Matteo Berrettini az idei Wimbledon döntőjét játszotta Novak Djokovic ellen, a tengerentúli Grand Slam-tornán pedig már a negyeddöntőben találkoznak. Képes az olasz játékos, hogy a rangos esemény legnagyobb meglepetésének okozója legyen vagy a világelső igazolja ismét a papírformát?

Matteo Berrettini (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)

Közel két hónap telt el az említett londoni összecsapásuktól, amelyet a szerb játékos szetthátrányból nyert meg és ezzel a győzelmével egyenlítette a Grand Slam-győzelmek rekordját. Berrettini (ATP 8.) feladata a tengerentúlon sem lesz könnyebb, hiszen a kemény borítás a szerb játékos legeredményesebb játékfelület típusa. A két játékos nem csak gyepen, hanem salakon és kemény borításon is összecsapott már, de ezek is Djokovic győzelmével értek véget. Matteo igazolta az elvárásokat a New York-i sorshúzást követően és elért az utolsó nyolc közé, de nem volt döccenőmentes menetelése, annak ellenére, hogy nem kellett élvonalú játékosokkal csatázzon. Csak a nyitókört sikerült három játszmában zárnia, a legjobban pedig Ilya Ivashka dolgoztatta meg, akit csak döntő játszmában sikerült legyőzni. A nyolcaddöntőben a selejtezős Oscar Otte-t négy játszmában búcsúztatta.

A háromszoros US Open és egyben hússzoros Grand Slam-bajnok Djokovic-t már most sokan győztesnek látják, de nem volt neki sem a legsimább a menetelése, az eddigi négy meccséből hárman szettet veszített. A nyolcaddöntőben ijesztett rá talán a legjobban rajongóira, amikor 1-6-ra veszítette el a hazai Jenson Brooksby elleni meccsének első játszmáját. Az eddigi kis botlások viszont azt is igazolták, hogy mennyire nehéz őt Grand Slam-mérkőzésen legyőzni, ugyanis az említett néhány elveszített szetten kívül gondmentesen gyűjtötte össze a továbbjutásokhoz szükséges játszmákat. Bár a harmadik körben Kei Nishikorival csapott össze, tekintettel a japán jelenlegi formájára, Novakról is elmondhatjuk, hogy nem volt még igazán élvonalú tesztben része. A negyeddöntő viszont már mindkét játékosnak egy élvonalú megmérettetést jelent még akkor is ha a bukmékerek oddsai szerint a szerb világelső sokkal esélyesebb ellenfelénél a továbbjutásra.

Ne feledd, hogy győztes fogadásaiddal részt vehetsz az Unibet nyolc millió forintos fogadás bajnokságán is.

szeptember 09., csütörtök

Tipp

Játékok száma: 33.5 Felett: 1.84

Néhány fogadási lehetőség a mérkőzésre

Fogadás szettre 3-0 @ 1.88
Fogadás szettre 3-1 @ 3.65
Fogadás szettre 3-2 @ 7.50
Fogadás szettre 0-3 @ 25.00
Fogadás szettre 1-3 @ 19.00
Fogadás szettre 2-3 @ 16.00
Szett hendikeppel Djokovic, Novak -2.5 @ 1.88
Szett hendikeppel Berrettini, Matteo -1.5 @ 11.50
Szett hendikeppel Berrettini, Matteo +2.5 @ 1.90
Szett hendikeppel Berrettini, Matteo +1.5 @ 3.80
Játék hendikeppel Djokovic, Novak -6.5 @ 1.74
Játék hendikeppel Berrettini, Matteo +6.5 @ 2.08
Játék hendikeppel Berrettini, Matteo +4.5 @ 3.55
Játék hendikeppel Djokovic, Novak -8.5 @ 3.20
Játékok száma Alatt 33.5 @ 1.95
Szettek száma Alatt 3.5 @ 1.78
Szettek száma Felett 3.5 @ 2.02
Szettek száma Felett 4.5 @ 5.30

További kiemelt mérkőzések

Fogadj a US Openre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.09.08. (06:35)