Elképesztő, ahogyan Ergin Ataman a semmiből képes visszahozni a csapatát az elitbe. Mindezt úgy, hogy egyszerre két fronton kell helytállnia, ráadásul egyik sem egyszerű pozíció!

Az Efes innentől sínen van?

Kezdjük azzal, hogy legendák összecsapása lesz ez, hiszen Ergin Ataman és Sergio Scariolo minden bizonnyal jelenleg Európa legjobb edzői. Scariolo a spanyol válogatottal Eb-t nyert, míg Ataman zsinórban kétszer Euroligát. Mindkét szakvezető a klubja mellett nemzeti csapatot is irányít, nem is akárhogyan. Elképesztő munkát végeznek, hiszen a klubcsapataikat a padlóról kellett feltámasztani. 

Az Anadolu Efes a szokásosnak mondható gyengébb rajtot produkálta idén is, de most annyi volt a nehezítő tényező, hogy a csapat sztárja, Shane Larkin is kidőlt. Nem elég, hogy alapjáraton is gyengébbek ilyenkor, még ez a hír is jött számukra. Érezhetően nem tudtak felpörögni, majd aggodalomra adott okot, hogy Ergin Ataman sem találta az ellenszert. Mindeközben a török válogatottal is fontos meccseket vívott a szakvezető, így kezdett kicsúszni a kezéből az irányítás. 

Törökország végül búcsúzott a vb-selejtezőkben, de az Anadolunak sikerült a feltámadás. A rutinos Will Clyburn akkor hozott extrát, amikor nagyon kellett. A szezont eldöntő Barcelona és Milano elleni meccseken összesen 48 pontot tett a közösbe. A mérkőzéseken foghatatlan volt, nem bírtak vele az ellenfél védői, bátran lehetett neki passzolni, mert szinte mindent bevágott, főleg Olaszországban. 

A Milano otthonában úgy nyertek 80-51-re, hogy félidőben még egál volt az állás, majd Clyburn "megőrült". A szerencséjük ráadásul az, hogy nem is nagyon kell utaznuk a dupla fordulóban, hiszen maradtak Olaszországon belül, ráadásul egy nappal többet tudtak pihenni, mint a Virtus Bologna. Scariolo együttese Görögországból érkezik, ahol egy meglepő vereségbe futottak bele. 

Az sem szabad kihagyni, hogy hosszabbításos meccs volt, plusz ott lehet bennük a tüske, mert egy nyerhető találkozót veszítettek el. Jól dobtak, passzolás is rendben volt, tényleg a játék minden eleme klappolt, de a görögök hazai pályán behúzták a győzelmet. Most haza kell utazniuk, mindössze két napjuk marad pihenni, míg a törököknek három, ez pedig egy ilyen kiélezett meccsen visszaüthet. 

  • Virtus Bologna - Pilsen Istanbul Tipp

    Anadolu Efes győzelem
    1.70 Bet365

Számlanyitási ajánlat

Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek. Feltételek, időhatárok és kivételek érvényesek.

Bet365 regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org