A skót Celtic Glasgow vagy a görög AEK Athén lesz a Vidi FC ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában, amennyiben a székesfehérváriak a harmadik körben túljutnak a svéd Malmö csapatán.

A Vidi - amely az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában lebonyolított hétfői sorsoláson nem volt kiemelt - a negyedik fordulóban az első mérkőzésen léphetne otthon pályára. A play off-kör első mérkőzését augusztus 21-én vagy 22-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik. A győztes a 32 csapatos BL-csoportkörben folytathatja szereplését az ősszel, a vesztes az Európa Liga 48-as főtáblájára kerül.

Amennyiben a Vidi a Malmővel szemben alulmarad, úgy az EL play off-körébe kerül, ahol a TNS (walesi)-Midtjylland (dán) párharc továbbjutójával találkozik. A magyar csapat - amely az EL-sorsoláson kiemelt volt - otthon kezdene augusztus 23-án, a visszavágóra pedig egy héttel később kerülne sor. A győztes az EL-csoportkörében szerepelne tovább.

A Vidi a BL-selejtező első fordulójában a luxemburgi Dudelange, a következő körben a bolgár Ludogorec gárdáját búcsúztatta, előbbit 3-2-es, utóbbit 1-0-s összesítéssel. A harmadik fordulós párharca első mérkőzésén kedden a Malmö vendégeként lép pályára és egy héttel később fogadja Felcsúton a svéd riválisát.

Malmö FF - Vidi FC:

  • Hazai győzelem 1.38
  • Döntetlen 3.90
  • Vendég siker 9.50
  • Mindkét csapat szerez gólt 2.23
  • Gólok száma 2.5 felett 2.07
  • Szögletek száma 9.5 felett 1.57

Forrás: MTI