Bár Szerbiában nem indul esélyesként Matteo Berrettini ellen, Marco Cecchinatoról tudni kell, hogy legyőzte honfitársát az eddigi egyetlen egymás elleni mérkőzésükön.

Marco Cecchinato (Fotó: FRANCESCO PANUNZIO / Shutterstock.com)

április 21., szerda

A két olasz játékos 2017-ben csapott össze egy ugyancsak salakon zajlott Challenger-torna negyeddöntőjében. Az elődöntős játékost a harmadik játszma döntötte el, miután az első két szett tie-breakel ért véget. Azóta mindkét játékos sokat fejlődött, de most egyikükről sem mondható el, hogy csúcsformában lenne, hiszen alig nyertek pár meccset az idén. Míg Cecchinato (ATP 94.) sokat próbálkozott az elmúlt hónapokban, Berrettini (ATP 10.) az Australian Open óta csak Monte-Carlóban indult, ahol már első meccsén búcsúztatták. Marco már lejátszott egy fordulót a szerb tornán, a hazai Viktor Troickit verte 6-1, 6-4-re. Mindkét játékos érti a dolgát a salakon, amit a lassú játékfelületen gyűjtött tornagyőzelmeik is bizonyítanak, Cecchinato nyert Budapesten (2018), Umagban (2018) és Buenos Airesben (2019), Berrettini pedig Gstaadban (2018) és Budapesten (2019).

Az Unibet ajánlatából

Fogadás szettre 2-0 @ 4.90
Fogadás szettre 2-1 @ 6.00
Fogadás szettre 0-2 @ 2.23
Fogadás szettre 1-2 @ 3.95
Szett hendikeppel Cecchinato, Marco +1.5 @ 1.65
Játék hendikeppel Cecchinato, Marco +2.5 @ 2.04
Játék hendikeppel Berrettini, Matteo -2.5 @ 1.76
Játék hendikeppel Berrettini, Matteo -4.5 @ 2.95
Játék hendikeppel Cecchinato, Marco +4.5 @ 1.40
Játék hendikeppel Cecchinato, Marco -2.5 @ 3.50
Játékok száma Alatt 20.5 @ 2.30
Játékok száma Felett 20.5 @ 1.61
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.55
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.43

További kiemelt teniszmeccsek

Fogadj itt teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.04.20. (20:30)