A múlt hétvégén Shuai Zhang és Sam Stosur megszerezték a tengerentúli Grand Slam páros versenyszámának bajnoki címét és alig pár napra rá, a kínai játékos Európában játszik egyéni mérkőzést, amelyen, a bukik oddsai ellenére, sikeresen túljuthat. 

Shuai Zhang (Fotó: Mai Groves / Shutterstock.com)

A kínai játékos (WTA 49.) a Wimbledon után, a palermói salakon elődöntőt játszott, majd San Joseban, immár áttérve a kemény borításra, az utolsó nyolcig sikerült eljutnia. Az ezer pontos versenyeken (Montreal, Cincinnati) az első fordulókban kiesett, de Clevelandban ismét negyeddöntőzött, majd a US Open egyéni versenyszámában a második fordulóban búcsúzott. Zhang ellenfele a csehországi Marie Bouzkova (WTA 84.) lesz, aki a birminghami gyepes negyeddöntője után csupán egyetlen egy meccset nyert még meg mostanáig és azt is a Cincinnatiban lezajlott torna selejtezőiben.

Az eddigi pályafutásaikat átnézve, míg Zhangnak két egyéni WTA-tornagyőzelme van (Guangzhou 2013, 2017 - kemény borításon), Bouzkova még keresi az elsőt. Az egymás elleni mérkőzések mérlege is a kínai játékos fele húz, ugyanis mindkét eddigi összecsapásukat nyerte. Ezek ugyancsak kemény játékfelületeken zajlottak (Nurszultanban 2017-ben és nemrég Cincinnatiban). Az augusztusi ohiói mérkőzésüket Zhang döntő játszmában nyerte. A remek New York-i páros bravúrjának lendületében, Shuainak jó esélye van kiejteni a formáját nem találó cseh teniszezőt.

szeptember 15., szerda

Tipp

A mérkőzés nyertese: Shuai Zhang: 2.17

Néhány további fogadási lehetőség a mérkőzésre

Fogadás szettre 2-0 @ 3.65
Fogadás szettre 2-1 @ 5.00
Fogadás szettre 0-2 @ 2.65
Fogadás szettre 1-2 @ 4.35
Szett hendikeppel Shuai Zhang +1.5 @ 1.47
Játék hendikeppel Shuai Zhang +1.5 @ 1.94
Játék hendikeppel Bouzkova, Marie -1.5 @ 1.84
Játék hendikeppel Shuai Zhang +4.5 @ 1.40
Játék hendikeppel Bouzkova, Marie -4.5 @ 2.90
Játék hendikeppel Shuai Zhang -4.5 @ 4.10
Játékok száma Alatt 19.5 @ 2.50
Játékok száma Felett 19.5 @ 1.52
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.57
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.38

Kiemelt mai teniszmeccsek

Fogadj teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.09.15. (07:30)