A Ferencváros a Rostov-Don csapatával találkozik a BL-ben, méghozzá Oroszországban, hisz a Rosztov nem ment bele, hogy itt játszunk, ne kelljen utazni. Úgy voltak vele, hogy nekik egyébként is haza kell jutni, szóval a döntés a részükről érthető.

Így az FTC-re egy komoly túra várt, megérkeztek edzettek, de a keret foghíjas, nem lesz Schatzl sem, de nem lesz sem Hadfi, sem Bíró, így aztán Janurik egyedül marad a kapuban. Ez épp nem gond, a gond az, ha netán rossz napja van, akkor is végig védi a meccset.

Amitől még tartok, vagy tartanék FTC-fanként, hogy a Rosztov nem szokott viccelni a Fradi ellen. Általában a félidőkre komolyabb előnyt épít ki, az utolsó két Rosztovi meccsen 17-9 és 15-9 volt az eredmény 30 perc után. Ebből azért látszik, hogy az oroszok főleg otthon rendre félidőre döntésre viszik a dolgot, de amikor Érden vagy Pesten játszanak, akkor is szokott közte lenni minimum 2-3 a gól a Rosztov javára.

Bele-belenéztem Senék Vipers elleni meccsébe, annyira élesek nem voltak Managarováék, de azért egy igencsak komplett csapat, és bárhogy is, de nyertek. Beállók levédekezésében lesznek gondjai az FTC-nek, Vyakhireva is megtalálja majd a rést a falon, meg eleve arra számítok, hogy a játékvezetés is hazai csapatot segíti. Aztán ha sok FTC-játékost szórnak ki, az nem segít, ha meg puhul a védekezés, az sem jó, illetve csak a tippemnek jó. Egyébként pedig nagyom komplett kis csapat a Rosztov, képes a gyors kézire, tud játszani hatos fal ellen, a nyitott sem zavarja nagyon össze Bobrovnikováékat, és a keret is nagyon bő.

Az utolsó 3 Rostov-FTC-n 8-8-6 volt közte félidőre, ehhez képest mi az a két gól?!

Rostov-Don (n) - Ferencvárosi TC (n): Hendikep - 1. félidő - Hendikep tipp