A 18 éves Lorenzo Musetti egy olyan játékot és eredménysorozatot kapott el az elmúlt hetekben, amire a mezőny nagy része büszke lenne. Sokat mond az, hogy az első ATP-rangú elődöntőjében esélyesebb a szerb Laslo Djerénél.

Lorenzo Musetti (Fotó: FRANCESCO PANUNZIO / Shutterstock.com)

Az ifjú olasz játékos (ATP 143.) a római Masters-tornán robbant be, majd Forlí városában megszerezte első Challenger-tornagyőzelmét úgy, hogy menetelése közben négy top 100-s játékost vert. A szardíniai tornán is igazi bravúrokat hajtott végre, Pablo Cuevast győzte le az első fordulóban és a torna utolsó előtti szakaszáig nem veszített játszmát. A negyeddöntőben Yannick Hanfmannt búcsúztatta 6-2, 6-4-es végeredménnyel. Elődöntős ellenfele, Laslo Djere (ATP 74.) is szettvesztesség nélkül jutott az utolsó négy közé. Kiemelendő az e heti meneteléséből a nyolcaddöntős bravúrja Dusan Lajovic ellen (6-4, 7-5). A negyeddöntőben sem volt ismeretlen az ellenfele, mivel Jiri Vesely tette őt próbára, de a szerb játékos 6-4, 6-4-re vette ezt az akadályt is.

Bármennyire is felszabadult Lorenzo lendülete a salakon, azért ne felejtsük el, hogy ellenfele is jól mozog a lassú borításon. Ezt bizonyítja a tavalyi ATP500-as rangú tornagyőzelme Rio de Janeiróban.

október 17., szombat

Néhány fogadási lehetőség

Fogadás szettre 2-0 @ 2.75
Fogadás szettre 2-1 @ 4.35
Fogadás szettre 0-2 @ 3.55
Fogadás szettre 1-2 @ 5.00
Szett hendikeppel Musetti, Lorenzo -1.5 @ 2.75
Szett hendikeppel Djere, Laslo +1.5 @ 1.45
Játék hendikeppel Musetti, Lorenzo -1.5 @ 1.90
Játék hendikeppel Djere, Laslo +1.5 @ 1.89
Játékok száma Alatt 22.5 @ 1.81
Játékok száma Felett 22.5 @ 2.00
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.58
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.38


Fogadj az elődöntőre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.10.16. (18:54).