Hétközi fordulóval folytatódnak a magyar másodosztály, a Merkantil Bank Liga küzdelmei. Gyakorlott sportfogadók tudják, hogy ezek a köztes fordulók tömegével hozzák a nagyobbnál nagyobb meglepetéseket, ezért én inkább a gólok irányából közelítek a 9. fordulóra. A liga egyik legtöbb gólt kapó csapata, a Siófok, ahhoz az Ajkához utazik, akik a legtöbb gólt szerezték eddig a bajnokságban. Kiindulásnak ez már nem is rossz. Viszont ha ehhez még hozzávesszük, hogy a két csapat egymás elleni összecsapásain rendre befigyel 3-4 gól meccsenként, akkor máris bizakodhatunk, hogy most sem lesz ez másként.

Hármas vereségszériával a háta mögött, de két hét elteltével ismét saját közönsége előtt szerepelhet az Ajka, így lehetősége van a legutóbbi hazai vereséget, a Budaörs elleni 1:5-öt feledtetni közönségével. Kis Károly szakvezető irányításával a hazai zöld-fehérek egy nyílt sisakos őszinte futballt visznek ki a pályára, mellyel általában meg is lepik ellenfeleiket. Ez a harcmodor viszont magában hordozza, hogy hátul is sebezhetővé válnak. Ennek köszönhető, hogy az eddig lejátszott 8 mérkőzésükön már 14 kapott gólnál tartanak. Most sem várom, hogy túltaktikázzák majd a meccsüket Nagy Krisztiánék, az pedig gólokban jelentkezhet a hazai oldalon, éppen az említett Nagy vezérletével.

Ami hétvégén történt a vendégcsapattal, az ritka mint a fehér holló. Kapott gól nélkül győztek hazai pályán Gál István fiai az ellen a Vasas ellen, mely a feljutásra is esélyes lehet még. Ezt a vonalat kellene végigvinnie a sárga-kékeknek a vendégfellépéseik alkalmával is, de a várostáblát elhagyva egy teljesen más Siófok lép pályára. Ennek eredménye a 3/3-as vereségmutatójuk, mely mutató nem valószínű, hogy most kezd el javulni, . Védelmük betlizéseire most is számíthatunk, mint ahogyan az is benne van a pakliban, hogy ha többre nem is, de a mindenkori becsületgólra képesek lehetnek Gaál Balázsék.

Én egy gólváltással egybekötött 2:1-et, vagy a hétközi borulások miatti 1:2-őt tudok beleképzelni a találkozóba.

Gólok száma - Felett/alatt