A Barcelona jelenleg az Euroliga alapszakaszának első helyéért küzd, míg a címvédő Anadolu Efes a rájátszást érő nyolcadik pozícióért. A török klub formája nagyon ingadozó, de a katalánok sem remekelnek. 

2023 jan 13. 20:30 Közvetítés: Unibet
Tipp: Anadolu Efes 78,5 pont alatt
Bet365
1.66

Még mindig gödörben az Anadolu Efes

A helyzet most rosszabb a török sztárcsapatnál, mint tavaly. Akkor eltelt pár hónap, aztán megrázta magát az együttes, majd sorra nyerte a meccseket. Az alapszakasz végére odaértek a 6. helyre (de lett volna esélyük a kiemelésre is), végül pedig megnyerték a sorozatot. Ezt eljátszották eddig kétszer, idén pedig harmadjára. Nem aggódott senki, mondván tapasztalt gárda, nagy változás nem történt náluk. 

Fogalmazhatunk úgy is, hogy Will Clyburn érkezésével még erősödött is a keret, kiváló periméter állt össze. Aztán jöttek sorra a rossz hírek, kezdve Shane Larkin sérüléséről, melyből alig tud felépülni, illetve Vasilije Micic formaingadozásáról. Clyburn megérkezett és rögtön a nyakába kapta a csapatot, extrát kell hoznia szinte minden meccsen, hogy nyerni tudjon az Efes, de még ennek ellenére is csak 50%-os a mérlegük féltávnál. 

Úgy utaztak el Spanyolországba a duplafordulóra, hogy mindkét meccset meg kell nyerni. A Valencia elleni volt a könnyebb, de az utolsó negyedben elszálltak az esélyeik. Addig sem remekeltek, hiszen félidőig 18%-al tripláztak, büntetőt alig harcoltak ki, de a hazaiak sem sziporkáztak. Aztán az utolsó negyedben a spanyolok magukhoz tértek, míg a törökök ugyanazt a szenvedést hozták, mint addig. 

Barcelonában bosszúra készülnek

Mostanra igazi derbinek tekinthető a Barcelona - Anadolu párosítás. Ennek a két klubnak komoly közös múltja van, kezdve azzal az ominózus 2019-es 3-2-es rájátszás párharccal. Ikonikus volt, ahogyan Shane Larkin vezetésével legyőzték a katalánokat a törökök, majd utána 2021-ben a döntőben nyertek újból, ezzel újabb fricskát adva a szupercsapatnak. A Barcelonának jobbára csak az alapszakaszban ment ellenük, idén még ott sem. 

Az ősz folyamán simán kikaptak tőlük, ami akkoriban felért egy komoly meglepetéssel is. Azóta a Barcelona visszatalált a régi formájához, nyerni tudtak Madridban El Clásicót, illetve az Euroligában Belgrádban is győztek, legutóbb pedig Franciaországban. A mérkőzésre alapjáraton sok pontot jósolnak, de a Barcelona hazai pályán jól védekezik, megfoghatja az Efest ilyen téren, akik képesek az Euroligában 71-72 pontos meccseket produkálni. 

  • FC Barcelona - Anadolu Efes tipp

    Anadolu Efes 78,5 pont alatt
    Bet365
    1.66

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Karolis Kavolelis/Shutterstock, kcube - kaan baytur/Shutterstock