalomozva lőtt gólt), némi szerencse döntötte el a három pont sorsát. Utána a franciák igazi háborúba kerültek, mert a svédek nagyon kevés területet adtak, illetve kontráik miatt Kante és Rabiot is kénytelen volt inkább hátrafelé játszani, biztosítani, mintsem előre. A szaksajtó rendre 3-5-2-es hadrendbe állítja a Franciaország válogatottját. Azonban legutóbbi meccsükön is látható volt, hogy Griezmann Giroud és Mpappé mögött játszik, de egy sorral a középpálya előtt, így valójában inkább 3-4-1-2 a hadrend. Szerintem Deschamps most sem fog változtatni, dominálni akarja a horvátok térfelét.

Nyílt élvezetes mérkőzést várok. Azt gondolom, hogy a vendégek nem fognak tudni változtatni a Portugáliában megégett csapat játékfelfogásán, mentalításán. Nem fog beállni védekezni Dalic, mert a csapatának nem az a játéka. Meglepőnek találom a kimenetelre feldobott szorzót, hiszen döntően két overes csapat vív tétmeccset.

Franciaország - Horvátország: Gólok száma - Felett/alatt tipp