Fontos összecsapással zárul az olasz élvonal 27. fordulójának vasárnapi játéknapja. Az utóbbi hetek eredményei alapján megállapíthatjuk, hogy igazán a Milan és a Napoli sincs csúcsformában. Mindkét együttes alapcélja a top4, de a Rossoneri még versenyben van a bajnoki címért is. A bukmékerek egyenlő esélyeket látnak a találkozó előtt, a hazai győzelemre 2,60, míg a vendégre 2,70 a szorzó. Azt gondolom, hogy egy szervezett és harcos Milan nem fog vereséget szenvedni ezen a rangadón.

Igazi győztes karaktert mutatott Pioli együttese a manchesteri Európa Liga mérkőzésen csütörtökön. Végig úgy éreztem, hogy idegenben is előnybe kerülhetnek a milánóiak a párharcban, de végül egy villanás után vezetett az United. Ekkor sem adták fel az olaszok és a végsőkig küzdöttek az idegenbeli gólért, s erőfeszítéseiket siker koronázta. Azt gondolom, hogy a Napoli elleni kulcsmeccsen hasonló attitűddel ismét három pontot szerezhet hazai pályán a Rossoneri, pedig erre régen, február elején a Crotone ellen volt példa. Azóta csak a szenvedés: Inter elleni rangadó 0:3; Zvezda-Udinese (csak 1:1). Jó híreket közölt a keretről sajtótájékoztatóján Pioli: Rebic, Hernandez és Calhanoglu készen áll! Kessie, Meite és Saelemaekers nagyot ment az Old Traffordon, s ha ők átmentik formájukat akkor a visszatérőkkel Ibra nélkül is egy harapós csapatot láthatunk. Calabria viszont megsérül Angliában így jobb futójára nem számíthat a hazai gárda.

Gattuso a Milan korábbi nagy harcosa, most a San Siróba ellenfélként érkezik. Eddig kétszer vezette a nápolyi csapatot a Rossoneri ellen, de mindkét alkalommal hazai pályán. A tavalyi szezonban 2:2, míg ősszel 3:1-es vendégsiker született összecsapásaikon. Papíron jó erőkből áll a Napoli: amennyiben Koulibaly, Insigne, Mertens és Zielinski jó napot fog ki meglepetést okozhat. Gattusóéknak nagyon kellene most egy bravúr, mert a Bl-indulást érő negyedik helyért igencsak öldöklő a harc és az Atalanta, Roma páros lépéselőnyben van velük szemben. Látni kell azonban, hogy a csapat idegenbeli mutatója katasztrofális. Ha csak a rangadókat nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy teljes a KO! Utolsó hat meccséből vendégségben ötöt elbukott a Napoli a Sassuolo ellen egy fordulatos találkozón (3:3) tudott egy pontot szerezni.

Hiányzói ellenére is egy összeszedett csapat benyomását tette rám a Milan a csütörtöki EL-mérkőzésen. Karakterében, szervezettségében és erejében szerintem aktuális ellenfele előtt jár a Rossoneri. Ha mellé párosítjuk a Napoli bűn rossz idegenbeli mutatóját, akkor talán nem lövök mellé azzal, ha a hazai pontszerzést ajánlom ezen a rangadón.

AC Milan - Napoli: Dupla esély - Dupla esély tipp