Nemzeti gyász kezdődött pénteken az Egyesült Királyságban, miután egy nappal korábban bejelentették, hogy a királynő elhunyt. Az angol topliga vezetői úgy döntöttek, hogy elhalasztják a hétvégére tervezett fordulót, beleértve a hétfői találkozót (Leeds - Notthingham) is.

Számos korábbi játékos nemtetszését fejezte ki a hír hallatán. Például a volt angol válogatott csatár Peter Crouch, valamint Gary Neville szerint is a játékosoknak és a szurkolóknak a meccsek által esélyük lett volna nyilvánosan kifejezni kegyeletüket, és osztozni ezekben a fájdalmas pillanatokban. Ezt viszont a Premier League vezetői meggátolták. Egyébként az Egyesült Királyság kormánya is kijelentette, hogy nem szükséges sport- és egyéb jellegű eseményeket törölni a nemzeti gyász miatt.

Nem csak az angol Premier League-ben áll a játék, hanem az összes alsóbb rangsorolású bajnokságban is, sőt ugyanezt a döntést hozták Skóciában, Walesben és Észak-Írországban is, ami nem csoda, hisz ők is az Egyesült Királyság részei.

A hétvége sztár összecsapása a Manchester City - Tottenham mérkőzés lett volna, ami egyébként szerepelt a Totó szelvényen is. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint helyette az 1. számú pótmérkőzés, az Atalanta - Cremonese olasz bajnoki került fel. A weboldalunkon zajló játékokon (SPF Totó, SPF Score) is szerepeltek angol mérkőzések a szelvényeken. Ezeket törölni fogjuk.

Bár nyilván senki nem örvend, sem a szomorú hírnek, sem a halasztásnak, azért érdemes arra is fókuszálni, hogy jövő héten újra Bajnokok Ligája forduló következik, s az angol csapatok játékosai frissebben léphetnek pályára, mint tették volna egy hétvégi menet után. Kedden a Tottenham a Sporting ellen lép pályára idegenben, a Glasgow Rangers otthon fogadja a Napolit, míg az első fordulóban vereséget szenvedő Liverpool hazai pályán javítana az Ajax ellen. Szerdán a Celtic a Sahtar Donyeck ellen szerepel, az új edzővel (Graham Potter) rendelkező Chelsea a Salzburgot fogadja, míg a Manchester City vendége a német Borussia Dortmund lesz.

A mostani halasztás egyébként nagyon nem jön jól sem a PL-vezetőknek, sem a csapatoknak, mivel az idén télen zajló katari labdarúgó világbajnokság miatt már amúgy sem maradt szabad időpont, így valószínű, hogy nem idén fogják a most elmaradt meccseket pótolni.

Végül, de nem utoljára pénteken a William Hill, valamint a Betfred iroda vezetői is úgy döntöttek, hogy nem nyitják meg a helyi irodáikat, ezzel is kifejezve tiszteletüket a királyi család felé, míg a bet365 felfüggesztette az összes Egyesült Királyságra vonatkozó marketingtevékenységét.

Borítókép: Fotó: ChiccoDodiFC/Shutterstock